Kipihente már magát a verseny után?
Már jól vagyok, nem fáj, ha leülök vagy ha lépcsőzöm, bár ahogy hazaértem, másnap vissza is kellett csöppennem a valóságba, mivel dolgozom – kezdte Weinhardt Anna, aki a 3800 méter úszást 1 óra 2 perc, majd a 180 kilométer kerékpározást 5 óra 10 perc, illetve a maratoni futást 3 óra 26 perc alatt teljesítette.
Mivel foglalkozik?
Beszerzőként dolgozom a világ legnagyobb motorgyáránál. Igénylem a szellemi kihívásokat is, külföldön tanultam, ezért kamatoztatni akartam a nyelvtudásomat.
Összeegyeztethető a munka és a sport?
Nehezen, jelentős logisztikát és pontos időbeosztást igényel, de sokat segít, hogy előre tudom, mit és mennyit kell edzenem a héten.
Ha keddenként úszok és futok, úgy szervezem, hogy munka után egyből uszodába megyek. Bent van az autómban a cuccom, vagy az uszodáig futok, és a párom odahozza az úszófelszerelésem.
Párja mennyire támogatja a sportban?
Teljes mértékben. Triatlonista, kétszeres Ironman. Közös a hobbink, hasonló az életünk, ő is mindennap edz, sőt hétvégente általában közösen tréningezünk. Vízilabdáztam hét évig, de érettségi előtt befejeztem, majd az egyetem alatt elhatároztam, hogy kipróbálom a triatlont. A bringázás és a futás sem állt tőlem távol, régebben indultam is montis, kerékpárosversenyeken. Apukám triatlonozott, addigra többszörös Ironman volt, sok nagyatádi versenyét végigszurkoltam, így jött az ötlet, hogy kipróbálom magam az olimpiai távon. Korábbi gimis társam írta az edzéstervet, de akkor még heti öt-hat óra edzésem volt csak. Nagyon jó élménnyel zártam az ábrahámhegyi versenyt, harmadik lettem a korcsoportomban, aztán Berlinben kellett folytatnom a tanulmányaim, utána azonban hazaköltöztem, és a következő hat évben folyamatosan edzettem és készültem, három évig magamtól, majd Flander Márton segítségével.
A tallinni versenyre az év eleje óta készült, vagy a koronavírus-járvány az ön számításait is keresztülhúzta?
Az észt Ironman csak a B-tervem volt, eredetileg Koppenhágába mentem volna. Szerettem volna eljutni Dániába, mert közeli barátaim laknak ott, de korán lemondták az eseményt.
A rendezők kínáltak fel három rendezvényt, az egyik volt Tallinn – az egyetlen európai. Mindenképpen hűvösben akartam versenyezni, és a költségekben sem akartam elszállni.
Igaz, az utazás teljes zűrzavar volt, mert megvettük a repülőjegyeket, majd másnap áttették más időpontra. Folyamatosan néznünk kellett, hogy az észtek mely országokból érkező versenyzőket engednek be karantén nélkül. Végül Rigába repültünk, majd Lettországból buszoztunk tovább, de mielőtt elindultunk, a visszafelé járatot már le is mondták, szóval úgy mentünk ki, hogy fogalmunk sem volt, hogy oldjuk meg a hazautazást.
Mindezek után milyen volt a verseny?
Teljesen más, mint a megszokott Ironman-versenyek, amely amúgy hatalmas show szokott lenni, nagy nézőközönséget vonz, de a jelenlegi helyzetben szigorúan vették az egészségügyi szabályokat. Ez kicsit megölte a hangulatot, de a kihívás természetesen ugyanaz maradt. Nagyon hideg, tizenhat fokos volt a víz, ezért az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy a teljes távot, a háromezer-nyolcszáz métert végigússzuk-e, vagy a szabályhoz hűen, tizenöt fok alatt lerövidítik három kilométerre. A tallinni pálya híresen gyors, de rendkívül szeles időt fogtunk ki, főleg a második körre volt hatalmas a szembeszél. Az óvároson keresztül futottunk, a kikötőben található versenyközpontból befutottunk a belvárosig, kacskaringós, négykörös pályán kellett mennünk, négyszáz méter szintkülönbséggel. Vártam a holtpontot, az érzést, mit keresek itt, de nem jött.
Hogyan tovább?
Kijutottam a jövő évi hawaii Ironman-világbajnokságra, és szeretnék a lehető legjobban felkészülni, de szinte nem is merek már álmodni, mert nem gondoltam volna, hogy valaha kilenc óra negyvenhat perces Ironmant teljesítek.
Weinhardt Anna felkészülését, esetleg utazási költségeit a hawaii világbajnokságra az alábbi linken lehet támogatni.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
