Élete első kétszáz kilométer feletti versenyén van túl. Hogy érezte magát az Ultrabalatonon?
Hosszú, intenzív felkészülés van mögöttem, nem mellesleg sikeres – mondta a Csupasportnak Erős Tibor. – A hatórás és a száz kilométeres ob-n is győztem, jó formában érkeztem életem első Ultrabalatontjára. Nagyon vártam, de bevallom, izgultam is, mivel még sosem futottam kétszáztizenegy kilométert. A rajtnál nagy erőt éreztem magamban, egyébként ahogy megérkeztem a helyszínre, egyből megfogott ez a gigantikus esemény.
Biztos vagyok benne, ha a szervezést, a körítést, a parádét nézzük, az Ultrabalaton Európa egyik legjobb ultrafutóversenye.
Egyszerűen hihetetlen volt ott lenni, életemben nem tapasztaltam még hasonlót, az egyéni teljesítők óriási tiszteletben részesültek. A rajt után beállt a megfelelő szintre a pulzusom, majd nem sokkal később nagy meleg lett. Ez egy kicsit problémát okozott, nyolcvan kilométernél volt egy kis megingásom, de tudtam kezelni. A meleg hatására a pulzus megváltozik, ezért kell ilyen helyzetben figyelni. Bódis Tamás vezetésével szépen haladt az élmezőny, nem figyeltem őt, csakis annak örültem, hogy a futásom a tervek szerint ment. Két külföldi sportoló teljesítménye az elején meglepetés volt, ám ahogy várni lehetett, egy idő után lemaradtak. A segítőim pedig fantasztikusak voltak.
Ha már a segítőket említette, úgy hallottam, ismét remekül működött a csapat.
Az edzőm, Maráz Zsuzsanna irányításával zajlott minden, ő volt az autós kísérőm, majd az utolsó hetven kilométeren a bringás kísérő szerepét töltötte be. Addig Uhrin Ádám barátom a szakasz legmelegebb időszakában kerékpáron kísérve adta a kezembe a szükséges frissítést. Tudom, hogy neki is nagy küzdelem és koncentráció volt ilyen hosszú időn keresztül tekerni, rám figyelni és a frissítést adagolni a napsütésben. Remekül megoldotta, engem biztatva végezte a dolgát, minden frissítőt a legjobb időben adott át, maximálisan teljesített.
Ha jól tudom, volt még valaki, akiről úgy fogalmazott a közösségi oldalán, hogy „az égből pottyant a csapatunkhoz.”
Igen, Takács Krisztián, vagyis Csipi csatlakozott hozzánk. Korábban nem dolgoztunk együtt, ám a verseny előtt egy héttel jött egy üzenet tőle, amelyben azt írta, ha szeretnék egy stabil bringás kísérőt, szóljak neki, mert úgy gondolja, nem a szintidő a terv. Ez egy jel volt. Csipit mindenki ismeri az ultrafutás világában, óriási forma, jó értelemben egy igazi őrült, valamint nem utolsósorban kitartó teljesítményvadász. Nagyon örültem neki, többszörös Balaton-kör-teljesítőként minden kanyart ismer. A futója visszalépett, így tudott csatlakozni hozzánk. Csipi pontosan tudta, mi következik a pályán, elképesztő volt, amikor előrehaladt, majd buzdította a szurkolókat, hogy »Jön Erős Tibor, mindenki szurkoljon, életében először van itt az Ultrabalatonon!« Óriási erőt adott, hogy ilyen csapat volt mögöttem.
Végül második helyen ért célba, 16 óra 50 perc 29 másodperces idővel. Elégedett?
Teljes mértékben. Elsőre kívánni sem lehetett volna jobbat. A pályacsúcs adott méterre van kimérve, ami tizenhét óra harmincegy perc huszonkilenc másodperc volt az idén, a tervünk az volt, hogy ezt megdöntsük. Ez sikerült. Ráadásul volt egy merész célunk, Zsuzsi mondta, mi lenne, ha a reggel hét órai rajthoz képest még aznap célba érnék. Akkor úgy gondoltam, hogy csoda lenne, ám ez is sikerült. Hihetetlenül összeállt minden, annyi gratulációt, telefonhívást, üzenetet kaptam az elmúlt napokban, hogy rendesen fel vagyok töltődve. Lebegek, nagyon boldog vagyok.
Semmi keserűség nincs önben, hogy ilyen remek futással sem nyerte meg a versenyt?
Abszolút nincs. A szurkolóknak nagyon tetszett a verseny, Bódis Tamás profin és rutinosan lehozta, minden tiszteletem az övé.
Nekem ez az ezüstérem fényesebb az aranynál, nem kell szégyenkeznem, ha Bódis Tamás mögött ilyen eredménnyel ér valaki célba.
Egyébként ezt Tomi is elismerte a verseny után. Először találkoztunk, jót beszélgettünk. Azt sajnálom, hogy Csécsei Zoltán nem volt ott, az lett volna az igazi, ha ő is részt vehet az eseményen. Innen is jobbulást kívánok neki, remélem minél hamarabb felépül, és ismét fut.
Az év egyik fő versenye után hogy néz ki a közeljövő? Az idei másik fő versenye, a Spartathlon dátumát bekarikázta pirossal a naptárában?
Az biztos, hogy a Korinthoszon ott leszek, ám hogy nyolcvan vagy százhatvan kilométeren, az még kérdés.
Óriási megtiszteltetés ért, amikor a Magyar Atlétikai Szövetség felkért, hogy legyek kerettag az augusztus végi száz kilométeres berlini világbajnokságra készülő válogatottban.
Maráz Zsuzsi már jelezte a szövetségnek, hogy elfogadjuk a felkérést és a válogatottságot, hiszen háromszoros országos bajnok vagyok sorozatban, így – talán nyugodtan mondhatom – megérdemelten lehetek válogatott. Ami hihetetlen számomra, hiszen korábban elmondtam, milyen hatalmas dolog lenne egyszer magyar válogatott ultrafutóként a címeres mezt viselni. Még most is beleborzongok, hogy erről beszélünk. A másik nagy esemény a szeptemberi Spartathlon, természetesen a nagy presztízsű görög versenyt is izgatottan várom.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
