Végzetes kötél Katmanduból: a legenda, aki megállíthatatlannak tűnt

Ha valakiről a hegymászás világában azt gondolják, hogy az expedíciózás hőskorában még a dél-tiroli Reinhold Messnernél is jobb lehetett, az a lengyel Jerzy Kukuczka. Messner volt az első, aki – 1986-ra – mind a tizennégy nyolcezer méternél magasabb hegyet megmászta, Kukuczka pedig nem egészen egy évvel később a második, és hosszú éveken át kettejük versengésétől volt hangos a sajtó.

Ugyanakkor ők nem szerették, ha ezt versenynek állították be, leginkább azért, mert mire Kukuczka megmászta az első nyolcezresét, Messner már túl volt haton, és az is nagy különbség, hogy míg utóbbinak tizenhat, előbbinek kevesebb mint nyolc évre volt szüksége ahhoz, hogy mindet összegyűjtse. Egészen pontosan hét évre, tizenegy hónapra és tizennégy napra, ami 27 éven át, egészen 2014-ig „gyorsasági” rekord volt.

De Kukuczka nemcsak ebben különbözött Messnertől, hanem abban is, hogy csak első kísérleténél, 1979-ben a 8516 méter magas Lhoce csúcsának elérésekor használta a normál utat, a többinél vagy új utat nyitott, vagy télen jutott fel a csúcsra, ami a hideg, a szél és a hóesés miatt az eleve extrém himalájai körülmények között is sokkal nehezebb. Ehhez legyen elég annyi adalék, hogy a híres-hírhedt K2-t csak tavaly sikerült először megmásznia télen egy serpacsapatnak.

Az akkori lengyel hegymászó-generációt (Krzysztof Wielicki, Maciej Berbeka, Andrzej Czok, Artur Hajzer, Tadeusz Piotrowski) a világ legjobbjának tartották, mert a keleti blokkból indulva sok mindennel meg kellett küzdeniük: a bürokráciával, mert hónapokig kellett várniuk útlevélre, valamint a szegényes felszereléssel és az anyagi háttérrel is – mégis gyorsan haladva, alpesi stílusban értek el világraszóló sikereket a Himalájában.

Kukuczka például Lengyelországban gyárkéményeket tisztított, csakhogy finanszírozza az expedícióit, ezért igyekezett minél több csúcsot elérni – 1985-ben például három nyolcezresre is feljutott: a Dhaulagirire, a Cso Ojura majd a Nanga Parbatra.

Amikor 1987-ben felmászott a 8027 méter magas Sisapangmára, teljesítette tizennegyedik nyolcezresét is, de mivel annak idején normál úton jutott fel, 1989 őszén visszatért a Lhocéra, hogy ott is új út nyitásával próbálkozzon, és a hegy akkor még megmászatlan déli falán akart feljutni.

A felszerelésük továbbra is kiegészítésre szorult, a katmandui piacon ezért vásároltak egy hat milliméter vastag kötelet. Mivel a főkötelük túlságosan nyúzott volt már, a nemzetközi expedíció tizenhat tagja úgy döntött, ezt a szállítókötelet is használni fogják a hegyen.

Október 24-én a 41 éves Kukuczka 8200 méter magasságban járt, és ezzel a kötéllel volt biztosítva, amikor kicsúszott és leesett, a kötél azonnal elszakadt, a világ legjobb hegymászója pedig mintegy kétezer métert zuhant a halálba.

Jerzy Kukuczka testét sosem találták meg, de a hivatalos verzió szerint hegymászószokás szerint jelképesen eltemették egy hasadékban annak a helynek a közelében, ahol lezuhant. Kisfia, Wojciech ekkor négyéves volt, apját pedig a mai napig nemzeti hősnek tartják hazájában. Jerzy Kukuczka a kommunizmus kemény időszaka alatt is megmutatta, határozottsággal és erős személyiséggel hogyan lehet leküzdeni a politikai akadályokat, szerveket és elérni az álmait.

„A rejtélyesség légköre lengte körül, ami egyfajta szellemi fölényt adott neki társaival és riválisaival szemben

– írta róla társa, Krzysztof Wielicki a Függőleges világom című könyv utószavában. – Mindig tartalékolt valamit, akár egy váratlan döntést, akár egy darab szalonnát vagy egy fokhagymagerezdet a megfelelő pillanatra. A nyolcvanas években, a lengyel himalájai hegymászás aranyéveiben Jerzy Kukuczka volt a legjobb.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!