A biztonságos bringázás alapja a visszapillantó tükör – de mire figyeljünk és mik a tévhitek?

Legyen ingázó vagy elszánt szabadidő-sportoló, a megfelelő bringás visszapillantó tükör előnyeit senki sem vonhatja kétségbe.

A szakértők szerint a biztonságos kerékpározás egyik elengedhetetlen feltétele a visszapillantó tükör, amelynek segítségével megfelelően tájékozódhatunk a mögöttünk zajló forgalmi eseményekről. Szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy az ideális tükörrel sokkal jobban összpontosíthatunk az útra és az önfeledt bringázásra.

Tévhit azonban, hogy annál jobb a tükör, minél nagyobb. Sokszor a kicsi is elegendő, persze sok minden függvénye, mekkorát választunk. Az új trendre utal – legalábbis a cyclingweekly.com szakírója szerint – hogy egyre többen az apró, elegáns és „okos” tükröket keresik. Nézzük, mire is gondolnak valójában. A kerékpározás céljától, az út hosszától, valamint az igényektől függően az alábbi lehetőségeket mérlegelhetjük a tükör kiválasztásakor.

Kormány végére szerelhető tükör

Ez a fajta általában csinos, és egyáltalán nem tolakodó, az ejtett kormánycső végére szerelik fel. Leginkább azoknak ajánljuk, akiket intenzív edzés közben kifejezetten zavar a nagy tükör. Hátulütője, hogy apró méretéből fakadóan kevesebbet látunk benne.

Sisakra és napszemüvegre szerelhető tükör

Bármerre is fordítjuk a fejünket, mindig látjuk, mi történik a hátunk mögött, és minden a látómezőnkön belül marad. Kiváltképpen azoknak a szabadidőbringásoknak lehet hasznos, akik rövidebb utakat tesznek meg. Hátránya, hogy a tükör hosszabbítója minden levételnél elállítódik, így indulás előtt mindig újra kell állítanunk. Ha munkahelyünkön kis helyen kell tárolnunk biciklifelszerelésünket, ilyet ne vegyünk.

Kormánycsőre szerelhető tükör

Általában a kormánycső köré tekerik, ejtett vagy egyenes kormánynál is. Nagy a mérete, és jól bírja a strapát. Kifejezetten túrázóknak és azoknak az ingázóknak ajánljuk, akiknek megbízható darabra van szükségük. Hibája, hogy olykor alig fér el a csengővel, lámpával, navigátorral és okostelefon-tartóval telepakolt kormányon.

Mire figyeljünk, amikor visszapillantót veszünk?

Méret

A nagy tükör nem mindig jó, mert sok helyet foglal, és gyakran bizony vakít. Ha tisztán szeretnénk látni, mi zajlik mögöttünk, ne csak a tükör méretére fordítsunk nagyobb figyelmet – a kisebb méretű is lehet biztonságos. Persze a túl kicsi is veszélyes lehet, mivel sok mindent nem enged be a látómezőnkbe. Ha mégis ilyet választunk, gyakrabban tekingessünk a hátunk mögé.

Jobb és bal oldali tükör

Az európai kontinensen mindenhol a jobb oldali közlekedés jellemző, ezért érdemes bal oldali tükröt használnunk, így jobban belátjuk az utat a hátunk mögött. Ez persze nem igaz a britekre, a máltaiakra és a ciprusiakra – nekik érdemes a tükröt a jobb oldalra tenniük.

Állíthatóság

Nem árt, ha a tükrünket könnyen és gyorsan be tudjuk állítani, akár tekerés közben is. Arra azonban ügyeljünk, hogy tulajdonságából fakadóan könnyen elállítódik, főként rázós, hepehupás úton.

Kompatibilitás

Ma már a legkülönbözőbb bringákra, országútira, hibridre vagy éppen gravelre is vehetünk visszapillantó tükröt. Mivel manapság nagyon sok méretben gyártanak kormánycsövet, vásárlás előtt érdemes lemérnünk a külső és belső átmérőjét, hogy meggyőződjünk, kompatibilis-e a tükörrel.

Fotók: shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.