Varga Csaba felkészült, készen áll a Nanga Parbat meghódítására

Sikeresen teljesítette második akklimatizációs körét a 8126 méter magas pakisztáni hegy csúcstámadása előtt.

Varga Csaba június 6-án indult el Pakisztánba, hogy pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül megmássza a föld kilencedik legmagasabb hegyét. A 4200 méteres magasságban lévő alaptáborba érkezéséről már mi is írtunk a Csupasporton, s azóta két akklimatizációs kört is megtett. A másodikra június 18-án hajnalban indult az alaptáborból, és a Kinshofer-falon keresztül helyi idő szerint 9.30-kor elérte a 6050 méteren fekvő kettes tábort, ahol két éjszakát is eltöltött – írja a Varga Csaba expedíciójáról rendszeresen beszámoló Hazajáró Facebook-oldala.

Elmondása szerint az időjárás változékony volt, amikor felért, épp havazott, de később már az erős napsütés okozta meleg is próbára tette.

Június 20-án, kedden 8.30-kor tovább indult, és egy technikai szempontból kevésbé nehéz, ám igen hosszú hegyoldal megmászása után 13.30 körül felért a 6750-es 3-as táborba, amely igen meredek oldalon van, ezért másfél órán át ásta magának a sátorhelyet.

Fotó: Facebook/Hazajáró

„Nagyon szépen látszik innen a csúcs. Hatalmas lejtők, gigászi meredek falak, nagyon mély völgyek. Barátságos és fenyegető is egyben. De gyönyörű – idézi a Hazajáró a hegymászót, aki egy viharos éjszaka után szerda reggel visszaindult az alaptáborba, ahova helyi idő szerint 15 órakor ért le. – Ez most egy nagyon jó akklimatizációs kör volt!”

Varga Csaba néhány napos pihenést tervez, aztán, ha nyílik az időjárási ablak, jöhet a 8125 méteres Nanga Parbat csúcstámadása.

Varga Csaba korábbi tervei szerint június 30-ig akar felérni a pakisztáni Himalája hegycsoportban fekvő Nanga Parbatra.

A nagyváradi építész a ma élő legtöbb nyolcezres hegycsúcsot elérő magyar hegymászó, ötnél jár, pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül: 2013-ban a Gasherbrum II-t (8035 m), 2014-ban a Broad Peaket (8051 m), 2017-ben a Manaszlut (8163 m), 2019-ben a Gasherbrum I-et (8068 m), 2021-ben pedig a Dhaulagirit (8167 m).

A Nanga Parbat eddigi egyetlen magyar megmászója Erőss Zsolt, akinek 1999-es bravúros mászásáról már írtunk a Csupasporton, illetve 2013-ban a magyar nemzetiségű, de román állampolgárságú Török Zsolt is feljutott a Rupal-falon, a Schell-útvonalon keresztül egy román expedícióval.

A Nanga Parbat (Fotók: AFP)

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.