A három kedvencből csak kettő maradhat

Emlékszik arra, mikor és miért lett fontos az életében a kerékpározás?

Még most sem úgy fogom fel, hogy komolyan csinálom, egyszerűen csak élvezni szeretném. Talán amiatt lett az életemben mégis fontosabb, mert az évek során egyre jobban megszerettem. Bár hároméves korom óta bringázom, a gyerekkoromból nem tudnék felidézni egy olyan pillanatot, versenyt, élményt, amely után valami érezhetően elkezdődött a karrieremben, inkább az egészre úgy emlékszem vissza, mint egy hosszabb folyamatra. Viszonylag gyorsan kezdtek jönni az eredmények, emiatt én is egyre motiváltabb lettem, mert láttam, hogy megéri annyit dolgozni.

És később sem volt valamilyen élesebb határ a pályafutásában?

Talán akkor, amikor 2018-ban odakerültem az előző csapatomhoz, a belga Doltcini–Van Eyck Sporthoz. Számomra akkoriban ez nemcsak a kerékpárról szólt, fel kellett nőnöm, mert azon a télen Belgiumba költöztem. Sok időt töltöttem ott, de bevallom, nem éreztem magam annyira jól az Oudenaarde melletti kis faluban, abban hideg házban, amelyben laktam, ami azt váltotta ki belőlem, hogy egyre inkább érni kezdett bennem a gondolat, ha már ennyit áldozok rá, akkor vagy rendesen csináljam, vagy sehogy. Egyszerűen nem láttam értelmét, hogy megrekedjek egy bizonyos szinten, mert láttam, hogy lehet ezt sokkal jobban is végezni, és megvolt az a nagy előnyöm, hogy a legjobb belga versenyzőkkel bringáztam együtt, amit igyekeztem is kihasználni.

A kedvére nem lett rossz hatással, hogy nem volt oda az első szállásáért?

Tizenhét évesen más nyelvterületre, más kultúrába csöppenni, ráadásul egy ismeretlen családnál lakni nem volt könnyű, de kerékpározni imádtam, ezért a kedvem egyáltalán nem ment el tőle, sőt, kedveltem a versenyeket. Egyébként a csapatvezetőm házában laktam, egy padlás volt kialakítva szobának, ahol csak télen laktam.

Mivel honvágyam volt, ahogy lehetett, igyekeztem haza, a flamand nyelvvel sem ismerkedtem meg közelebbről. Egyébként nagy kerékpárosélet zajlik az országban, most az országúti világbajnokság is ott volt, és a cyclocross-szezon nagy részét is Belgiumban és Hollandiában rendezik, ezért akkor nem is utazom annyiszor haza, mert megterhelő lenne. A téli szezont vagy kint töltöm, vagy edzőtáborban vagyok Spanyolországban.

Gyerekkorában ismerkedett más sportágakkal is?

Mindig is a bringázás volt a fő vonal, de sokat jártam atlétikára, az osztálytársaimmal kipróbáltunk mindent, a távolugrástól a gerelyhajításig, még megyei futóversenyekre is jártunk. Kicsit fiús lány voltam, nagyon szerettem például focizni a szünetekben. Mi egyébként Kiskunlacházán élünk a családdal, de általános iskolába és atletizálni a szomszédos Ráckevére jártunk át. Utána felvételiztem egy nyolcosztályos gimnáziumba Kunszentmiklósra, de négy év után átmentem Pesterzsébetre, egy sportiskolába, ott végeztem el a gimnáziumot.

Volt valami, ami ösztönözte, hogy a kerékpározást válassza?

Leginkább a családom. Apukámmal sokat jártunk versenyre, mert ő egy ideig hobbiból, de már akkor is nagyon intenzíven kerékpározott, jártunk maratonikra, hazai versenyekre, így nekem is adta magát ez a sportág. Nyáron szinte minden héten volt valami verseny, aztán ott voltak a többnapos bringa­túrák, amelyekre jöttek a testvéreim is. A bátyám két éve még versenyszerűen kerékpározott, az öcsém pedig még mindig versenyez, nagyon tehetséges. Néha anyu is velünk tartott, igaz, ő sosem versenyszerűen csinálta.

A kerékpározás három szakágából, az országúti, a mountain bike és a cyclocross közül melyik áll önhöz a legközelebb?

