Vannak bizonyos helyzetek, amelyek kedvünket szegik, és ha hagyjuk magunkat, visszafordítanak bennünket a megkezdett úton. Hogy ne így legyen, észnél kell lenni!
Én észnél is voltam.
No, nem tegnap este, amikor a kirendelt Tom Yun levesem után még megettem egy kis tálca szusit, s bekaptam azt a pompásan kinéző nigirit. Hanem másnap, amikor az a nigiri (talán a vörös tonhalas, ki tudja?) megtette nem várt hatását, s a hosszú, Kamaraerdőt is érintő futásom helyett a mozaiklapokból kirakott gyönyörű toalettem lett mindennek az alfája és ómegája.
Bár sokáig úgy éreztem magam, mint hal a szatyorban (üdv a veszprémi csapatnak!), a futás gondolatát nem engedtem el, s az 1 óra 20 perces program útvonalát újraterveztem. Arra a korábban kimért kis két és fél kilométeres körre mentem, ahol először futkostam, s ahonnan gyorsan és könnyedén elérhető, amit vészhelyzet esetén el kell érnie az embernek…
Majdnem kilenc óra volt már, amikor elkezdhettem a „Tojni rá!” fedőnevű programot, igaz, mások ilyenkor teszik le a csillámpónimatracot a lángosos mellé a Balatonnál, vagy pattintják ki az első sört a vegyesboltnál, de valójában nem bántam az arcul csapó 28 Celsius-fokot, igazán örültem neki, hogy végre ismét úton vagyok.
Az öröm pedig csak fokozódott, amikor szenvedés, kínlódás helyett sikerült egy jó érzésű, pöpec kis futással előrukkolni; ezúttal a pulzusmérő óra figyelmeztető rezgéseire is fittyet hányva, élményből, érzésből, szemlélődve körözgettem a kertek alján.
Ahol grillen sül a hús a vasárnapi ebédhez, ahol sövényvágás-gyomlálás-ásás „köredzést” tart a nyolcvan körüli néni, ahol a vegyesbolt előtti diskurzusnál tényleg habzik a sör, ahol a betonlocsolásból egy jóleső sugárnyi kijut az embernek, ahol mosolygós családok pakolják zsúfolásig a kocsit, mert végre kezdődik a nyaralás…
És ahol rég nem látott általános iskolai osztálytársba botlik az ember. Aki szintén fut!
Bár a tempó (legalábbis az enyém) nem volt olyan gyors, hogy a Fodor ikrek egyikéből csak egy villanásnyit lássak, de a mosolygós, örömködős köszönés után azért elbizonytalanodtam egy kicsit.
Ugye, te voltál az Emese?
És ugye ilyenkor futás közben Te is érzed, hogy az élet valójában milyen szép?!
Van, amikor elegendő hozzá egy „Tojni rá!” program…
A Route 21/42 blog első részét itt, a másodikat itt, a harmadikat itt, a negyediket ezen a linken, az ötödiket itt, míg a hatodikat itt lehet olvasni.