Miért érezte fontosnak, hogy rajthoz álljon a Wings for Life World Run futóversenyen?
Egyrészt érdekesnek, izgalmasnak tartom a mozgórajtot, és azt, hogy végig egy követő autó üldözi a futókat – mondta Molnár Andrea táncosnő. – Emellett nagyon ki voltam már éhezve a közösségi élményre. Egyedül és a kutyámmal sokat futok, de teljesen más, amikor másokkal együtt tehetem ugyanezt. Leginkább ezért várom nagyon a rajtot. A futás önmagában is nagyon klassz, óriási élmény, de különlegessé teszi a versenyt, hogy ezzel jótékony célt is szolgálunk. Szerencsére soha nem volt komolyabb sportbalesetem, de átérzem azoknak a helyzetét, akiket valamilyen betegség, sérülés hátráltat. Azért is annyira kedves a szívemnek ez a kezdeményezés, mivel így tudom leróni a tiszteletemet azok iránt, akik valamilyen nehézséggel küzdenek, és nem állhatnak rajthoz.
A verseny egyik különlegessége, hogy addig tart, amíg a követő autó virtuálisan az utolsó versenyzőt is elkapja. Van konkrét célja, vagy inkább szimplán a futás szeretete motiválja?
Természetesen lelkiismeretesen készülök, edzek, de az utóbbi években abszolút örömfutó lettem. Ha ezt a szemléletet másoknak is át tudom adni, már önmagában nagy siker.
Az életben annyi területen állítunk fel magunknak célt, limitet, miért ne lehetne ez egy belülről jövő késztetés, hogy fussunk? Miért ne tehetnénk ezt csak azért, hogy jól érezzük magunkat? Sportolóként persze van bennem egészséges versenyszellem, de már nem vagyok a számok rabja.
Mikor változott meg a szemléletmódja? Mikor vált a teljesítménynél fontosabbá a futás szeretete?
Körülbelül egy éve, amióta tart a karanténidőszak. Addig mindenben maximalista voltam, mértem, mentettem az időim, figyeltem, mennyit fejlődtem. Én is megszállott voltam, de akinek a szemlélete nem változott az utóbbi egy évben, az vagy robot vagy alien. Egy pillanat alatt változtak meg emberi életek, tragédiák árnyékolták be ezt az időszakot, bebizonyosodott, hogy kár bármivel tervezni, mert az élet nagyon gyorsan átírhatja az egészet. Érdekes egyébként, mert tizenöt éve már biztosan futok, de eleinte egyáltalán nem élveztem, nem kapcsolt ki.
Mikor tört meg a jég?
A köztes lépcsőfokot általában az jelenti, amikor az ember elkezd tudatosan futni. Odafigyel az időeredményére, állandóan méri, mikor mennyit javul. Nálam legalábbis ez volt a fordulópont. Elkezded figyelni, hogyan fejlődhetsz, utánajársz, hogyan kell felépíteni a futásodat. Ebben az időszakban jöttem rá arra is, hogy mennyire fontos a megfelelő technika. Ezt is meg kell tanulni, sajnos látom, milyen sokan vannak, akik rossz technikával futnak. Innentől kezdve már azt éreztem, hogy nem cipelem a testem, hanem tartom, és ez meghozta a kedvem. Heti két-három alkalommal biztosan futok, persze ha nagyon rossz az idő, akkor én is nehezebben indulok neki. Viszont volt olyan időszak, amikor légiutas-kísérőként dolgoztam, hogy térképpel a kezemben, futva fedeztem fel a várost.
Az örömfutás mellett nem gondol időnként arra, hogy jó lenne egyszer lefutni egy maratonit vagy félmaratonit? Vagy ezt teljesen elengedte?
A félmaratoni sokáig ott lebegett célként a szemem előtt, de aztán rájöttem, hogy nem kell nekem megváltani a világot. Sajnos a versenytánc miatt már nem az igazi a csípőm, tizennégy-tizenöt kilométer után elkezd fájni, és bár a szívem biztos vinne tovább, de valószínűleg csak nagyobb kárt okoznék ezzel. Nem kell erőltetni. Így is kizsigereltem a testem, tartozom annyival, hogy figyelek a jelzéseire.
A futás és a tánc mellett van olyan sport, amit rendszeresen űz?
Rendszeresen kondizom, és nagyon szeretek jógázni. Megnyugtat, ellazít, és teljesen másfajta élményt nyújt, mint a tánc vagy a futás.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
