Suhajda Szilárd jégmászással szakította meg felkészülését a Himalája-szezonra

Öt napot töltött a Dolomitokban megfagyott vízesések és különböző méretű jégfalak között, de hazatérve ismét a nyolcezresekre készül.

Suhajda Szilárd ötnapos jégmászótáborral szakította meg felkészülését az erre az évre tervezett, de továbbra sem hivatalos Mount Everest-expedíció előtt.

„Továbbra is csak annyi a biztos, hogy készülök a tavaszi Himalája-szezonra – fogalmazott Suhajda Szilárd, aki a föld tizennégy nyolcezres csúcsa közül 2014-ben feljutott a Broad Peakre (8051 méter), illetve 2019-ben első magyar mászóként a K2-re (8611 méter) is. – Ugyanakkor engedélyeztem magamnak egy hét jégmászást, amelynek semmi köze a felkészülésemhez. A Hámori Szikla- és Jégmászó Sportegyesület tagjaként tizedik alkalommal voltam a Dolomitokba szervezett táborban.”

A csapat a sappadai szállástól naponta, csillagtúraként különböző helyeket keresett fel.

 

Fotó: Kalifa

 

„Megfagyott vízeséseken, különböző méretű jégfalakon igazi örömmászásban volt részem. Szeretek jégen mászni, s most az időjárás és a természeti adottságok is ideálisak voltak, így egy háromszáz méter magas fallal is megpróbálkoztam.

Az úgynevezett pihenőnapra beiktattam egy terepfutást a Monte Lastronira, amelynek csúcsa nem egész kétezer-ötszáz méter magasan van.

A tavalyelőtti vállműtétem óta voltam ugyan expedíción, de egyhuzamban ennyit még nem másztam, mint ebben az öt napban. Már sosem lesz olyan a vállam, mint régen, de az operáció a felkészülésemet és a mozgásomat nem befolyásolja, legfeljebb erőteljesebben kell bemelegítenem.”

Januárban megírtuk, hogy Suhajda Szilárd és Klein Dávid, az Eseményhorizont két hegymászója öt és fél év után külön folytatja a magashegyi mászásokat, s előrevetítettük, hogy előbbi hegymászó minden valószínűség szerint az Eseményhorizont utáni első egyéni expedíciója a Mount Everestre vezet majd. Suhajda Szilárd hozzátette, sosem foglalkoztatta, hogy mind a tizennégy nyolcezrest megmássza, ellenben a Big Five-kihívásban, vagyis a világ öt legmagasabb csúcsa megmászásában szívesen kipróbálná magát, sőt a másodikat, a K2-t (8611 méter) már teljesítette is 2019-ben – az ötös tagja még a Mount Everest (8848 méter), a Kancsendzönga (8586 méter), a Lhoce (8516 méter) és a Makalu (8463 méter) is.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Bogár Jánost 366 km-nél igazságtalanul kizárták, befutni sem engedték
Szabó Nóra szédületes magyar csúcsa maratonon, tovább faragta a saját rekordját
Kihasználta, hogy a többiek eltévedtek, és győzött a 23 kilométeres versenyen
A gumicsizma otthon maradt, először lépett fel kisbabájával a dobogóra
Egyedülálló sícirkusz a Berni-Alpokban

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat
A magyar hegymászás legsűrűbb éve: a tragédiától a sikerig minden benne volt

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.