A minap beszámoltunk a magyar csapat sikeréről a Race Around Austria elnevezésű ultra-kerékpárosversenyen, amelyen a Katona József, Kuzler Béla, Oláh Tamás, Takáts György összetételű négyes (Báthori Attila, Beretvás József, Dávid Tibor, Gál Attila segítőkkel kiegészülve) 92 órás szintidőn belül, 81 óra alatt teljesítette a 2170 kilométeres távot. A Bikemag.hu–Kalifa közös csapata augusztus 16-án, vasárnap hajnalban, 4:48-kor ért célba.
„Azóta már beszéltem a csapattársaimmal, egyikük tizenhat órát aludt a hazaérkezése után – kezdte Oláh Tamás, aki a verseny után családjával Ausztriában maradt néhány nap pihenésre. – A szervezetem kezd regenerálódni, bár úgy vettem észre, hogy két–három óránként teljes értékű táplálkozásra van szükségem, hogy az elvesztegetett kalóriakészletemet pótoljam.”
A Race Around Austrián az útvonal végig Ausztria határai közelében halad, s olyan kiemelkedő turistalátványosságokat is érint, mint a Grossglockner (Hochtor-hágó), amely 2504 méter magasságban található.
„Bár Magyarországon nincs különösebben magas hegy, azért a Velencei-tónál lévő tíz százalékos nadapi emelkedőn fel lehet készülni. Valójában mind a négyen húsz éve rendszeresen sportolunk, tehát az alap állóképességgel nem volt gondunk, inkább a taktikánkat kellett kidolgoznunk, ezért a tavalyi versenyen dobogón végzett csapatoktól kértünk tanácsokat.
Ideális választásnak tetszett, hogy párokra bontottuk a csapatot, s egy pár négy–hat órán keresztül tekert, majd váltottunk.
Bármilyen furcsán hangzik is, mindez persze anyagi feltételekhez is kötött, mert ha megfizethetünk két kísérőautót, gyakrabban is válhattunk volna.”
A taktika lényege, hogy az éppen nem pályán lévő versenyző(ke)t a kísérő- vagy pihenőautó előreszállítja a megtervezett váltóponthoz, ahol a bringás(ok) nyugodtan bevárhatják csapattársukat, s nyugodtan felkészülhetnek a teljesítendő távra. Ugyanakkor a versenyszabályzat rögzíti, hogy 20 óra és 6.30 között a kísérőautónak kötelezően a pályán tekerő mögött kell haladnia, hogy reflektorával biztosítsa az útvonal láthatóságát az éjszakában, tehát amelyik csapat esetleg két kísérőautóval rendelkezik, egyrészt megfelel a versenykiírásnak, másrészt hosszabb, kényelmesebb pihenést biztosít a bringásnak.
A Hochtor-hágónál
„Hatalmas a különbség mozgó vagy álló lakóautóban aludni, pihenni. Mivel nekünk csak egy kísérőautónk volt, az éjszakai pihenést a szabály miatt az utastérben zötykölődve kellett megoldanunk.”
Adódott más probléma is, mégpedig a Grossglockner lábánál. A szinte új, kétéves kísérőautó ugyanis alapos terhelésnek volt kitéve, amely ekkor már negyven órája folyamatosan üzemi hőmérsékleten működött. A legfeljebb 10–20 km/h-s lassú tempót a meredek emelkedőn azonban nem bírta, s az egyik váltásnál nem indult újra. A hibát ekkor azonban Oláh Tamás még nem érzékelte, kikapta a kerékpárt az autóból, s már úton is volt a 2504 méter magas Hochtor-hágó felé, egy rövid ujjú mezben, s „felszerelkezve” némi vízzel és mézes mogyoróval.
Oláh Tamás
„Elindultam, de ekkor még nem tudtam, hogy nem indul az autó. Hívott a kísérő, hogy baj van, de muszáj volt haladnom, hogy ne veszítsünk több időt. Közben kezdtem csak gondolkodni, hogy kétezer-ötszáz méterre tekernék fel, de mi történik, ha nem lehet megjavítani az autót? Tekerek fel a hegyre, ahol legfeljebb tíz Celsius-fok lesz, kiizzadva, egyetlen rövid ujjú mezben. Biztosan kiírtam volna magam és a csapatot a versenyből. Ezért aztán a feleségemet hívtam mobilon, a kaptatón felfelé, hogy a remek német nyelvtudásával beszéljen a szervezőkkel, hátha kaphatunk időjóváírást. Szerencsére az autó tizenöt perc pihenést követően újraindult, úgyhogy e tekintetben elhárult minden akadály. Mivel ennek a versenynek a lényege, hogy egy finomra hangolt gépezetként figyelni kell a kalóriabevitelre, a pulzusszámra, a megfelelő szívritmusra, mondanom sem kell, ez a probléma mennyire kizökkentett a megszokott ritmusomból. Felrémlett ugyanis, hogy kénytelenek leszünk feladni a versenyt, amelynek a felét már teljesítettük, mert esetleg nem lehet megjavítani az autót, vagy nem lehet másikat bérelni, vagy nem kapunk a szervezőktől időjóváírást.”
A helyezés a több mint kétezer kilométeres versenyen nem lényeges, Oláh Tamásék sokkal jobban örültek, hogy első magyar csapatként jócskán szintidőn belül teljesítették a távot. Közben pedig már a következő kihíváson gondolkodnak, amely lényegesen nagyobb anyagi megterhelést és technikai igénybevételét jelentene. A hasonló lebonyolítású, de 4800 kilométer hosszú Race Across America elnevezésű versenyen ugyanis még sosem indult magyar kerékpároscsapat…
Címlapfotó: Elisa Haumesser
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
