Hogyan ért el hat évvel ezelőtt arra a pontra, hogy hátrahagyja az addigi életét, és útnak ered?
Sokan azt gondolják, biztos azért indul el valaki felfedezni a világot, mert törés történt az életében, vagy valami elől menekül – kezdte Kovács Zsuzsanna, aki szeptember végén hatodik magyarként jutott fel a Manaszlura, a világ nyolcadik legmagasabb csúcsára. – Nekem viszont mindenem megvolt, jó állásom a BBC-nél, barátaim, és már akkor is a sziklamászás volt a hobbim. A karrierem csúcsán voltam, de azt vettem észre, már nem érdekel. Tudtam, nem az tesz boldoggá, ha feljebb lépek a ranglétrán, ezért más utat kerestem.
És mire jutott?
Karácsonyi kávézásra futottam össze azzal a barátommal, akivel még az Everest alaptáborában ismerkedtem meg. Úgy ragyogott, miközben a legutóbbi, ázsiai körútjáról mesélt, hogy egyszer csak belém hasított az érzés, én is ezt akarom csinálni, csak tervek nélkül. A hegyekbe akartam menni, mert már ekkor is a Himalája szerelmese voltam. Másfél évig gyűjtöttem a pénzt, másodállást is vállaltam, és közben beszereztem a szükséges felszerelést. Aztán 2015 szeptemberében egyirányú jeggyel elrepültem Nepálba. Majdnem két évig vándoroltam, bejártam Délkelet-Ázsiát, onnan átmentem Észak-Amerikába, majd le Peruba, és az Andokban túráztam. Végül Patagóniában kötöttem ki, ahol négy hónapon keresztül nomád körülmények között éltem. A Himalája mellett ez a másik hely, ahova mindig visszavágyom.
Mi fogta meg a magas hegycsúcsokban?
A semmihez sem fogható kihívás. Tetszik, hogy folyamatosan koncentrálni kell, minden idegszáladdal figyelni a természetre, a testedre, egy pillanatra sem lehet kikapcsolni. A mindennapi életben elég szétszórt vagyok, fenn viszont érdekes módon összeszedett tudok lenni.
Honnan jött a blogjához a Female Yeti elnevezés?
Amikor világgá mentem, naplót akartam indítani, hogy megoszthassam másokkal is az élményeimet. Olyan név kellett, amely kifejezi, mit szeretek, és egyben vicces, hiszen én is igyekszem nem túl komolyan hozzáállni az élethez. Az Everest-régióban nagy legenda övezi a jetit, innen vettem az ötletet, ez a név biztos megmarad az emberekben.
Hogyan jut el az átlagember a gondolatig, hogy megmásszon egy nyolcezres csúcsot?
Amerika legmagasabb csúcsán, a csaknem hétezer méteres Aconcaguán töltöttem 2019 karácsonyát Argentínában. Úgy éreztem, könnyen ment az a túra, ott fogalmazódott meg bennem, hogy akkor még feljebb is tekinthetek. Előtte már átéltem a magashegyi betegséget, így tisztában voltam vele, meddig mehetek el.
Itthon fel lehet egyáltalán készülni egy ilyen kalandra?
Márciusban döntöttem el, hogy az idén szeretnék eljutni egy nyolcezresre. Évente általában három hónapot a természetben vagyok, és túrázom, a pandémia miatt azonban most nem utazhattam. A barátnőm segítségével bejutottam egy tízemeletes csepeli panelházba, ott tudtam megpakolt hátizsákkal lépcsőzni, de ez csak részben modellezte a rám váró kihívást. Hat kilóval kezdtem az edzéseket, ezt a felkészülésem végére már tizennyolcra növeltem. Heti kétszer-háromszor tudtam eljárni, ezenkívül a Pilisben barangoltam, de sok időmet elvette, hogy megteremtsem az út anyagi fedezetét.
Mekkora összegre kell gondolnunk?
Mindennel együtt a végére olyan ötmillióra jött ki. Nagyjából világos volt, mire lesz szükségem, de Klein Dávid is segített a tanácsaival. Kimondottan erre az expedícióra készítettem saját márkás termékeket, ezek eladásából, illetve némi szponzorációból jutottam pluszbevételhez. Volt, aki a speciális kesztyűt, más a zoknit vette meg nekem.
Azért a Manaszlura esett a választásom, mert az a legolcsóbb nyolcezres Nepálban. Eredetileg a könnyebbnek számító Cso Ojut néztem ki, Kína azonban lezárta határait, így maradt Nepál, amit már ismerek.
A 8163 méter magas Manaszlu viszont a statisztika szerint a világ ötödik legveszélyesebb nyolcezrese.
Valóban, ezért minden nekem fontos emberrel rendeztem a kapcsolatomat arra az esetre, ha bármi történne velem. Elfogadták, hogy nekem ez a szenvedélyem, az életem szerves része. Jó érzés volt, amikor két hónap után mindenki őszintén örült annak, hogy épségben viszontlát.
