Teljesen kipihente már a fáradalmakat?
A verseny után négy-öt napig tart a folyamatos evés-ivás, a test követeli a tápanyagot, ekkor az ember megpróbál minél több energiát és a szükséges táplálékot bevinni – mondta Szőnyi Ferenc, aki a San Diego–Atlantic City távot letudva teljesítette a Race Across America kerékpárversenyt. – A védekező mechanizmus miatt itt-ott bedagad, illetve vérömlenyek is előfordulhatnak, nagy a trombózisveszély, nagyon figyelni kell.
Aztán a regenerálódási időszakban eljutunk addig, amikor már kikészítjük a kerékpárt, hiszen egy-két nap múlva ismét elkezdjük az edzéseket. Ám sok mindennek vissza kell jönnie, így az izomzatnak és a munkakedvnek is…
Minden téren rutinosnak mondható, hiszen nem először vett részt ezen a versenyen.
Már harmadik alkalommal. Először kétezertízben, akkoriban fiatal és mohó voltam, ultratriatlon-világbajnokként utaztam ki, aztán két év múlva egy különleges kerékpárral mentünk. Két évvel ezelőtt azonban súlyos térdműtéten estem át, kérdéses volt az is, hogy folytathatom-e a sportpályafutásom. A jobb lábamba csavarokat és fémet tettek be, át kellett gondolnom a hogyan továbbot. Eldöntöttem, hogy a futást jegelem, és az örök kedvenc, a bringa felé fordulok. Egy év kihagyás után tértem vissza a porondra, nem volt zökkenőmentes, bár aki ismer, tudja, hogy nagy lépésekkel szeretek haladni. Az évet úgy építettem fel, hogy a Race Across America volt a főversenyem, az összes többit ennek rendeltem alá. Januárban kezdtem egy kéthetes felkészüléssel, majd következett egy háromezerhétszáz kilométeres indiai és egy hétszázhetvenöt kilométeres olasz verseny. Egyébként nem volt egyszerű elhatározni, hogy részt veszek az amerikai kihíváson, hiszen borzasztóan nehéz ötezer kilométert végigtekerni. Egyébként több sportélettani szakértő is elemezte, és sokan a világ legnehezebb versenyének hozták ki a Race Across Americát.
Mikor utaztak ki a helyszínre?
Hat nappal a rajt előtt mentünk ki a feleségemmel, a többiek utánunk érkeztek. Az időeltolódást is le kellett küzdeni, illetve volt feladat bőven a kezdés előtt. Be kellett parkolni az autókkal, fel kellett őket matricázni, felszerelni a fényeket, bebútorozni, és még sorolhatnám. A célba érkezést követően néhány napot még maradtunk, megnéztük New Yorkot. Egyébként nem is lehet egyből utazni, hiszen a vérömleny és a trombózis kockázata magas, várni kell, amíg a szervezet viszonylag rendbe jön.
Mi volt a célja ezúttal?
A verseny egyik legnagyobb nehézsége a magassági szintgörbe, naponta öt kilométernyi szintet kell megtenni sok-sok nap egymás után. A célom a sikeres teljesítés után az volt, hogy magasba emeljem a magyar zászlót. Alapos előkészületei voltak a megméretésnek, össze kellett szedni a csapatot, amely végül hattagú lett. Két autó kísért, az egyik folyamatosan mögöttem haladva figyelmeztette a többi járművet, míg a másik, a lakóautó, amely a pihenést és az étkezést szolgálta, előrement pár száz kilométernyire, és ott várt minket. Nehéz volt mindent megtervezni, előre megbeszéltünk mindent, leosztottuk a szerepeket.
Az egyik legnagyobb kihívás az alvásmegvonás volt, nyilván többet van a pályán a versenyző, mint a lakóautóban, én speciel tizenhat–tizennyolc órát tekertem egy nap, és közbeiktattam a pihenést és az étkezést.
Ha már az étkezést említette: mit lehet erről tudni?
A frissítést a mögöttem haladó segítőautóból adták a kezembe, haladás közben apróbb snackeket és folyadékot tudtam fogyasztani, de voltak rövidebb megállók is. A lakókocsiban előttünk a feleségem és a sofőr utazott, előbbi gondoskodott a hétköznapi, főtt ételekről, minden igényemet kielégítette a konyhában. Mivel az egyik legfontosabb az emésztőrendszer egyensúlyban tartása, ezért minél több főtt ételre volt szükségem. A feleségem többek között készített rizst, csirkét, tejberizst, krumplipürét, zöldségköretet és pudingot is, de nem egy, hanem hét főre kellett készülnie, hiszen a csapat többi tagjának is ennie kellett. Mivel Amerikában voltunk, többször is igénybe vettük a helyi gyorséttermeket is, így erős hamburgerfüggőség alakult ki a csapatban. Mivel a bringán kívül két autó is kísért, összesen tizenötezer kilométert tettünk meg, ezért mondtam, hogy hatalmas logisztikai feladat volt mindent egyeztetni.
A hosszú út során találkozott érdekességekkel?
Nagy dolgok nem történtek, előfordult, hogy az egyik hegytetőn egy rajongó várt rám, a kezében egy kedves üzenet és egy magyar zászló volt. Kifejezetten kedves és aranyos volt az illető, jólesett a támogatása. De több ellenőrzőponton is találkoztunk magyarokkal, sőt, a célban is a helyi magyar közösség tagjai vártak ránk. Megható volt. Egyébként boldog vagyok, mivel ez a verseny is bebizonyította, hogy közel a hatvanhoz is alkalmas vagyok ilyen kemény erőpróba teljesítésére, a fiatalok persze gyorsabbnak bizonyultak, de a korcsoportomban első helyen értem célba.
Sok nagyszerű kihívás és elképesztő teljesítés van a háta mögött: ezt hova helyezi pályafutásában?
Nagyon érdekes, mert az előző két Race Across Americát nagy fizikai kihívásként éltem meg, most pedig semmilyen ilyen jellegű fájdalom vagy negatív érzés nem volt bennem. Ha még most is tekernem kéne, meg tudnám csinálni. Jó fizikai állapotban vészeltem át, nagyobb feladat volt az előzetes logisztika.
Tényleg érdekes, hogy nem fizikai megsemmisülésként éltem meg, hanem pozitív sportkalandként.
Volt már jó néhány kalandban és kihívásban részem, de ez benne van a legjobb ötben. Azt viszont mindenképpen meg szeretném említeni, hogy az összes támogatómnak nagyon szépen köszönöm, Komárom városának különösen.
Biztosan megvan már a következő nagy feladat: mit lehet tudni a jövőről?
Három nagy verseny volt tervben idén, az olasz, az indiai és az amerikai. Mind a hármat teljesítettem, most a munkában van feladatom, vissza kell térnem, anyagilag fel kell zárkóznom. Vannak kisebb-nagyobb céljaim, de a legfontosabb, hogy a csavarokat még idén kiveszik majd a lábamból, az sem lesz kis műtét. A testnek meg kell tisztulnia, miután ez megvan, jöhetnek jövőre az újabb nagy kalandok.
