Mivel már reggel kiderült, hogy vélhetően nem lesz rám szükség tartalékként a virtuális svájci e-körverseny harmadik, pénteki napján, úgy döntöttünk édesapámmal, ezúttal hosszabb tréninget tartunk, ezért Dobogókőt céloztuk meg. Hadd vessem közbe, mennyire fontos, hogy legyenek tartalékbringások még egy e-versenyen is. A péntek esti futamon például az egyik csapat kerékpárosának elment otthon az internete, így egy csapattársának kellett beugrania helyette. Szerencsére a mi csapatunkat (CCC Team – a szerk.) nem érte ilyen meglepetés, így este nézőként élvezhettem a futamot.
Visszatérve a mai edzésre, pontosan négy órát töltöttem nyeregben. Mielőtt nekivágtam volna, bedobtam egy mangós-müzlis-joghurtos egyveleget, és tudván, hogy ma hosszabb edzésem lesz – biztos, ami biztos – bekaptam még néhány melegszendvicset. Másokkal ellentétben nem szeretek edzés közben enni, maximum két müzliszeletet eszem meg. Vannak, akik 20-30 percenként vesznek magukhoz táplálékot valamilyen gél formájában.
Az első hatvan perc gyakorlatilag bemelegítés volt, nem csináltam semmi különöset. Ezt követően kétszer hétpercnyi sprintelgetős résztávokat nyomtam, ami azt jelenti, hogy tíz másodpercig annyira meghajtom, amennyire csak tudom, majd ötven másodpercre kicsit kiengedek. Mindezt persze Esztergom irányából hegynek felfelé, így a kiengedés sem minősül igazán pihenésnek. A harmadik órában úgy változott a felállás, hogy egy negyvenperces résztávon kétpercenként kellett hat-hét másodpercig sprintelnem, majd erős tempóra „visszaváltanom”.
Ma is nagyon jól éreztem magam. Nagy szükségem van a sprintekkel teli résztávos edzésekre, mert már egy-két alkalom után érzem, sokat fejlődöm, ami elsősorban abban nyilvánul meg, hogy egy idő után a sprintek nem vesznek ki belőlem annyit. A vasárnapi verseny előtt nagy szükségem lesz hasonló intenzitású mozgásra.
A mai tréning alatt négy kulacs folyadékot ittam meg, ebből kettő Pölöskei szörppel volt tele – ez az egyik kedvencem, bár a versenyeken Isostar-porból készítek folyadékot. Edzésre mindig szörpöt viszek magammal, hogy pótoljam a cukrot, és hogy kívánjam a folyadékot. Ha elfogy, az útmenti kutakból töltöm fel vízzel a kulacsomat.
A dobogókői „kiránduláson” 2500 méternyi szintkülönbséggel is megbirkóztam, ami szintén jónak mondható. Aki még nem járt erre, annak elmondom: az út Pomáz után kezd emelkedni, és Dobogókőig egyre meredekebb. Ha jól számoltam, ötször „másztam meg” a csúcsot.
A mai napba ennyi fért bele. Már nagyon várom, hogy élesben is versenyezhessek. A legoptimistább forgatókönyv szerint leghamarabb augusztusban lesz rá lehetőségem. Addig is megállás nélkül készülök, és úgy tekintek erre az idényre, mintha nem is lenne járvány.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
