Korbuly Kamilla június végén az olaszországi Dolomitokban vett részt élete első ultraversenyén, s a magyar hölgyek között a legjobb időt elérve remek tapasztalatokat szerzett a Lavaredo Ultra Trail keretein belül lefutott Cortina Trailen.
Elég neves eseménnyel kezdte.
Véletlenszerűen bukkantam a versenyre – nyilatkozta a Csupasportnak Korbuly Kamilla, aki 07:31:47-es idővel ért célba a 48 kilométeres, 2600 méter szintemelkedéssel nehezített távon. – Ezen az eseményen minden évben sok magyar vesz részt, az ő élménybeszámolóikat olvasva kaptam fel a fejem a versenyre. Láttam, hogy csoda szép képeket töltenek fel a közösségi oldalakra, és csupa jót írnak mellé. Ezeket látva és olvasva kedvet kaptam, és elhatároztam, hogy kijutok Olaszországba.
Amikor megszületett a döntésem, elég nagy falatnak tűnt a negyvennyolc kilométer terepen, tavaly év végén vált biztossá, hogy bejutottam az indulók közé, azóta céltudatosan készültem.
Egyre többet futottam terepen, olyan útvonalakat választottam, amelyeken a Cortina Trailhez hasonlóan nagy szintemelkedés van. Emellett sokat lépcsőztem, ez is segített, továbbá rengeteget kerékpároztam.
Hogy ment a futás? Mire számított a rajt előtt?
Előzetesen arra, hogy nagyon nehéz lesz, biztosan előjönnek majd a holtpontok, és át kell gondolnom, hogy hogyan tovább. Nagy meglepetésemre azonban semmi sem volt, végig kikapcsoltam az agyam, s szinte nem is emlékszem, mik futottak át rajta a több mint hétórás futás alatt. Csak mentem előre, egy pillanatra sem bizonytalanodtam el. Szerencsére fejben jól bírtam a versenyt, egyértelműen ez volt életem eddigi legjobb futós élménye.
A verseny után azt írta a közösségi oldalán, hogy rájött, sokkal erősebb, mint gondolta. Ezt hogy értsük?
Féltem a kihívástól, nem tudtam, mire számíthatok. Az addigi leghosszabb futásom terepen harminchét kilométer volt, igaz, aszfalton futottam már maratonikat, ám ezeket nem lehet összehasonlítani. Az aszfalt és a terep teljesen más. Tudtam, hogy végigmegyek, ám előzetesen nem tudtam, hogy mennyire fogok szenvedni. Ehhez képest teljesen zökkenőmentesen ment, ezért írtam, hogy erősebb vagyok, mint gondoltam.
Hogyan ment a frissítés?
A frissítésem hagyott némi kívánnivalót maga után, a kezdők hibájába estem. Folyamatosan „alulfrissítettem” magam, nem vittem be annyi szénhidrátot, amennyit kellett volna.
Sajnos nem készültem előzetesen frissítési tervvel, úgy voltam vele, a megérzésemre bízom. Persze volt nálam frissítő, plusz ott voltak a frissítőpontok, ahol nutellás és lekváros kenyerekkel töltöttem fel magam. Természetesen gélt is vittem be.
Hat magyar nő teljesítette a Cortina Trailt, de ön lett a legjobb.
Ez nem számít, a helyezés kevésbé érdekelt, inkább az időeredményt néztem. Persze jólesik, ha az elsők között végzek egy versenyen, de ez csak azon múlik, hány nálam jobb futó nevezett – az idő objektívebb mérőeszköz, ezért sokszor inkább arra figyelek. Az időmmel elégedett vagyok, hasonlót terveztem, ám nem voltam szigorú magammal. Előzetesen hét-hét és fél óra alatt akartam beérni, az, hogy jó egy perccel kicsúsztam belőle, nem számít. Új körülmények voltak számomra, magaslati versenyen nem futottam még, sok volt a szintemelkedés, szóval elégedett vagyok.
Visszatér még az eseményre?
Igen, vissza szeretnék térni, ám előfordulhat, hogy a nyolcvan kilométeres távot kihagyom, és a százhúszasra megyek néhány év múlva. Addig is edzek, készülök becsülettel, azért, hogy legközelebb is remekül menjen itt a futás.
Milyen versenyeken vesz részt legközelebb?
Legközelebb a szlovéniai Julian Alps hatvan kilométeres távján indulok szeptemberben. Itt is sok magyar szokott futni, erről is csupa jót hallottam, és remélem, ott is hasonlóan jól fog menni, mint a Cortina Trailen.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
