Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok

A horgászok sohasem kételkedtek benne, hogy hobbijuk a világ egyik legnépszerűbb szabadidős tevékenysége. A hírességek között is akad számtalan horgász, ezúttal azt szedtük össze, ki mit mondott erről a szép hobbiról.

Az egyik leghíresebb kínai közmondás így szól: „Adj egy halat egy embernek, és egy napra elláttad élelemmel. Tanítsd meg horgászni, így egy életre elláthatod táplálékkal.”

A horgászat az egyik legősibb táplálékszerző módszerünk, igaz, ma már űrtechnológiával felszerelkezett sporthorgászok próbálják a halakat horogra csalni. Az elmúlt évtizedek-évszázadok során számtalan híresség hódolt ennek a hobbinak, ezúttal az ő véleményüket válogattuk össze.

Jimmy Carter amerikai elnök: „Elnökségem legtöbbet emlegetett időszakai korántsem olyan emlékezetesek és jelentősek számomra, mint az édesapámmal töltött horgászatok.”

Benjamin Franklin amerikai diplomata, feltaláló, író, politikus, filozófus: „A gazdag embereknek mindenre van gyógymód. Nekünk, többieknek itt van a horgászat.”

Izaak Walton angol író: „A horgászatról azt mondják, olyan, mint a matematika. Sohasem lehet teljesen elsajátítani.”

Karl Marx filozófus, közgazdász, szociológus, a kommunista ideológia kidolgozója, a marxizmus névadója: „Ahhoz, hogy horgász lehess, csak csalira és türelemre van szükséged.”

Ernest Hemingway Nobel-díjas amerikai regényíró: „Ha valaki horgászat közben mögötted áll, az éppen olyan rossz, mintha a vállad fölött bámulnának, amikor levelet írsz a barátnődnek.”

Theodore Gordon amerikai író: „A horgászláz igenis súlyos betegség. Csak a hűvös, friss víz és a tiszta levegő gyógyítja.”

Washington Irving amerikai író, történész és diplomata: „Jobb egy rossz horgásznap, mint egy jó munkanap.”

Gloria Steinem amerikai nőjogi és politikai aktivista, újságíró: „Egy nő férfi nélkül olyan, mint egy hal kerékpár nélkül.”

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Június közepén rendezik meg az idei Gerecse 50-et
Minden rekordot megdöntött a 40. Telekom Vivicittá
Nehéz volt esőben és szélben futni, de aranyat nyert Tapolcán
A maratoni futás bajnoka még mindig gyűjti a tapasztalatokat, hogyan is lehet jól csinálni ezt a műfajt
Nem tudta merre kell menni, megkergették a kutyák – mégis nyert

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő
A „Svájci Gépezet” halálakor még a futballmeccsek is elcsendesültek
Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.