Élete első ötven kilométerét teljesítette, az időeredménye 4:40:18 lett. Milyen volt?
Eredetileg az volt az elképzelés, hogy verseny keretében teljesítem, ám amelyik megméretést kinéztem, annak átrakták a rajtját egy másik időpontra, az pedig nem volt jó nekem – mondta a Csupasportnak Groszné Szentirmai Márta. – Lemondtam a nevezésem, majd úgy döntöttem, privátban teljesítem ott, ahol edzeni szoktam. Nagyjából négy és fél kilométeres pályát osztottam fel úgy, hogy hatszor teljesítsem oda-vissza. Harmincöt kilométerig nagyon jól éreztem magam, aztán elkezdett néhány külső körülmény hátráltatni, ami mentális megborulást okozott.
Először is, azon a napon hirtelen nagyon meleg lett, ami rosszul érintett. Másodszor: rosszul számoltam ki a folyadékbevitelt. A pálya egyik felén a férjem várt, ő segített a frissítésben, adogatta a kulacsokat. Az volt a baj, hogy nem volt elég egy körre két teljesen megtöltött kulacs, nem számítottam rá, hogy ilyen szomjas leszek, ám a nagy meleg miatt így történt.
Harmadszor, mivel nagypénteken futottam, mindenhol rengeteg ember volt, így gondot okozott a haladás, sőt, olykor alig tudtam átverekedni magam a fordítónál. Mentálisan ezt nehezen viseltem. Büszke vagyok rá, hogy mindezek ellenére teljesítettem, megmondom őszintén, maratoni távnál gondoltam rá, hogy abbahagyom, ám nem hagytam, hogy ez a gondolat elhatalmasodjon rajtam, így teljesítettem a célom. Teljesen elégedett vagyok az eredményemmel. Januárban ugyanitt teljesítettem egy privát maratonit, az nagyon kellemes, végig flow-élményt nyújtó futás volt, most ez nem esett annyira jól, de örülök, hogy megcsináltam.
A márciusi Telekom Vivicittán nyolcéves lányával, Bernivel teljesítette a félmaratoni távot. Milyen érzés volt vele együtt futni?
A lányom négyéves kora óta fut. Én akkor már sportoltam, így ő ebben nőtt fel. Már akkor is csatlakozni akart, néha eljött velem kisebb távokra. Két éve aztán folyamatosan jár velem mozogni, sőt, elkezdett a Postás Sportegyesületben atletizálni is. Tavaly megbeszéltük, hogy idén teljesítjük a Vivicitta-félmaratonit párban. Az első tizenegy kilométert egyedül teljesítettem, megpróbáltam erősen végigvinni, aztán csatlakozott hozzám a kislányom. Nagyon jó érzés volt, amikor megérkezett mellém, sokan szurkoltak neki, megtapsolták, sőt, még a szpíker is bemondta, hogy „hajrá, kicsi lány!”. Mosolyogva futotta végig a tíz kilométert, ráadásul jó, 5.50-es átlaggal. Egy óra ötvenhárom perc alatt értünk be, ez az idő minden elképzelésünket felülmúlta, hatvanhét női csapatból tizenegyedikek lettünk. Életem legjobb félmaratoni élménye volt.
Mi a következő cél?
A kislányommal közösen is vannak terveink, ám mivel már van edzője, így nem akarok beleszólni a dolgokba. Szakmailag ő tudja, mire van szüksége. A lányom már azt várja, hogy egyedül futhassa a félmaratonit, szerintem már nincs olyan messze. Ami engem illet, gőzerővel készülök az Ultra Tisza-tó hatvanöt kilométeres távjára, ez a fő versenyem idén. A továbbiakon majd utána gondolkozom, az év második felében talán szeretnék részt venni egy ötven kilométeres vagy egy hatórás futáson. Alig várom, hogy haladjak az úton, úgy érzem, nekem találták ki az ultratávokat, mivel viszonylag stabilan tudom tartani a tempót, illetve jó az állóképességem. Idővel aztán a Korinthosz 80-on is ott leszek, na de az tényleg a jövő zenéje.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
