Általában addig állítja mindenki, hogy a biciklizéshez a bukósisak kényelmetlen, csúnya, túl meleg, egy szóval felesleges, amíg egy jókorát nem esik. Akkor aztán utólag a legjobb esetben is csupán annyit mondhat: megúsztam. Ugyanakkor biztosan felismeri, hogy a dizájnnál fontosabb a biztonság. Az okos ember egyébként más kárából tanul (a mondás szerint a buta meg sajátjából sem…), tehát biztonságunk érdekében megelőzésképpen is beruházhatunk. Még úgy is, ha a kerékpárosoknak Magyarországon a bukósisak csak akkor kötelező felszerelés, ha lakott területen kívül több mint negyven kilométer per órával tekernek.
Az egyetlen ellenérv talán a sisakviselés kötelezővé tételével kapcsolatban, hogy az emberek kevesebbet használnák a kerékpárt, ha a rendelkezéssel azt sugallják, igencsak veszélyes sport.
Szóval vegyünk – itt pedig kapaszkodót nyújtunk, hogy milyet!
Csalóka hollandok
Ha Hollandia, akkor tulipán és bicikli! Esetünkben utóbbi az érdekes, és tény, hogy átlagemberként (értsd: nem hollandként) gyakorlatilag felfoghatatlan mennyiségű kerékpáros szeli a holland városokat. Gondolhatnánk, hogy a bicajt ennyire hétköznapian használó embereknek alapkellék a bukósisak…
„Hollandiában szinte senki sem hord sisakot, csak a versenyezők – jelentette ki Danick Snelder, a korábban a Ferencvárosban profiskodó holland kézilabdázó, aki maga is rengeteget jár biciklivel. – Nálunk ennek hatalmas kultúrája van, egyrészt mindenfelé bicikliutakon mehetünk, másrészt, mivel fő közlekedési eszköz, az autósok fokozottan figyelnek ránk.”
Az elsődleges szűrő szinte valamennyiünknél a küllem, vagyis, hogy tetsszen a színe, az alakja, második a forma, hogy illeszkedjen a fejünkre, kényelmes legyen, és csak ezek után következik a minőség kérdése, miközben a sorrend alighanem fordítva lenne ideális.
Egyrészt jó hír, hogy 1996 óta hivatalosan nem gyártható olyan bukósisak, amely nem ment át az Európai Unió tesztjén, másrészt a szakértők így is jelentős különbségeket találnak a bukók között. Például az EU tesztjén csupán egyenes és járdaszegély alakú felületen vizsgálják a törési statisztikákat, félgömb alakúra nem, pedig fontos lenne. Az biztos, hogy minden komolyan vehető sisaknak van valamilyen kódja (EN1078, EN1099, ANSI Z80), de vásárlás előtt – számba véve, hogy milyen stílusú bringások vagyunk: utcai, verseny, terep – érdemes alaposan végiggondolni a választást, már csak a pénztárcánk miatt is.
Fotók: AFP
Nagyban befolyásolja a minőséget, hogy a sisak különböző rétegei milyen anyagból készültek.
Egyértelmű, hogy a külső, keményebb váz alatt szükséges egy puhább réteg, amely elnyeli az ütés erejét, vagy legalább egy részét.
Ez általában az EPS, az expandálható polisztirol, de a csúcstermékekben olyan anyag található, amely az ütés hatására létrejött deformitás után visszaáll eredeti formájába (ez meg a Pro-tec SXP, illetve az EPP, az expandálható polipropilén). A legnagyobb gyártók – főleg versenyzőknek – mindenféle ötvözettel próbálják kifejleszteni a tökéletesen védő sisakot (van olyan, amely a forgóhatástól védené az agyat, hogy a fej védőmechanizmusát próbálja beépíteni a bukósisakba egy plusz, mozgó réteggel), de ilyen egyelőre még nem létezik, ezért a biztonság legfőbb kulcsa a saját elővigyázatosságunk.
Az utolsó alapszabály, hogy sérülése esetén azonnal cserélni kell, mert csökken a védelem hatásfoka, de ha egyszer sem éri ütés, használattól függően három-öt év elteltével érdemes újat venni, mert az időjárás, különösen a napsütés alaposan kikezdi az anyagot.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
