Mintegy száz éve, amikor kitalálták és útjára indították az országúti versenykerékpárokat, igyekeztek a versenyzés szempontjait előtérbe helyezve fejleszteni a bicikli valamennyi részét – így hozták létre a hajlított kormányt, azaz a koskormányt, amelyet eleinte acélból készítettek, majd alumíniumból és karbonból. A fő cél természetesen az volt, hogy minél gyorsabban haladjanak, alsó fogással pedig sokkal aerodinamikusabb lett a kerékpár és a kerékpáros együttese, de minél egyszerűbben akartak vele manőverezni is, így elsősorban ennek a két funkciónak kellett megfelelnie.
Az ötlet onnan jött, hogy az országúti kerékpározás során a versenyzők többféle terepen hajtanak keresztül, ezért lényeges szempont, hogy az útviszonyoknak megfelelően a lehető legjobban tudják magukat tartani a kerékpáron. A koskormány egyik legnagyobb előnye az, hogy több fogáspont is van rajta, így többféle terepre is lehet használni – sík szakaszra éppen olyan jó, mint emelkedőre, mert jobb az erőátvitel. Például ha egy hosszú egyenes szakaszon a versenyző meg akar szökni a bolytól, alsó fogást alkalmaznak, míg a bolyban utazva célszerűbb felül, a fékkaroknál fogni a kormányt.
A koskormány trekking- és cyclocrossbringákon nagyon gyakori!
A két világháború között azonban megváltoztak a kerékpárosszokások Európában. A koskormányokat elkezdték a hétköznapi kerékpárokon is használni, ezzel is bizonyítva, hogy a folyamatos fejlesztés elsődleges terepe ugyan a versenysport, de a legjobb fejlesztések ezen az úton keresztül az emberek mindennapjainak részei lesznek – akárcsak a Formula–1 esetében.
A koskormány ára néhány ezer forinttól százötvenezerig is terjedhet, de utóbbi már a csúcsok csúcsa: a kormány és a befogó egybe van építve, cserélni is csak együtt lehet őket. Ezt egyénre szabottan készítik, például ilyen a karbonból készített Cinelli RAM, amely nem is szabályos kör alakú, hanem lapított, hogy még kisebb legyen a légellenállás, és mivel népszerű, a gyártók is egyre több formában és kivitelben terjesztik.
Ez odáig ment, hogy ma már van olyan profi bringás, akinek kézzel gyártanak kormánybefogót és kormányt a saját testméretéhez, valahogy úgy, mint a focistáknak a lábhoz illeszkedő cipőt. Amikor a 30-as, 40-es években a kerékpárgyártó cégek észrevették, hogy van rá kereslet, beépítették a koskormányt a hétköznapi, utcai bringákra is, amelyek ugyan nem voltak olyan felszereltek, mint egy versenykerékpár, de úgy néztek ki, ami már akkor is nagyon divatosnak számított, akárcsak a hajított kormány.
„Később ugyancsak divatos volt az úgynevezett bikaszarv, amely úgy nézett ki, hogy le kellett vágni a koskormány alját, majd az egészet megfordítani, és így tenni vissza a biciklire – mondta Zubor „Zubi” Dániel, az egyik budapesti kerékpárszerviz dolgozója. – Ez akkor kezdett terjedni, amikor 2012-ben kijött a Fék nélkül című amerikai film, és hirtelen mindenki ilyet akart a bringájára. Ennek a megoldásnak egyébként a városban vannak előnyei is, a futárok például ma is használják, mert eggyel több fogás van rajta, így kényelmesebb, jobban bele lehet állni például egy emelkedőbe.”
A kormánytípus egyetlen titka, hogy figyelni kell a beállításokra, hiszen számos buktató van a felszerelésekor: milyen messze van az embertől, milyen magasra kell tenni, és milyen széles. Az első kettő elsősorban megszokás kérdése, de célszerű minél lejjebb rakni a kormányt, hogy a tömegközéppont valóban középen legyen, ami főleg városban praktikus.
A kormány szélessége leginkább a vállszélességen múlik, de itt már érdemes az alapján is szelektálni, mire akarjuk a kerékpárt használni. Városban például praktikusabb, ha keskenyebb – már csak az út szélén parkoló autók visszapillantó tükrei miatt is.
„Inkább versenyzőknek hasznos, de a koskormányt bárki használhatja, nemtől és életkortól függetlenül. Viszont városban, hétköznapi használat esetén nem feltétlen ajánlom, mert nem tudjuk kihasználni az előnyeit – tette hozzá Zubor. – Mountain bike-ra nem érdemes feltenni, mert nem erdőbe való, de trekkingkerékpárra kifejezetten alkalmas – sok biciklissel találkoztam már, aki Európát szelte át két keréken, és ilyen hosszú távon egyfajta pozíció az ülésben nagyon fárasztó.”
Az összefüggés egyszerű: ha változatosabban terhelhetjük a felsőtestünket, több időt bírunk egyhuzamban a nyeregben. A koskormány ugyancsak gyakori a cyclocrosskerékpáron, amely a mountain bike és az országúti kerékpár ötvözete, és nemcsak úton, hanem terepen is használják.
A kerékpározásnál rengeteget számít a divat, de érdemes a vásárlás előtt eldönteni, milyen kormányt szeretnénk, mert mindegyiknek megvan az előnye és a hátránya is. Mivel több fogáspontnál is könnyen elérjük a fékkart, a koskormány országúti bicikliken valóban nagyon praktikus, a versenyzőknek nincs ennél jobb kormányfajta – de érdemes átgondolni, valóban szeretnénk-e a bringánkra ilyet, mert a városban kényelmetlen és szokatlan lesz.
Hacsak nem az a legfőbb érv, hogy nagyon jól nézzen ki, mert a koskormányról egyvalami biztosan elmondató: soha nem megy ki a divatból.
Hátfájás ellen sablonkerékpárt!
Bár úgy tűnhet, a tartós görnyedt testtartás hátfájást okozhat, valójában a jól beállított koskormánynak alig – csak kivételes esetekben – vannak ilyen mellékhatásai. Városi használat esetén – ha nincs jól megválasztva a kormánybefogó (stucni), vagy széles a kormány, és hirtelen hosszú távra megyünk vele a barátokkal – megfájdulhat tőle a hátunk. Ilyenkor ellenőrizzük a beállításokat, akár speciális körülmények között is: sablonkerékpárral, ami olyan, mint egy szobabicikli, de be lehet állítani rajta mindent, és a végén egy gép kidobja az ideális, személyre szabott paramétereket. Persze fel lehet szerelni egyedül is, ami az esetek egy részében működik is, csak előtte jól kell választani vázat és kormánybefogót – de nem éri meg megspórolni a szakszerű beállításokat.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
