Csécsei Zoltán gondolkodásban lépett előre

Az idén négy versenyen indult – ennyivel vagy többel számolt?

Körülbelül ennyivel – válaszolta Csécsei Zoltán ultrafutó, aki az idén vállsérüléssel bajlódott. – Hárommal elégedett vagyok, a Mamma Montanával azonban nem.

A többin viszont első lett, a jó bizonyítványt pedig senkinek sem kell magyaráznia. Haladjunk sorjában!

A júniusi Riska 1 Way Ticket Run volt idei első versenyem, amelynek a lényege, hogy ki a legkitartóbb. Ötvenkét órán át futottam, de ha az utolsó éjszakát jobban bírtam volna, akár másnap estig sem álltam volna meg. Remek erőfelmérő volt, mert bebizonyosodott, hogy nagyon nehéz megtörni. Kitűnő tapasztalatszerzésnek bizonyult, mert sikerült tudatosítanom magamban, hogy fejben megbirkózom a legkeményebb helyzetekkel is. Utólag nagyon örülök, hogy nem hagytam ki a Riska 1 Wayt.

Az Ultra Lupa-tó viadalon elsősorban azért indult, hogy felkészüljön az októberi Ultrabalatonra. Ennek a kihívásnak mi volt a legfőbb tanulsága?

Elhúzódó vállsérülésem miatt közel sem tökéletes állapotban álltam rajthoz. Ennek ellenére sikerült győznöm, és ezúttal azt bizonyítottam be magamnak, hogy sérülten is képes vagyok a mezőny elején végezni. Az Ultra Lupa-tó közben egyébként teljesen szétesett a mozgásom, és ötven kilométernél eltévedtem. Szerencsére nem adtam fel, és gyorsan visszataláltam a pályára. A negyedik helyen folytattam, és onnan sikerült visszaverekednem magam az első helyre. Azt már meg sem említem, hogy a végén elkapott minket egy óriási vihar.

Ezután következett volna a Korinthosz, ám sérülés miatt ki kellett hagynia.

Kicsit bánom, mert teljesen egészségesen szép eredményt értem volna el. Látva, hogy mennyit szenvedtem ezzel a sérüléssel, úgy érzem, végül jól döntöttem, hogy nem indultam. Amiatt is szomorkás vagyok, hogy Erős Tibor megdöntötte a pályacsúcsomat. Mindegy, a jövőben lesz még lehetőségem, hogy elinduljak rajta, már ha egyáltalán el tudok, mert jövőre annyi futóeseményt rendeznek, hogy csak úgy kapkodom a fejem.

Ne szaladjunk ennyire előre! Azon kívül, hogy pályacsúcsot döntött az októberi Ultrabalatonon, miről marad emlékezetes az esemény?

Ez volt az első kétszáz kilométeres versenyem, amelyen sikerült megoldanom sportpályafutásom legnagyobb problémáját. Eddig ugyanis húsz kétszázas versenyen vettem részt, de még sohasem fordult elő, hogy ötven és nyolcvan kilométer között beáll a combizmom.

Ennek ellenére sikerült teljesítenem a fennmaradó több mint száznegyven kilométert, ráadásul úgy, hogy pályacsúcsot értem el. Mind a mai napig rejtély, hogyan bírtam.

Mennyi ideig regenerálódott?

Csaknem három hétig, de talán volt egy hónap is. Ne felejtsük, az Ultrabalaton után két héttel rajthoz álltam a Balatonfüred Ultramaraton tizenkét órás versenyén is, amelyet négy és fél óra után fel kellett adnom. Azért indultam el, mert kíváncsi voltam, vajon a korábbi, bulgáriai magaslati edzőtáborban szerzett állóképességből maradt-e még valami. Valahol legbelül azért éreztem, hogy ezen a versenyen nem lesz sok keresnivalóm. A mozgásom és a keringésem se állt még helyre, a vérem oxigénszállítási képességére bíztam magam – eredménytelenül.

Ezt a tizenkét órásat Erős Tibor nyerte, aki azt nyilatkozta, ha ön nem száll ki a versenyből, ő bizony megdöntötte volna az országos csúcsot, olyan jól nyulaztak egymásnak.

Erős Tibor valósággal berobbant a hazai ultrafutás élmezőnyébe, de a csúcsdöntéshez nekem is lesz még néhány szavam, csak szedjem össze magam!

A tanítványairól is ejtsünk néhány szót, hiszen idén ők is »nagyot futottak«!

Bitang jó futókról van szó. Kohári Szabolcs a Nagyvárad–Debrecen Szupermaratonon lett első, ezenkívül megnyerte az ötven mérföldes országos bajnokságot, a száz kilométeresen pedig másodikként ért célba. Drexler Gábor az Ultra Tisza-tó százharminc kilométeres távján állhatott fel a dobogó felső fokára, az Ultrabalatonon pedig harmadik lett, méghozzá úgy, hogy az utolsó ötven kilométeren negyven percet hozott a második helyen futó ukrán versenyzőn. Végül mindössze három perccel maradt le a dobogó második fokáról.

 

 

Jövőre mi szerepel a tervekben?

Egyelőre annyi biztos, hogy februárban elindulok egy huszonnégy órás versenyen, és szeretnék részt venni az egyik Balatont megkerülő futóviadalon is, akár a My Way 200-on, akár az Ultrabalatonon. Ősszel megpróbálkozom a huszonnégy órás ultrafutó-világbajnoksággal is, ám ha mégsem indulok el, újra nekifutok a Sparthatlonnak.

Címlapfotó: Tumbász Hédi

 

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!