Tájfutóból vált maratonistává

A felkészülésének része még a tájfutás?

Nem igazán – vágta rá Gyurkó Fanni. – Technikai edzéseket nem csinálok, de néha, ha úgy érzem, elindulok egy-egy versenyen, vagy beállok egy-egy tömegrajtos edzésre, mert ha több ember vesz részt rajta, az emeli az edzés színvonalát. Ezeket az alkalmakat általában élvezem, de most nincsenek rövid távú céljaim tájfutásban. Viszont sokat futok erdei utakon, ösvényeken, ami segíti a regenerációt, mert kevésbé terheli az izmokat és ízületeket, mint a betonon futás. Szeretek új helyeken futni, és ha lehet, nem oda-vissza. Például van egy harminc-harmincöt kilométeres köröm erdei utakon, amelyen a hosszú futásokat szoktam beiktatni. Ilyenkor azért segít a tájékozódási futásban összegyűjtött tapasztalat. A skót hegyekben teljesített negyvenhárom kilométeres hegyi vagy inkább terepfutó-versenyen – hiszen csak hétszáz méternyi szintkülönbség volt benne – sokat jelentett, hogy nem okozott problémát puha talajon futni, köveken ugrálni.

 

 

Nehéz volt átállnia a tájfutásról a hosszútávfutásra?

Fizikailag nem különösebben, mert tájfutóként is sok kilométert futottam, és atletikusan edzettem a technikai foglalkozások mellett. A tájfutóknak alapvetően jó az állóképességük, mert az edzőtáborokban nem ritka a napi három edzés vagy két edzés néhány óra szünettel. Ez egyrészt azért oldható meg, mert az erdőben futás ugyan sok energiát követel, de az izmokat és az ízületeket kevésbé terheli.

A világversenyeken is több versenyszámban indul a legtöbb versenyző, vagyis az adott számhoz szükséges erőnlét és gyorsaság mellett fontos a jó általános állóképesség is. Az egyik világbajnokságon minden számban elindultam, ami azzal járt, hogy a selejtezőkkel együtt nyolc nap alatt hétszer versenyeztem.

Mi a legmarkánsabb különbség?

Mentális szempontból a maratoni futás elég más. A tájfutás közben mindig azon kell gondolkodni, hogy mit látsz, mi van a térképen, hogyan fogod megtalálni a következő ellenőrzőpontot. Nekem mindig ez a technikai feladat határolta be a választott futósebességet. A maratoni futásban csak te vagy és a táv, szóval szabadon választhatod meg az optimális futótempót, és nem kell túl sok mindenen gondolkodni, csak hogy miként érzed magad az adott pillanatban. Ez a szemléletváltás valamennyire nehéz volt. A kitűzött céltempó érdekében az órát figyelgető taktika nekem nem annyira célravezető. Például attól még, hogy egy–két kilométeren lassabb a tempó valamilyen oknál fogva, nem jelenti azt, hogy az egész verseny rosszul alakul. Próbáltam pulzus alapján futni néhány maratonit, ami már jobb megközelítés volt. De végül kitaláltam, milyen lenne óra nélkül, csak érzésre futni egy maratonit. Amikor így futottam, jobban osztottam be az erőmet, mint a korábbi erőpróbákon, szóval azóta ezt az elvet követem.

 

 

 

Fontos önnek a futás abból a szempontból, hogy nőként fut? Tud másokat is ösztönözni?

Én már abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nőként futóversenyeken elindulni nem jelent kihívást. Gyakorlatilag ma bármilyen versenyszámban teljesíthetem ugyanazt a távot, mint a férfiak, de ez nem volt egyértelmű harminc-negyven éve. Hihetetlen belegondolni, hogy a női maratoni futás először csak az 1984-es Los Angeles-i olimpián lett versenyszám. Még mindig sokszor hallani olyan hangokat, hogy a női mezőnyben nyerni vagy bizonyos helyezést elérni nem egyenértékű a férfiakéval, mert gyengébb. Ez a szemlélet most is tapasztalható. Például vannak olyan versenyek, amelyeken csak az első három nőt díjazzák, miközben tíz férfit, vagy a nők fele annyi jutalmat kapnak. Ebben van valamennyi ráció, mert egyelőre valóban kevesebb női versenyző fut, vagy fut magas szinten, de a helyzet rohamosan változik. Szóval azt gondolom, az ilyen lekicsinylő megnyilatkozások és megkülönböztető szabályok hamarosan teljesen értelmetlenné válnak. Ahhoz képest, hogy negyven évvel ezelőtt az első női futókat még lerángatták a maratoni pályáról, vagy legalábbis megpróbálták, egész jól haladunk, és egyre erősödik a mezőny.

