Maratoni bringázás a Hungaroringen

Két héttel a Formula–1-es Magyar Nagydíj előtt az amatőr és profi országúti kerékpárosok tesztelik a mogyoródi versenypályát, amelyen a hétvégén egy huszonnégy órás és egy 105 kilométeres versenyt is rendeznek.

Korábbi írásunkban már beszámoltunk arról, milyen amikor az F1-es aszfaltcsíkon a futásé a főszerep. Ugyanakkor nemcsak futni, hanem tekerni is jól lehet egy F1-es versenypályán.

Csalódni fog, aki július 20-án és 21-én abban a reményben megy ki a mogyoródi pályára, hogy Lewis Hamiltont vagy Valtteri Bottast látja benzingőzben, motorzúgás közepette száguldozni. Helyettük csendben surranó kerékpárosok veszik birtokba a Hungaroring aszfaltját, hogy a hetedik alkalommal sorra kerülő Tour de Ringen mérjék össze erejüket.

„Kétezertizenkettőben kezdtük el a Hungaroringgel a tárgyalásokat arról, hogy érdemes lenne olyan kerékpárversenyt rendezni, amely abban különbözik a többitől, hogy zárt pályás, így ki lehet iktatni a kerékpárosokat zavaró gépjárműforgalmat. Szerencsére a Hungaroring vezetősége a kezdetektől fogva támogatta az elképzelést, többek között azért is, mert mi vagyunk az egyetlen rendezvény a pályán, amely nem jár zajjal” – nyilatkozta a csupasport.hu-nak Bogdán Csaba, a verseny főszervezője.

Szombat délután 14 órakor kezdődik a 24 órás egyéni és csapatváltóverseny, amelyen négy kategóriában – egyéniben, párosban, négy-, illetve hattagú csapatokban – köröznek a versenyzők.

70 csapat és mintegy 300-350 versenyző részvételére lehet számítani, akik a boxutcában található boxokat veszik ideiglenesen birtokukba.

A 24 órás viadal egyik legnívósabb betétfutama lesz a 24 körös, 105 kilométeres kritériumverseny, amelyen négy életkori kategóriában (U23, felnőtt, master, szenior) hirdetnek végeredményt. A futam vasárnap délelőtt 10 órakor rajtol a Hungaroring aszfaltján.

„Kis matekozással könnyen ki lehet számolni, hogy vasárnap tíz és kettő óra között több száz kerékpáros lesz egyszerre a pályán, hiszen miközben javában zajlik a szombaton induló huszonnégy órás verseny, vasárnap a huszonnégy körös futam keretében ráengedünk a pályára egy másik, két-háromszáz tagú mezőnyt. Persze ezzel jól lehet taktikázni, hiszen amíg a huszonnégy körös kerékpárosok szélvész gyorsan, bolyokban fognak haladni, az általuk nyújtott szélárnyékot a maratoni versenyen indulók – akik jóval lassabb tempóban haladnak – ügyesen ki tudják használni” – árult el egy kulisszatitkot Bogdán Csaba.

Bár a kétnapos rendezvény látványosnak ígérkezik, a verseny főszervezője – egyelőre – nem számít sok nézőre, több okból kifolyólag.

„Ellentétben a nyugat-európai országokkal, a kerékpárversenyek nálunk még mindig nem túl népszerűek, főként a kerékpárosok családtagjai és barátai jönnek el a kerékpáros-eseményekre. Másfelől a verseny kizárólag a Paddock-teraszról követhető, míg a nagy kivetítők, amelyeket csak a szemben lévő Gold-tribünről lehet jól látni, éppen ezen az oldalon vannak, ami nem igazán közönségbarát megoldás” – magyarázta Bogdán Csaba.

Természetesen fontos szereplő lehet az időjárás is, hiszen eddig minden évben okozott valami nehézséget. Néha egyfolytában esik, máskor éjjel 8 fokra hűl le a levegő, de volt olyan is, hogy 35 fokban kellett a forró aszfalton tekerni.

Mindez az elszánt bringásokat nem tántorítja el a versenytől.

„Az időjárás pluszkihívás, de akik kültéri sportot űznek, azoknak kalkulálniuk kell vele. Ettől szép ez az egész” – zárta a beszélgetést Bogdán Csaba.

fotó: Facebook

24 órás országúti egyéni és csapatverseny
Táv: 24 óra
A rendezvény ideje: 2019. július 20–21. (szombat-vasárnap)
A rajt helye: Hungaroring, F1-pálya
Rajt: 14:00

24Kör országúti kritériumverseny
Táv: 105 km (864 méter szintkülönbség)
A rendezvény ideje: 2019. július 21. (vasárnap)
A rajt helye: Hungaroring, F1-pálya
Rajt: 10:00

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Traktor és majom a pályán – ilyen volt az indiai száz kilométeres vb
Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.