Az eddigi legjobb évén van túl, szintet akar lépni

Borissza Johanna számára a nagy szerelem a pályakerékpár, ám országúton is remek eredményeket ért el tavaly, és cyclocrossban is kipróbálná magát.

Tekintsünk vissza az előző esztendőre: milyen bringásidénye volt?
Nagyon klassz, ez volt az eddigi legjobb – mondta Borissza Johanna. – Sok mindent kipróbáltam, tavaly országúton kezdtem, de csak visszatértem a pályára, megmondom őszintén, nagyon hiányzott. Az előző évtől új edzői stábbal, Ivanics Gergővel és Epres Kornéliával készülök. Az ő iránymutatásukkal nagy hangsúlyt kaptak a konditermi edzések, illetve teljesen átvariáltuk az étkezésemet is. Mondhatom, hogy az alapoktól kezdtük, rengeteget fejlődtem, a mozgásom és a kerékpározási stílusom is sokat változott jó irányba. A technikámat ismét összeraktuk, amely az eredményekben is megmutatkozott.

Júliusban ezt nyilatkozta a Csupasportnak: „Azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy minél több országúti versenyen vegyek részt, s minél több tapasztalatot szerezzek.” Ez összejött?
Kihoztuk belőle a maximumot. Úgy vágtunk neki az évnek, hogy a lehető legtöbb magyar versenyen legyek ott és a lehető legjobb eredményt érjem el. Ehhez képest sikerült versenyt nyernem, sőt sokszor voltam ott a legjobb három között, például a hegyibajnokságon és a Szlovák Kupában is. Amit külön kiemelnék, az az időfutam országos bajnokságon szerzett második hely, amelyen csak a kiváló Zsankó Petra tudott megelőzni a nők felnőttmezőnyében közül. Illetve külön örülök annak, hogy a V4 UCI-kategóriás versenyt be tudtam fejezni, pedig abszolút nem feküdt a pálya. A végére elképesztően meredek emelkedőre kellett felmászni, nem is tudta mindenki befejezni a versenyt a mezőnyből, de nekem sikerült. Ez nagyszerű visszaigazolása annak, hogy jó úton járok és bármilyen versenyen be tudok érni a célba.

Van bármi miatt hiányérzete?
Most csak a jó dolgok jutnak eszembe, talán az tartozik a rosszak közé, hogy jelen pillanatban nincs pályakerékpárom. Illetve szeretném elkezdeni még a télen a cyclocrosst is, de arra is kellene egy megfelelő bringát szerezni. Egyébként a cyclocross nagyon jól fejleszti a technikát.


Beszéljünk a pályakerékpárról is. Hogyhogy nincs bringája?
Nagyon jó volt az év második felében visszamenni, rájöttem, hogy a nagy szerelem a pálya. Természetesen az országútit is folytatom, hiszen nagyon jó alapot ad, országúti munka is kell a pályához. Valóban nincs biciklim, kölcsöncuccokkal versenyeztem tavaly… Illés Bálint egy héttel az ob előtt mondta, hogy menjek a kőbányás bérelhető bringával, aztán mindenkitől kaptam valamit, így innen-onnan csak összejött a felszerelés. A pályabajnokságon négy magyar bajnoki címet szereztem, háromezer méteren, scratchen, selejtezőversenyen és omniumban. Nagyon jól ment a versenyzés, a nők között voltak olyan mexikói, szlovák és ukrán sportolók, akik részt vettek az egy héttel későbbi világbajnokságon, és volt olyan, akit meg tudtam előzni. Ráadásul nem saját, hanem egy kölcsönkapott bringával. Elképesztően élveztem és jól ment.

A júliusi interjújában ezt is mondta: „Szintet akarok lépni, és nemzetközi országúti csapatban is kipróbálni magam, olyanban, ahol több lány is szerepel.” Ilyen jó évad után közelebb került ehhez?
Ezt továbbra is tartom, efelé haladunk. Több csapattal folyamatosan tárgyalunk, jó lenne, ha ezt a szezont egy nemzetközi női csapatban folytathatnám, és rangos versenyeken vehetnék részt. Tavaly kiderült, hogy mire is vagyok képes, így reális cél lehet bekerülni egy jó csapatba.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Fogyasszon -e energiazselét a túrázó?
Az eddigi legjobb évén van túl, szintet akar lépni
Tippek téli túracipő vásárlásához
Három ok, amiért a sprintedzések sokat segíthetnek a maratoni távon is
Változtatott az edzésmódszerén, mostantól a kilométergyűjtés a fő cél

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.