A nyugati világban már nem kell, hogy inspiráló legyen, ha valaki nőként fut, ez teljesen normális. De például az, hogy nőként futok, egyúttal PhD-kutató is vagyok, vagy hogy nem kimondottan maratonifutó-alkattal egészen jó eredményeket érek el, esetleg inspiráló lehet hasonló nők számára.

Egyetért azzal, hogy a futás jelentősége a női nemet tekintve abban is rejlik, hogy a legszűkebb profi elitet leszámítva ugyanolyan teljesítményre lehet képes bárki, mint egy férfi, vagyis érvényesül egyfajta egyenjogúság?

Ez így nem teljesen igaz. A legjobb nők képesek arra az eredményre, mint egy gyengébb férfi futó, tehát fiziológiai szinten nincs egyenjogúság. Egy átlagos nőnek, hogy ugyanazt a teljesítményt érje el, mint egy férfi, többet kell edzenie. De inkább nem is hasonlítanám ezt össze, a nők nem kis méretű férfiak, ahogy azt Stacy Sims kutatásából is tudhatjuk. Inkább abban rejlik a nemek közötti egyenjogúság , hogy egy nőnek van–e ugyanannyi ideje vagy lehetősége edzeni, mint egy férfinak. Értem ezalatt, hogy a nő családja, munkahelye, barátai, edzője, edzőtársai, klubja ugyanolyan támogatóak-e, mintha egy férfi szeretne futni versenyszerűen vagy az egészségmegőrzés érdekében. Visszatérve az előző kérdésre, ha a női mezőny gyengébb, és lényegesen kevesebb nő fut, akkor még nem létezik egyenjogúság az edzéslehetőségeket tekintve, de szerintem már jelentős javulás tapasztalható. Számos példa van rá, hogy harminc-negyven év feletti többgyermekes nők visszatérnek a futáshoz, és magas szinten tudnak versenyezni.

Milyen tippeket adna nőknek futás előtt és után?

Az alapvető különbség a tippek között, amelyeket női vagy férfi futónak adnék, a menstruációs ciklus során tapasztalható hormonális változásokhoz kötődik. Például futás előtt bizonyos napokon fontos, hogy ne legyenek elvárásaink az edzés minőségét illetően. El kell fogadni, hogy néha nem reális a kitűzött távot teljesíteni, a kitűzött sebességet elérni, vagy éppen megállás, séta nélkül lefutni a távot. Ez teljesen rendben van és normális, nem jelenti azt, hogy az edzés kárba vész. Edzés előtt és után is fontos a megfelelő táplálkozás. Ne menjünk úgy futni, hogy nincs elég energiánk az edzés teljesítéséhez! Futás után fontos, hogy a nőknek több fehérjére van szükségük a regenerációhoz, mint a férfiaknak, úgyhogy erős vagy hosszú edzést követően érdemes minél előbb elkezdeni a fehérjepótlást, például meginni egy fehérjeshake-et. Érdemes tudni, hogy a sporttudomány még mindig lemaradásban van a nőket tekintve. A legtöbb kutatást férfi résztvevőkkel végzik, pontosan azért, mert a nőkkel végzett tesztek eredményei nem következetesek a hormonális változások miatt. Például a folyadékbevitellel kapcsolatos tudományos alapú ajánlások az edzés során férfiakra vannak kiszámolva, és az az elv, hogy mivel a nők arányosan kisebbek, arányosan kevesebb folyadék kell nekik. Lehet, hogy így van, de lehet, hogy nem. Lehet, hogy ez a menstruációs ciklus során változik. Szóval a legjobb, ha azt figyeljük, mi válik be nekünk. A legfontosabb, hogy mindenki tisztában legyen a női sportolók hármas szindrómájának jeleivel és következményeivel. Ez a következőket foglalja magában: rendszertelen étkezés, a menstruáció abbamaradása, valamint a csontritkulás.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!