Szóval a vadászat és a kondi mellett a futás az új hobbija?
Annyira azért nem új – válaszolta a Csupasportnak Stohl András, Jászai Mari-díjas színművész, a Tv2 műsorvezetője. – Talán kevesen tudják, de fiatalon rögbiztem, amelynél az edzések állandó része volt a hosszútávfutás. Kimondottan szerettem, sőt, elég jó is voltam benne. A BEAC-pályától futottunk fel a gellérthegyi Szabadság-szoborig és vissza. Ezeket általában megnyertem, de egyszer lejött egy sífutó srác, aki úgy megvert, hogy azt sem tudtam, merre van az előre. Persze mindenféle kifogásokat kerestem, de egyszerűen ennyivel jobb volt. Nagy pofon volt, azóta másképp nézek a sífutókra.
A rendszeres futás az élete része maradt?
Volt egy elég hosszú kihagyás, mert jött a főiskola, a színház, a mozgásra pedig egyre kevesebb idő jutott. Persze a vadászat miatt sokszor sétáltam kilométereket, de azért az teljesen más mozgásforma. Néhány hónapja kezdtem újra futni, mert egyrészt hiányzott, másrészt ötven felett azért az embernek muszáj odafigyelnie magára. Az állóképességem egyelőre nagyon messze van a régitől, de az a cél, hogy minél többet javítsak rajta.
Melyik volt az a pillanat, amikor eldöntötte, hogy ismét futócipőt húz?
Tavaly szeptemberben lefutottam a Color Run öt kilométeres távját, és ott döbbentem rá, mennyit veszítettem korábbi állóképességemből. A verseny előtt azt hittem, öt kilométert edzés nélkül is könnyedén lekocogok, aztán rájöttem, hogy egyáltalán nem így van. Ez is komoly felkészülést igényel, különben nagyon szenvedős lesz a futás. A vírushelyzet miatt leállt a színház, felszaladt rám néhány kiló, és a pocak is egyre jobban kezdett zavarni. Rájöttem, formába kell hoznom magam, na meg tennem is kell valamit, hogy az Őrült nők ketrece című előadáson rám jöjjenek a női ruhák.
Élvezi?
Nagyon! Tudom, sokan utálják a hosszútávfutást, én viszont kifejezetten szeretem az ezzel járó kellemes fáradtságot, az izomlázat, ahogy bedurran a combom. Azt az érzést pedig egyenesen imádom, amikor utána beállhatok a zuhany alá, és folyik rólam a víz.
Milyen gyakran és mennyit fut?
Heti két-három alkalommal, körülbelül két és fél, három kilométert. Nehezített pálya, mert ahol lakunk, hegynek felfelé kell futni, ami azért próbára teszi az állóképességet. Már van négy-ötszáz méter, amikor érzem, hogy úgy megy, mint régen a Gellérthegyen, a maradék két, két és fél kilométer viszont még nagyon szenvedős.
Sokan mindenféle kütyüvel mérik az idejüket, a pulzusukat, állandóan figyelik, mennyit fejlődtek. Ön is ebbe a táborba tartozik?
Nem, mert még nem ez a fontos, hanem hogy élvezzem a futást és javítsak az állóképességemen.
Hosszú távon van valami cél? Mondjuk lefutni a félmaratonit?
Egyelőre nincs. A harmincas éveimben nagyon szerettem volna lefutni a maratonit, de most nem lenne rá időm, hogy rendesen felkészüljek rá. A cél most az, hogy jó tempóban le tudjak futni öt kilométert. Ez jót tenne a testemnek, a lelkemnek és az agyamnak is. Ennél többre most nem vágyom.
Fotó: Markovics Gábor / Ripost
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
