Képzeljék el, hogy egy kendővel bekötik a szemüket, sisakot húznak, kerékpárra pattannak, és így kell villámgyorsan száguldaniuk az erdőben, miközben hatalmasakat ugratnak a fák között. Hogy ez lehetetlen? Egyáltalán nem. Bizonyítja ezt a tizennyolc éves Xavier Hopkins példája is, akinek albinizmusa miatt csak tíz százalékos a látásélessége, vagyis jóformán semmit sem lát. Ám ez sem tántorította el attól, hogy mountain bike-jával az erdőben trükközzön. S hogy mi a titka?
Egyrészt imád bringázni, másrészt hihetetlenül kitartó. Amennyire csak lehet, memorizálta az erdő útvonalát, elkerülve ezzel az eséseket és sérüléseket. Elnézve, ahogy a fák között repked, szinte alig hisszük el, hogy ezt gyakorlatilag teljesen vakon teszi. Nyilván sokan próbálták meggyőzni róla, hogy meg se próbálja, ám az ő példája is bizonyítja, hogy ha valamit igazán el akar érni az ember, a határ tényleg a csillagos ég.
„Miközben felnőttem, folyamatosan azt hallgattam, mi az, amit nem tudok megcsinálni – mondta. – Nem tudsz vezetni, nem tudsz elvégezni bizonyos munkákat. De miért ne próbáltam volna meg? Ez elsősorban pszichológia. Éreztem, hogy kezdenem kell valamit az életemmel. Utáltam azokat az éveket, amikor csak ültem, és nem csináltam semmit. Aztán rátaláltam a bringázásra, és teljesen megváltoztatta az életemet. Teljesen új világ nyílt meg előttem, mintha felfedeztem volna a szuperképességemet. Bizonyítani szerettem volna mindenkinek, hogy én is ugyanolyan vagyok, mint bárki más. Az elektromos kerékpárok rengeteget segítettek. Szerettem volna minél jobbá válni és feszegetni a határaimat. Nem mondom, hogy mindenki csinálja azt, amit én, mert elég veszélyes. De azt tanácsolom, hogy aki tud, pattanjon bringára, mert fantasztikus időtöltés, és sokkal jobb, mint a számítógép vagy a televízió előtt ülni.”
Veszélyes vagy sem, nem ő az egyetlen a világon, aki úgy bringázik magasabb szinten, hogy alig vagy semmit sem lát. Brian Bushway tizennégy évesen, három hét alatt veszítette el a látását. Érthető módon teljesen kétségbeesett, és dühében az addig autóra gyűjtött pénzét is földhöz vágta. Ám idővel rájött, hogy a tárgyakról vagy élőlényekről visszaverődő hangok alapján is képes tájékozódni, kerékpározni és gördeszkázni. Hihetetlennek hangzik, pedig a technika állítólag tényleg működik.
„Teljesen elvesztem. A világ összezsugorodott. Ki sem akartam jönni a szobámból, nagy válságba kerültem. Mindannyian azt hisszük, hogy látás nélkül semmit sem tudunk csinálni, de én rájöttem, hogy visszhangok alapján is tudok tájékozódni, nagyjából olyan technikával, mint a denevérek vagy a delfinek. Nemcsak hallom, mi hol van, hanem el is képzelem. Ez teljesen megváltoztatta az életemet. A világ ismét háromdimenzióssá vált.”
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
