Hogy emlékszel vissza amatőr sportolói múltad kezdeteire?
Kihívásokat kerestem, és ezeket a sportban találtam meg: tizenhárom-tizennégy évesen kezdtem el kosárlabdázni, a középiskolás években atletizáltam, kosárlabdáztam. Egyikben sem voltam kiemelkedő, de szorgalmasan jártam edzésekre. A középiskolában eldöntöttem, hogy testnevelő tanár szeretnék lenni, így minden sportág edzéseit látogattam, ami elérhető volt a városban. Az egyetem alatt kezdtem el futni. Egy maratoni futóverseny kiírását láttam, és tíznapos felkészülést követően 3 óra 44 percet futottam – majd két hétig alig bírtam lábra állni. Ma 2 óra 57 perc a legjobb eredményem.
Triatlonistának tekinted magad?
Ultrasportoló vagyok – nem triatlonista. A kihívást keresem, és van, amikor a triatlonban találom meg, máskor a biciklizésben vagy éppen a futásban. Triatlonból nincs végzettségem, nem értek hozzá olyan szinten, hogy gyerekeknek tanítsam – egyébként kosárlabdaedző vagyok. Az atlétika, az úszás és a triatlon olyan sportágak, amelyeket mélyrehatóan ismerni kell.
Ezzel szemben vannak a kihívásokat kereső emberek, az ultrasportolók, akik mentális adottságaikkal versenyeznek inkább, mintsem kondicionális képességeikkel és technikai tudásukkal.
Mesélnél a kihívásaidról?
Még 2006-ban megpróbáltam megvalósítani régi álmomat, hogy körbetekerem Európát: egy harmincötezer forintos mountain bike-ot, egy táskát, egy olcsó sátrat és egy hálózsákot vittem. Prágában ellopták mindenemet, így hazavonatoztam… Egy évvel később két társsal újra nekivágtam, ez már egy harmincegy napos, ötezer kilométeres túra volt. Az Eiffel-torony liftjét leszámítva semmilyen gépi segítséget nem vettünk igénybe. A bicikli egyébként egyetemistaként közlekedési eszköz volt Tamási és Pécs között, a nyolcvanöt kilométert sokszor így tettem meg. Aztán ahogy egyre többet és hosszabban túráztam kerékpárral, ki szerettem volna próbálni, mire vagyok képes országúti biciklivel, csomagok nélkül, szervezett frissítéssel.
Utána jött a triatlon?
Igen, 2008-ban teljesítettem az első Ironman-távomat Nagyatádon, 11 óra 52 perccel, majd egy évre rá Bonyhádon a dupla Ironmant 26 óra 51 perccel – itt kezdődött 2009-ben az ultrás karrierem. Szőnyi Ferivel együtt értünk be a célba. Ez tíz évvel ezelőtt volt, azóta is szoros barátság köt minket össze, tavaly Indiába is én kísértem.
Miként kezd el egy felnőtt triatlonozni?
Egyre több futó triatlonozik, de ez nem egyirányú folyamat. Sokszor van olyan, hogy a triatlonból a futás marad meg, mert időtakarékosabb, és a triatlon három sportága a futásnak is jó keresztedzéseket biztosít. Kisebb gravitációs terheléssel tud az ember biciklizni és úszni, mint futni, így magasabb intenzitással képes edzeni. Télen, mínusz öt fokban egy benti biciklizés vagy úszás kevésbé sérülésveszélyes is. A triatlon elkezdése vízbiztos úszástudás nélkül felnőtt fejjel szinte lehetetlen. Vagy fordítva, a futás egy idő után monotonná válik, az egyoldalú terhelés hatására sérülés alakul ki valakinél; esetleg a baráti társaság triatlonozik, így ő is kipróbálja. A triatlon hátránya, hogy eszközigényes sportág, mérhetetlen mennyiségű pénzt el lehet költeni rá.
De a cigaretta, az alkohol, az orvos, a pszichológus és a válóperes ügyvéd is drága… Ebből a megközelítésből a triatlon még mindig olcsóbb.
Triatlonban miként épül fel az edzés, a versenyre készülés?
A Kindl Gábor-féle megközelítéssel értek egyet, ő országos bajnokságot is nyert. Szerinte a közép-európai körülményekhez és az időjárási sajátosságokhoz alkalmazkodjunk. Én télen nem kerékpározom, aztán ahogy melegszik az idő, növekszik az edzéssel töltött órák száma is. A motiváció szempontjából fontos, hogy az edzés jó legyen. Szakadó esőben csak futni megyek, hiszen fontos, hogy vigyázzunk az egészségünkre. Maradjon energia a mindennapokra, tartsunk egyensúlyt az edzésmennyiségben és -minőségben. Tanárként dolgozom, a téli szünet olyan, mint egy futóedzőtábor, a nyári szünet is egy hatalmas edzés. A célversenyem a nyári szünet végén van, amely az idén a dupla világbajnokság lesz augusztus utolsó hétvégéjén. Remélem, egyszer sikerül megdöntenem a dupla Ironman magyar csúcsát.
Az egyik legnagyobb kihívásod pedig a Deca Ironman volt.
Így van, 2009 őszén történt Mexikóban: tíz nap alatt tíz Ironman. A családom, Tamási város és a helyi vállalkozók is mögém álltak, így sikerült előteremteni a verseny anyagi hátterét.
A legfiatalabb teljesítő voltam a világon huszonnégy évesen. De összeszedtem egy gyomorfertőzést a verseny előtti napon, ezért nem azt a teljesítményt hoztam, amire képes lettem volna – Szőnyi Feri világcsúcsot ment ugyanakkor.
Aztán megakadt az ultratriatlon, mert véget ért az egyetem, és közben láttam, hogy ezzel a sportággal nem lehet profi módon foglalkozni. A gazdasági világválság miatt szponzort találni lehetetlen volt, megsérültem, kevesebb versenyen tudtam indulni, nem volt annyi időm és pénzem, hogy elérjem az áttörést, amire vágytam, egy világbajnoki 23. helyet tudtam felmutatni.
Két éve egy dupla Ironmanen vittél végig egy látássérültet.
Orbán Csaba „Kabóca” volt az, Litvániában versenyeztünk. Kabóca megkereste Szőnyi Ferit, aki számba vette Magyarországon azt az öt embert, aki szóba jöhet. A szoros szintidő miatt viszont már csak ketten maradtunk Ferivel, de neki más versenye volt. Így Kabóca megkeresett, és nagy örömmel igent mondtam, megtiszteltetésnek veszem az ilyen jellegű felkéréseket.
