Sorsdöntő időveszteségek

Kudarcnak tekinti az expedíciót?

Egyáltalán nem, mert olyan fontos szakmai tapasztalatokat szereztem, mint eddig még sosem – kezdte Neszmélyi Emil ügyvéd, a Magyar Olimpiai Bizottság etikai és jogi bizottságának tagja, aki júliusban a Seven Summits-sorozat keretében 2017 után ismét megpróbálkozott a 6194 méter magas Denali meghódításával. – Hasonlóan rossz időjárási körülmények között ugyanis még sosem másztam gleccseren vagy sziklán. Az északi sarkkör közelsége miatt a Denali egyébként is roppant veszélyes hegy, mert az időjárást a Csendes-óceán, a Bering-tenger és a Jeges-tenger feletti légmozgások befolyásolják, ezért aztán kiszámíthatatlan, éppen mikor és milyen ciklon csap le.

Mintha mégis dühös lenne.

Inkább hiányérzetem van, mert ezúttal nem kizárólag az időjárás miatt nem sikerült felérnünk. Tíztagú csapatunkban heten voltunk mászók, s velünk tartott három hegyivezető – na, közülük kettő volt a leggyengébb. Az egyetlen lehetséges csúcstámadós napunkat a kényelmességük, ráérős viselkedésük és szakmai baklövéseik miatt szalasztottuk el. Mi, mászók kora reggel menetfelszerelésben vártuk az indulást a hármas táborban, de a hegyivezetők csak két órával később készültek el.

Felkészültünk a télre, de hóra nem számítottunk, mondta egykor Hofi Géza. Nos, a mi vezetőink biztosan nem, ugyanis nem kalkuláltak azzal, hogy a nappal felvert sátraik rögzítése körül reggelre csontkeményre fagy a porhó, ráadásul későn ébredtek ezek kiásásához.

Úton a négyes tábor felé vezető szakaszon több mint egy órás pihenőt tartottunk, pedig tíz perc elég lett volna egy ilyen erős csapatnak; vélhetően a két hegyivezető volt fáradt. Veszítettünk tehát három órát, s csak este nyolc óra után értünk a négyes táborba, pedig még világosban felállíthattuk volna a sátrainkat, s pihenhettünk volna a másnapra tervezett első csúcstámadás előtt. A rövid pihenőidő miatt azonban az ideális időjárás ellenére maradtunk a táborban, s hófalakat építettünk a sátrak köré, mert az időjárás-előrejelzés szerint a következő napon sarkvidéki viharra és mínusz harminc Celsius-fokos hidegre számíthattunk.

Mégis megpróbálkoztak a csúcstámadással.

Mert a következő nap reggelére váratlanul kitisztult az idő, aztán úgy hatezer-száztíz méteren a hegyen gyakorlatozó Delta Force egység tagjai menekülve ereszkedtek le, s közölték, a csúcs felé vezető gerincen a szél legalább száz kilométeres sebességgel tombol, így kénytelenek voltunk mi is visszavonulni. Előző nap – a késői indulás miatt – elszalasztottuk a lehetőséget, s mivel mindenkit várt otthon a munka, nem maradt több időnk, kénytelenek voltunk leereszkedni az alaptáborba.

Végleg lemondott a Denaliról?

Még mit nem! Jövőre mindenképpen visszatérek, de egy négytagú saját csapattal, hegyivezető nélkül. Komoly továbbképzés volt nekem ez a túra, s már nem érzem magam vendégnek ezen a veszélyes hegyen. Eddig rendszeresen elmondtam, inkább felfedező vagyok, aki képes mászni is, de a mostani expedíció után legalább annyira vagyok hegymászó, mint felfedező.

Valóban csak azon a három órán múlt?

Már az expedíció elején is veszítettünk négy napot, mert a rettenetes időjárás miatt nem kaptunk felszállási engedélyt, így nem is landolhattunk a gleccseren. Az elvesztegetett napokkal biztossá vált, hogy szoros határidőben kell másznunk, nem veszíthetünk időt, ezért is volt érthetetlen a hegyivezetők hanyag hozzáállása. Sajnos későn futottam össze a tibeti barátaimmal, akikkel korábban az Everesten másztam, mert ha korábban tudom, hogy ők is a hegyen vannak, átváltok az ő csapatukhoz. Lehet, a jövő évi Denali-expedícióra felveszem velük a kapcsolatot, és csapatainkkal közösen mászhatnánk. Ők sohasem késnek a hegyen.