Bár korábban már voltak sikerei és tapasztalatai ebben a magasságban, az újjáéledő és egyre szervezettebbé váló magyar expedíciós hegymászás a kilencvenes években egyre inkább a Himalája nyolcezresei felé fordult.
Azt megelőzően a magyarok már jártak a Sisapangmán (1987), a Cso-Ojun (1990) és a Nanga Parbaton (1999), valamint 8300 méterig jutottak a 8849 méteres Mount Everesten, amely az első magyar kísérlet volt a föld legmagasabb hegyén.
Így aztán nem csoda, hogy egy nagyobb létszámú fiatal csoport – amelynek két tagja, Ács Zoltán és Mezey László 1998-ban elismerésre méltó eredményt ért el a Hindukusban a 7708 méteres Tiricsmir megmászásával – úgy döntött, ideje szintet lépni és nyolcezer fölé merészkedni.
A 2000-ES MAGYAR BROAD PEAK KÖRNYEZETVÉDELMI EXPEDÍCIÓ
Expedícióvezető: Klein Dávid. Technikai vezető: Mezey László. Résztvevők: Ács Zoltán, Dora László, Kovács Áron, Mécs László, Nedeczky Júlia, Ugyan Anita, dr. Vida Gábor, Béres Dóra (szerkesztő-riporter), László Zsolt (operatőr)
A cél kisebb tanácskozás után a 8051 méter magas Broad Peak lett, és 2000. június 2-án el is indultak Budapestről Pakisztánba, a Karakorum-Himalájába, június 23-án pedig elérték a 4900 méteres magasságban felállított alaptábort, ahol addigra már voltak cseh, svéd, japán csoportok is.
Három nappal az érkezés után a magyar csapat két tagja, Mécs László és Dora László felmászott az első magashegyi táborig (5800 méter), innen pedig nem volt megállás: július 7-én következett a kettes tábor (6400 méter), július 10-én a hármas (7100 méter), amelyet azonban néhány nap múlva teljesen letarolt és betemetett egy lavina. A hangulat ennek ellenére sem volt rossz.
„Gyönyörű napos délelőttünket csak a reggeli körül kialakult veszekedés árnyékolta be, ugyanis az előző napi egyeztetéssel ellentétben nem készült kolbászos tojásrántotta, aminek minden valószínűség szerint az az öt ember volt az oka, akik natúr tojásrántottát szerettek volna enni” – írta a magyar csapat július 26-i naplóbejegyzésében.
„Jó magyar szokásoknak megfelelően nem a probléma orvoslásával, hanem egymás hibáztatásával töltötték az időt a vérig sértődött tagok, miközben egyesével elkészült a maradék tizenöt adag tojás is, amibe elég lett volna beleaprítani öt perc alatt a magányosan heverő kolbászt. Sose legyen nagyobb baj! Az, hogy ez az összezörrenés minek köszönhető, nem megfejthető, hiszen minden okunk meglenne az örömre, ugyanis az idő kiváló.”
Legalábbis lent ez volt a helyzet, feljebb ugyanis minden megváltozott: a hegyen lévő expedíciók első két csúcstámadási kísérlete például a magasabb régiókban uralkodó rossz időjárás miatt nem sikerült. Miközben több csapat elkezdte lebontani a táborát, a magyarok július 28-án újra elindultak a csúcsra. Két nappal később 7500 méteren felállították a négyes, csúcstámadó tábort.
Bár az időjárás továbbra is erősen ködös volt, július 31-én 12 óra körül előbb Mécs László, majd Ács Zoltán is elérte a 8051 méteres csúcsot, de a körülmények miatt nem sokat tartózkodtak fenn, gyorsan ereszkedni kezdtek. Ráadásul elkezdett havazni, ami nagyon nehézzé tette a második hullám, a 7800 méteren várakozó Mezey László, Klein Dávid, Nedeczky Júlia, Ugyan Anita és Dora László helyzetét, akiknek végül nem is sikerült feljutniuk.
Mivel több lehetőség már nem volt a csúcs elérésére, a magyar csapat augusztus 4-én lebontotta sátrait az alaptáborban, és elindult Iszlámábád felé, ahová augusztus 10-én érkezett meg.
A magyar expedíció itthon kemény kritikát kapott a magyar hegymászás egyik legendás alakjától, Ozsváth Attilától, aki aggodalmát fejezte ki, hogy egy nemzetközi tendenciát követve a hazai hegymászás is elüzletiesedik.
„Sokfelé alakulnak olyan hegymászótársaságok, amelyek rendelkeznek bizonyos hegymászó-tapasztalattal, járnak expedíciózni, esetleg másztak nyolcezreseket is – mondta az Indexnek adott 2000-es interjújában. – Az így felhalmozott tapasztalatot aztán üzletté fejlesztik. Vesznek csúcsdíjat valamelyik impozáns hegyre, megszervezik az expedíciót, jól fizető tagokat toboroznak, és felviszik őket a csúcsra. Üzletté teszik a hegymászást. Árucikké. Úgy érzem, a Broad Peak-csapat magja is ebből szeretne megélni. Ezért szerepelnek sokat a tévében, újságokban. A nagyközönség számára ők lesznek majd A HEGYMÁSZÓK. Nem örülök, hogy ilyen irányba mozdult el a hegymászás. Nem tesz jót a hegyeknek, de nem tesz jót a mászás szellemiségének sem.”
Ozsváth véleményére mindig figyelni kellett, és azt is állította, hogy szerinte a fiatal kora ellenére nagyon tapasztalt Mécs nélkül nem lett volna ilyen sikeres a magyar expedíció, sőt a csúcstámadás kudarccal, akár tragédiával is végződhetett volna, mert a két csúcsmászó nem is látta egymást a nagy ködben.
A kritika jogosságát már csak azért is nehéz eldönteni, mert ez több mint húsz éve történt, amikor még nem járt magyar az Everesten. De akárhogy is van, tény, hogy a 2000-es expedíció tagjai közül többen is alapemberei lettek a későbbi sikeres hazai, Himalájába induló expedícióknak.
A Broad Peak első magyar megmászása pedig még akkor is fontos lépcsőfoka volt a magyar expedíciós hegymászásnak, ha az idősebb hegymászók szerint talán vakmerő kísérlet volt. Ezeknek a fiataloknak a megjelenésével új szelek kezdtek fújni a hazai hegymászásban.
MAGYAROK A BROAD PEAKEN
A Broad Peaket azóta több magyar is megmászta, 2007. augusztus 11-én Csollány Katalin, Erőss Zsolt, Sterczer Hilda és Ugyan Anita jutott fel a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozat szervezésében, 2014. július 23-án pedig Suhajda Szilárd és a nagyváradi Varga Csaba állt a legmagasabb ponton.
Fotó: Klein Dávid Facebook-oldala, 2000-es Magyar Broad Peak Expedíció. Balról jobbra: Mécs László, Klein Dávid, Mezey László, Ács Zoltán, úton az 1-es magashegyi táborba
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