Erre nem tudnék pontos választ adni, mert mindegyik szakágnak megvan a maga szépsége. A mountain bike-ban szeretem azokat lejtőket, amelyeken számít a technika, és kihívás végigmenni a pályákon. A cyclocross nagyon hasonlít rá, csak sárban, ahol nemcsak az erő számít, hanem az ügyesség is.

Országúton viszont nem versenyeztem sokat, az teljesen más, nem mindig a legerősebb nyer, sokkal inkább a taktika határozza meg, és más a hangulata, mert egy csapat része vagy. A jelenlegi, SD Worx nevű holland klubommal nagyon élvezem ezeket a versenyeket, és arra is ráébresztett, hogy még rengeteget kell tanulnom ebben a szakágban.

Hogy néz ki a naptára? Milyen edzésmunkát végez?

Hát nem úgy, mint egy átlagos bringásnak, mivel én mindhárom szakágat űzöm, néha kicsit kaotikusnak tűnik. Normális esetben a sportolók télen végzik az alapozást, hosszabb edzésekkel, aztán a versenyszezon kezdetével jönnek az intenzívebb tréningek. Én egy kisebb, főleg résztávos edzésekből álló alapozás után mindig azt veszem észre, hogy már benne is vagyok a versenyszezonban. Az edzésmunka változatos, előfordult, hogy csak tizenkettőt, de van, amikor kétszer ennyit ülök a nyeregben egy héten, ami már sok, de attól függ, mire készülünk. Tudom, idővel kell majd találnom valami kiegészítő sportágat, főleg az erősítés miatt, de ilyen egyelőre nincs. Idáig még nem jutottam el, nem sok időm maradt a három szakág és az iskola mellett, mert nem akartam, hogy bármi is a bringás edzések rovására menjen. Nehéz megtalálni a megfelelő időpontot, bár a koronavírus miatt korlátozások alatt mintha elindult volna valami ebben az irányban is.

Ön szerint mi az a tulajdonsága, ami miatt olyan kiemelkedő eredményeket tud elérni, mint az olimpiai és a világbajnoki negyedik hely?

Szerintem az, hogy bár semmiben sem én vagyok a legjobb, de mindenben tudok hozni egy magas szintet, ami nagy erősség. Jól tudok teljesíteni a technikás részeken, szerintem egész jól sprintelek, a robbanékonyságom révén magas tempót tudok diktálni, és az állóképességemre sem panaszkodhatom. Bevallom, ezen a kérdésen még nem gondolkodtam, de ha meg kell jelölni valamit, amiben kiemelkedő vagyok, talán a technikámat mondanám.

Pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el az olimpián, amire mindenki felkapta a fejét. Hogyan emlékszik vissza Tokióra? Külföldi szaklapok titkos favoritként emlegették. Ön is úgy érezte, hogy benne volt a pakliban egy ilyen jó helyezés?

Igen, bennem volt, hogy a magyar kerékpározás eddigi legjobb eredményét érjem el a nők között, ami ahhoz képest különösen érdekes, hogy számomra a kijutás is nagy kérdés volt. A kvótaszerzésben ugyanis nem vettem részt, mert túl fiatal voltam hozzá, így hiába szereztem pontokat a saját korosztályomban, a juniorok között, azok nem számítottak bele az olimpiai kvalifikációba. És mire felléptem az U23-as korosztályba, már lezárult a kvótaszerzés. A pontokat többen gyűjtötték össze, a döntő részét Benkó Barbara szerezte meg, rajta kívül Schmidel Regina, Cseh Veronika és Buzsáki Virág. A tavaly nyáron induló hazai válogatóversenyeken már nagyobb esélyem volt, de februárban elkaptam a koronavírust, és megijedtem, úgy voltam vele, ezek után nem hiszem, hogy ki tudok jutni. Aztán mégis sikerült összeszednem magamat, nemcsak az említett válogatóversenyekre, hanem az olimpiára is. Bár sejtettem, de nem tudtam pontosan, mire számítsak Tokióban, mert korábban csak az U23-as korosztályban versenyeztem Japánban, a felnőtt elitben még sosem. Maga a kijutás is nagyon motivált, mint ahogy az is, hogy én voltam a legfiatalabb a mezőnyben, és a legjobbakkal versenyezhettem.

Megváltozott a megítélése a sportágban? Más szemmel néznek önre a riválisok?

Néhány dolgot észrevettem, egyrészt az Instagramon már több rivális is bekövetett azóta, vagy például az olimpiai bajnok, a svájci Jolanda Neff már a tokiói verseny előtt gratulált az új szerződésemhez.

