Downhill országos bajnokság: augusztus 9–11.
Ez így rendben is lenne, de most, hogy a tavasz közeledtével egyre inkább biciklizésre csábít az idő, felvetődik a kérdés: mit csinálnak márciustól augusztusig a hazai downhillesek?
„Megfelelően kiépített hivatalos helyszínek hiányában szenved a szakág, és nemcsak a természeti adottságok miatt, hanem mert az engedélyeztetés, a pályaépítés sem egyszerű – mondta érdeklődésünkre Gács Péter, LiMiT Racing Team menedzsere, egyben a bajnokságot szervező csapat egyik képviselője. – Az országos bajnokság, amelyet Eplényben rendeztek meg, egy nagy volumenű verseny, több mint kétszáz nevezővel, külföldi profikkal, ezenkívül azonban csak néhány kisebb regionális verseny van Magyarországon, ami a nemzetközi versenyképességre is kihat. Néhány éve jobban álltunk, sikerült világkupadöntőbe jutni, illetve U17-es Európa-bajnokunk is volt, a világ élmezőnye azonban messze van. Világbajnokságon nagyjából a kilencvenedik hely környékére érhetünk oda, de ha a helyszínek tekintetében fejlődünk, több esélyünk lesz a jobb eredményekre.”
Gács Péter hozzátette, ha egy gyerek elkezd bringázni, ugratni is akar, amelyhez viszont tempó és megfelelő lejtő szükséges – no meg szülői jóváhagyás, mivel hiába tetszik a downhill a lurkóknak, sokan visszakoznak, mondván, féltik a gyermeket. Pedig a profi védőfelszerelések mellett jelentősen lehet csökkenteni a balesetek esélyét, a downhillesek sem járnak gyakrabban kórházba, mint más sportágak képviselői; márpedig kisebb esések más sportágban is előfordulnak, nemcsak ott, ahol 50 km/óra körüli tempóban száguldanak a fák között.
„Jelenleg nagyon fővárosközpontú a szakág, és a normafai helyzet sem konszolidált. A fogaskerekűn vagy a libegőn látott néhány elrettentő példa alapján sokan a hülyegyerek kategóriába sorolják a downhilleseket, holott a legjobb húsz bringás itthon is profi módon viselkedik és készül, a felszereléstől kezdve az étrendig. A versenyzés egyébként is nagy erő-állóképességet igényel, felsőtestre is kiemelten – azt szoktuk mondani, egy kör nagyjából ötszáz fekvőtámasznak felel meg.”
Jelenleg Eplényben lehet versenyezni, de Orfűn is van egy kisebb pálya, s régebben a Mátrában is volt, utóbbi útvonala azonban túl lankás. Lillafüreden és még néhány hazai hegyen kezd körvonalazódni valami, s néhány éven belül bringaparkok is épülhetnek. A szakág vezetői rengeteg energiát fektetnek bele, hogy új és színvonalas helyszíneket találjanak, amelyekkel a nemzetközi versenyképesség is javulna.
„Vannak downhillre alkalmas hegyeink, csak a kiépített infrastruktúra hiányzik. Lillafüreden épülhet bringapark, de Eplényben is tervezik, hogy egész évben használható nyomvonalakat létesítsenek, míg Sopronban van már néhány jó pálya a helyi lelkes srácoknak köszönhetően. Az országban több, városhoz közeli hegyen is próbálkoznak, illetve a Pilisi Parkerdő Zrt. is szeretné tehermentesíteni a Normafát, amelyhez egyre jobb alternatívákról zajlanak egyeztetések.”
Azért is lenne fontos a tudatos fejlesztés, mert az említett pályák és régiók esetében az engedélyeztetés sincs mindig megoldva, jobbára az adott térségben bringázó fiatalok építik és tartják karban a pályákat, amelyeket saját tudásuknak megfelelően állítanak össze. Egy nívós bringapark nemcsak azért lenne hasznos, mert minőségi, tervezett és abszolút legális, biztonságos körülmények között lehetne bringázni, hanem mert családi kikapcsolódás lehet a downhill és annak rokon szakágai. Külföldi bringaparkokra is jellemző, a hegy aljában gyerekpályákat építenek, hogy mindenki jól érezhesse magát.
„A legjobb magyar versenyzők többnyire külföldön készülnek és versenyeznek. Sokat lendítene a hazai helyzeten, ha az országos bajnokság mellett lenne kupasorozatunk is. Öt éve még mást mondtam volna a jövőt illetően, most úgy érzem, pozitív változások előtt állunk. A Magyar Kerékpáros-szövetségnek is több támogatott projektje készülhet el, az engedélyeztetés is egyszerűbbé válhat, szóval van esély, hogy fejlődésnek induljon a hazai downhillszakág.”
