Versengés a Mount Everesten, a rekordtartó serpa már 28 csúcshódításnál jár

Az 53 éves Kami Rita a múlt héten immár huszonnyolcadszor hódította meg földünk legmagasabb pontját, a Mount Everestet, így ismét egyedüli rekorder.

Kegyetlen az élet. Suhajda Szilárd örökre a Mount Everesten maradt, miközben pótlólagos oxigén használata és serpák igénybevétele nélkül igyekezett elérni földünk legmagasabb pontjára, néhány nappal korábban viszont a helyhez kapcsolódó, párját ritkító rekordról számolt be a nemzetközi sajtó.

A nepáli serpa, Kami Rita kedden 28-adszor érte el a 8849 méteres csúcsot (pótlólagos oxigénnel), s így csupán egy héttel a felállítása után átírta saját rekordját.

„Amíg engedi a testem, folytatom a hegymászást” – fogalmazott az 53 éves férfi az újságíróknak, miután visszaérkezett a katmandui reptérre. Hozzátette egyébként, hogy nem a csúcsdöntésekre hajt, hanem segíteni akar külföldi ügyfeleinek felérni a Mount Everestre. A közösségi oldalán ráadásul arról is írt, kezdetben csupán a megélhetéséért mászott, később azonban a szenvedélyévé vált a foglalkozása.

Bár elmondása szerint nem a számok motiválják, a közelmúltban azért izgalmas párharc bontakozott ki közte és Pasang Dawa között. Utóbbi május 14-én 26. alkalommal mászta meg a csúcsot, így utolérte Kami Ritát, aki viszont három nappal később 27-edszerre is feljutott a legmagasabb pontra. Csakhogy a hét elején Pasang Dawa is 27-re növelte a sikeres mászásai számát, ezt múlta most felül a hegyet először 1994-ben meghódító Kami Rita.

A férfi a csaknem harminc évvel ezelőtti kezdeteket követően majdnem minden évben járt a Mount Everest tetején, szaktudása és képességei miatt népszerű a külföldi hegymászók körében.

Foglalkozása amolyan családi hagyomány, apja az első serpavezetők egyike volt, míg Kami Rita az Everest mellett meghódította például a K2-t (8611 m), a Cso Ojut (8201 m), a Manaszlut (9163 m) és a Lhocét (8516 m) is.

Ami a nem nepáli vagy tibeti származású, azaz külföldi mászókat illeti, a brit Kenton Cool tartja a rekordot 17 csúcsra éréssel. Annak pedig éppen május 29-én, hétfőn volt hetven éve, hogy Edmund Hillary új-zélandi hegymászó és Tenzing Norgaj serpa először feljutott a 8849 méteres csúcsra. A Csupasporton egyébként már írtunk egy összefoglalót a korábbi rekorderról, a legendás Apa serpáról.

Fotó: Kami Rita Facebook-oldala. Cikk forrása:sports.yahoo.com

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Traktor és majom a pályán – ilyen volt az indiai száz kilométeres vb
Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.