Kicsit mintha váratlanul jött volna az ön iránt megnyilvánuló médiaérdeklődés. Hogyan kezeli?

Nem tehetek róla, de bevallom, nem szeretem annyira a médiafelhajtást, és nem is szeretek annyira interjút adni, pedig az olimpia után szinte mindennap kerestek. Ehhez jött, hogy Tokió után tényleg kicsit váratlanul ért a hirtelen megnövekedett érdeklődés, mert korábban annyira nem foglalkoztak itthon a kerékpársporttal. Ez persze nemcsak miattam változott meg, mostanában többen is jó eredményeket értünk el, például Valter Attila vagy Fetter Erik. De a leszállás után a Liszt Ferenc repülőtéren inkább az volt a gond, hogy harmincöt óra fárasztó utazás után csak haza szerettem volna menni, és aludni egyet. Ott tényleg senkivel sem akartam beszélgetni. Tudom, meg kell tanulnom kezelni a médiát, de könnyen lehet, hogy ezt a részét a pályafutásomnak sosem fogom élvezni.

A profi sport mellett van ideje a tanulásra?

Jelenleg nincs, annyira, hogy még az érettségi bizonyítványomért sem mentem el a gimnáziumba, így azt nem tudom pontosan, hogyan sikerült. A továbbtanulással kapcsolatban még nem tudom, mi az, ami hosszú távon is érdekelne. Sokat vagyok külföldön, sokat versenyzem, de remélem, néhány éven belül kialakul és letisztul bennem, mivel foglalkoznék szívesen a jövőben, ami nem a bringázással kapcsolatos. Húszévesen még nem érzem úgy, hogy bármiről lemaradtam volna, de idővel persze tovább kell és tovább is szeretnék tanulni. De ha már itt tartunk, azt is ki kell találnom, melyik szakágat választom, mert hosszú távon szinte az öngyilkossággal egyenlő, ha mindhármat folytatom. Ha így maradna, nemcsak egymásra lennének rossz hatással, de lehetetlen lenne mellette egyetemi tanulmányokat folytatni.

Édesapja, Vas Péter kibiciklizett az olasz Alpokba, Val di Soléba, az idei mountainbike-világbajnokság helyszínére, hogy szurkoljon önnek. Csinált már ilyet korábban is?

Ha nem is valamelyik versenyemre, de apu régen is szervezett hosszú, hátizsákos biciklitúrákat, egyszer például a Fülöp-szigetekre, de régen velünk, a gyerekeivel is rendszeresen tekert Magyarországon. Most újra szeretett volna valami hasonlót véghez vinni, és kitalálta, hogy elbringázik hozzám a világbajnokság helyszínére, és ott találkozunk. Ez amúgy családi program volt, mert anyu és a testvéreim kocsival utaztak ki, hogy utána a Garda-tónál nyaraljunk együtt, igaz, én nem tudtam velük egy hétig maradni, csak három napot. Nem volt túl sok szabadidőm.

A szabadidőről jut eszembe, láttam képeken, hogy szokott longboardozni.

Igen, de csak közlekedésre használtam, és inkább régebben, mert ezzel jártam suliba. Nem szeretek sétálni, ezért döntöttem úgy, hogy gördeszkával megyek az állomásig.

De egyébként az egykerekű bringát jobban szerettem, tizenkét éves lehettem, amikor névnapomra kaptam. Azóta szerettem volna megtanulni használni, amióta több hazai kerékpárosnál, például Fetter Eriknél és Buzsáki Virágnál láttam. Nagyon menőnek találtam, és nekem is kellett egy, de nem volt olyan könnyű felpattanni rá, egy hónapig is eltartott, mire megtanultam.

Hogyan tölti el azt a kevés szabad­idejét, ami van?

Egyszerű dolgokat szeretek csinálni, például éttermekbe járni vagy pihenni, mert ez tényleg kikapcsol. Persze szoktam olvasni és filmeket nézni a Netflixen, de az életem most nem a szabadidő körül forog. Október 10-én Amerikában kezdem a cyclocross-szezont, amelyen szeretnék jól szerepelni, hiszen a jelenlegi csapatom tulajdonképpen ezért igazolt le.

 

Megjelent a Nemzeti Sport Sportkrém című mellékletében, október 8-án.

Kiemelt kép: Szabó Miklós / Nemzeti Sport

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!