Eredetileg pótlólagos oxigén nélkül tervezte elérni a csúcsot, végül mégis le kellett tennie róla. Mi történt?
Sokáig nem engedtek fel a hegyre, így nem volt elég időm akklimatizálódni. Az expedíció szempontjából a szervezők abban voltak érdekelve, hogy a csapatukból mindenki megmássza a hegyet, erre meg jóval nagyobb esély van oxigénnel. Pedig nagyon készültem rá, hogy a csúcsmászás előtt hozzászoktassam a szervezetemet ehhez a magassághoz. Aztán ahogy egyre több időt voltam az alaptáborban, folyamatosan gyengültem, és be kellett látnom, nem érdemes tovább feszegetnem a határokat. Ezzel együtt nagyon csalódott voltam, és még most is az vagyok – pedig nem kellene, hiszen nem tudtam kellően felkészülni. Az egyik indiai csapattag például tíz hatezrest is megmászott egy hónap alatt – én meg a Pilisig jutottam.
Mit gondol a tiszta mászásról? Tényleg ilyen fontos?
Igen, mert nem lehet egy lapon említeni az oxigénessel. Elképesztően nagy a különbség, de mindenki csinálja úgy, ahogyan szeretné. Sokan, akik oxigént használnak, nem tisztelik a hegyet sem. Az biztos, hogy a nagy hegyek nagy egókat vonzanak, a nyolcezresek meg már hatalmasokat… Eddig azt hittem, két véglet van: vagy teljesen profi valaki, és tisztán mászik, vagy tényleg az íróasztal mellől felálló turista. Én egyik csoporthoz sem tartozom.
Elsőre a csúcstól nagyjából húszpercnyire fordult vissza. Miért?
Biztos voltam benne, ha tovább mászom, nem lesz erőm visszamenni, márpedig a végcél mindig a tábor biztonságos elérése. Ezért volt hasznos a korábbi magashegyi tapasztalat. Addigra már nagyjából tizenkilenc órája voltam úton a hármas tábortól számolva, és feltettem magamnak a kérdést: tényleg azt akarom, hogy egy ismeretlen serpa társaságában legyen vége? Addig mindent egymagam értem el, ez az expedíció volt az első, hogy sokan támogattak. Nem akartam nekik csalódást okozni azzal, hogy nem térek vissza.
Mégis veszélyben forgott az élete, hiszen összeesett, mert elfogyott az oxigénje.
Előreküldtem a serpát, hogy nézze az utat, de közben nem vettem figyelembe, hogy egyből cserélni kell a palackot, mert gyorsan károsodhat az ember szervezete.
Egyszer csak elfogyott minden erőm, és eldőltem a hóban. Az volt a szerencsém, hogy éppen arra jött egy másik serpa, aki néhány éve már megmentette egy lengyel nő életét. A semmiből érkezett, azóta is angyalnak hívom.
Érzett félelmet a túra során?
Nem. Amikor lépten-nyomon veszély van, beleeshetsz, rád szakadhat, ledönthet az alattomos hegyi betegség, nem tehetsz mást, mint hogy lenyugszol, és a sorsra bízod magad. A kettes táborban felállított sátorhoz például úgy lehetett éjszaka eljutni, hogy át kellett lépni több nagy hasadékon. Utána nem töprenghetsz pihenés helyett azon, mennyire biztonságos a környezet.
Egyértelmű volt, hogy nem megy le az alaptáborba, hanem egy nap pihenő után újra megpróbálja?
Igen, mert mindenképpen érezni akartam, milyen a csúcson. Rossz volt, hogy a második kísérletre már fáradtan indultam el. Reggel tizenegykor hagytam el a hármas tábort egy másik serpával, majd este hatra értünk a négyesbe, ahol már mások elfoglalták a sátrunkat. Mivel a nagy cégek vendégei mindig előnyt élveznek, heten vackolódtunk be a serpák sátrába. Innen éjfél előtt folytattuk az utat a csúcsra, amelyet reggel nyolc körül értünk el.
A támogatóim nevét felírtam egy zászlóra, így ott voltak velem. Összesen nyolc napot töltöttem az alaptábor fölött, ez nagyon kivette az erőmet. Még a serpák is elismerték, hogy három napon belül kétszer is nyolcezer méteren túlra jutottam.
És mit tervez ezután?
Talán Pakisztánban próbálok megmászni egy nyolcezrest. A Manaszlu után egy ideig nem is túráztam, de az első mászáskor már újra elkapott az érzés. Szívesen „átnomádolnám” a telet újra Patagóniában, de ha zárva lesznek a nemzeti parkok, inkább itthon maradok. Imádom Klastrompuszta környékét, mindig mágikus erőt érzek, ha ott vagyok.
(Az interjú a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. december 4-i lapszámában jelent meg.)
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
