A hatszáz kilométeres átkelés Grönlandon férfi-női párostól nemzetközi szinten is ritka, magyar nő pedig korábban még sosem teljesített ekkora távú sarkvidéki expedíciót. Ön viszont már másodszor. Miben volt más a mostani?
Való igaz, kétezertizennyolcban már teljesítettem ezt az expedíciót, akkor héttagú csapatban – mondta Rakonczay Gábor. – Most Vámos Nórával ketten mentünk végig. A páros teljesítés sok mindenben különbözik, például abban, hogy mindegy, mennyien vagyunk, mindig kell vinnünk pluszban egy-két eszközt. Ezért volt az élelmiszerrel együtt százhatvanöt kilós a felszerelésünk. Csapatban be van osztva, ki megy elöl, tapossa a havat és nézi az iránytűt. Ha a negyedik, ötödik helyen haladsz, kvázi kitaposott úton mész, ám ha ketten vagytok, akkor a második embernek sincs kitaposva az út, neki is nehéz.
Előfordultak nehéz helyzetek?
Volt három-négy nap, amikor nagyon mély volt a hó. Térdig süllyedtünk benne, a szán pedig szinte alatta akart menni. Lassan haladtunk, rengeteg kalóriát égettünk el, nem volt könnyű. Volt olyan szakasz, amelyet huszonöt kilométeresre terveztünk, ám a tizennyolcnak is örültünk. A legnehezebb része az expedíciónak a mély hó volt. Amikor négy éve kint voltam, könnyebb volt, mert tudtam, ha van egy gyengébb napom, majd egy másik srác megy elöl, és töri az utat. Itt nem így volt, ketten voltunk, a felelősség teljesen más. Harminc napig ez a rizikófaktor… Nehéz, ám irtó jó ez az érzés.
Gondolom, a sok nehézség ellenére voltak jó pillanatai is a kalandnak.
Ha a páros jó, akkor remek a hangulat. Nálunk ez így volt. Nem kellett igazodni további öt emberhez, sokkal rugalmasabbak voltunk ketten. Nagyobb csapatban ez veszélyes lehet, mert ha valaki nem bírja, az probléma. Két embernél könnyebb ezt menedzselni, ha úgy döntöttünk, hogy menni akarunk további három szakaszt, akkor mentünk.
Kétezertizennyolcban ősszel voltam, most tavasz végén-nyár elején, ilyenkor nem megy le teljesen a nap. Több óráig tart a naplemente, hihetetlen látvány. Ilyenkor az ember árnyéka jó száz méter. Grönland tényleg gyönyörű.
Vámos Nóra hogy teljesített az első jelentős expedícióján?
Abszolút helytállt. Egyszer sem bizonytalanodott el, végig akarta csinálni. Végig terhelhető volt, amikor mondtam, hogy a tervezetthez képest további három órát megyünk, nem szólt semmit, tette a dolgát. Vagy amikor írták, hogy a fagyásveszély miatt aznap a sátorban kéne maradnunk, ám úgy ítéltem meg, hogy muszáj mennünk, akkor sem húzta a száját, zokszó nélkül elfogadta. Mintaszerű volt a hozzáállása. Mivel ez volt az első expedíciója, egyértelmű, hogy szakmailag van hova fejlődni, de nagyon gyorsan tanul.
Milyen volt az időjárás?
Mindennap kaptunk időjárás-jelentést, és nem örültünk, amikor azt mondták, hogy három-négy szuper nap következik. Főleg, ha reggel láttuk, hogy egy méter hó esett az éjjel, akkor tudtuk, hogy borzasztó napjaink lesznek. Mivel ekkor jó idő volt, nem jött vihar, ami elfújta volna az iszonyatos hómennyiséget. Azt vártuk, hogy az összekötőink végre azt mondják, brutális vihar jön. Ha nyolcvan kilométer/órás vagy annál nagyobb szél fúj, elviszi a havat, letakarítja a felszínt. Egy másik csapatban a norvég srác mondta, aki már negyedik alkalommal kelt át Grönlandon, hogy ilyen utolsó szakasszal még nem találkozott. Fel volt olvadva a jég, és konkrétan tavakon kellett átkelni. Jégkásaszerű valamiben, olyan, mint a strandokon az a fehér és színes jeges ital. Ráadásul nem tudni, hogy csak lábszárig süllyedünk, vagy három métert. Aztán egy részen köd is volt, nem láttunk semmit, így azt sem, hogy mikor lesz előttünk ismét egy nagyobb tó.
Harminc nap alatt fogytak?
Nyolc-tíz százalékot veszítettünk a súlyunkból. Az expedíció előtt részt vettem egy hétszáznegyven kilométeres olaszországi versenyen, így sokat fogytam az indulásra. Egyébként az utolsó négy napban dobtunk le néhány kilót, előtte egy deka sem ment le. Mivel tisztában voltunk vele, hogy összesen harminc napra elegendő az élelmiszerünk, tudtuk, hogy a végét meg kell nyomnunk. A hajrában ezt el lehet játszani, ám a közepén nem.
Minden az előzetes tervek szerint ment?
Két nappal hamarabb szerettem volna célba érni. Az időjárás miatt az utolsó hét megfogta az összes csapatot, volt, amelyiket menteni kellett. Szeretem, ha van tartalék, ám mi most ki voltunk centizve.
Nem maradt egy tartaléknapunk sem arra az esetre, ha történik valami, harmincnapnyi élelmet hoztunk, ennyi idő alatt értünk be. Ez nem volt megnyugtató, de az időjárás ennyit engedett, ez volt a maximum, amit ketten kihozhattunk ebből. Úgy terveztük, hogy egy órát haladunk, negyedórát étkezünk, majd megint egy órát megyünk, s ismét negyedórát kajálunk. Ezt többé-kevésbé tartottuk is.
Arrafelé sokan találkoztak jegesmedvével. Önök nem futottak össze?
Annál a logisztikai cégnél, amelyiknél intéztünk minden engedélyt, megkérdezték, milyen fegyvert viszünk. Elcsodálkoztam, mondtam, hogy Magyarországon nem olyan egyszerű fegyverhez jutni, ráadásul mi amúgy sem akarunk vinni.
Aztán rájöttünk, kint egészen máshogy működik az élet, mint ahogyan az interneten olvasni. A távolból nem hallani sok jegesmedve-támadásról, ám Grönlandon szinte mindennapos.
Előfordult, hogy az állat napokig követett egy csapatot, de történt halálos támadás is. Éppen emiatt ott nem kell engedély a puskához, a boltban ugyanúgy lehet venni, mint tejet, kenyeret vagy vajat. Végül beszereztük a puskát, ám szerencsére nem kellett használni. Amúgy is csak a hanghatás miatt szokás kint meghúzni a ravaszt, ettől megijed az állat és elmegy. Egyszer bent voltunk a sátorban, kint pedig furcsa hangot hallottunk. Azonnal magunkhoz tértünk, Nóra mondta egyből, hogy fogjam a puskát, mert ez jegesmedve. Füleltem, de semmi, gondoltam, hogy nem jegesmedve, hiszen az már bejött volna a sátorba. Kiderült, az egyik sílécet fellökte a szél, s pont a sátor szélére dőlt.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
