Én is, mint mindenki, aggódva figyelem az eseményeket. Próbálom kihozni ebből a krízishelyzetből a lehető legjobbat. Betartom a szabályokat, egyedül futok az erdőben, maszkot viselek stb.
Az első gondolatom volt, hogy segítenem kell, ezért már a múlt héten jelentkeztem önkéntes munkára az esztergomi kórházba. Csak egy éve, hogy elhagytam az egészségügyi pályát, de ebben a nehéz helyzetben úgy érzem, ott a helyem.
A mai napon másfél óra terepfutás volt kis iramjátékkal az erdőben, majd az ehhez tartozó nyújtás következett.
A reggel most is, mint mindennap, azzal kezdődött, hogy megnéztem a híreket kávézás közben. A délelőtt kis apróságokkal telt, ma nem kellett főznöm, mert tegnap akkora adagot készítettem, hogy mára is elég legyen. Ezért délelőtt levelekre válaszoltam, és telefonon beszéltem néhány futómmal. Ebben a zűrös helyzetben nagyobb szükségük van a mentális támogatásra. Nem könnyű motiváltnak maradni és készülni úgy, hogy nincs vagy nagyon távoli a versenycél. Van olyan futóm, aki emiatt nem is edzett a múlt héten. A többség viszont nagyon szorgalmas, és ha nincs is verseny a közelben, azért folytatja a munkát, mert a fejlődésért mindennap tenni kell.
A tavaszi célversenyem a francia Ultr’Ardeche kétszázhuszonkét kilométeres verseny lett volna. Előtte áprilisban futottam volna tizenkét órát Sárváron, valamint egy maratoni és félmaratoni is tervben volt, hogy lássuk Szabó Gáborral, mostani edzőmmel, mit adott az elmúlt hetek, hónapok gyorsító munkája.
Igaz, hogy a versenyek elmaradnak, ám a verseny nélküli munka folytatódik, mivel a fő célom ebben az évben a gyorsulás, a fejlődés, hogy megnézzem, ötven felé tudok-e, lehet-e még egyéni csúcsokat dönteni. A vírus átírta a versenyeimet, de a célomat nem. Egy pillanatra sem inogtam meg.
Mindent az eddigi módon folytatok. Vigyázok, betartom a szabályokat, egyedül futok vagy a párommal. Kerülöm a társaságot. A következő hetekben nem számítok nagy változásokra, mivel a hírekből tudom, hogy a vírus lassan távozik az életünkből. A család, a munka és a futás tölti ki a napjaimat. Nagyon szerencsés vagyok, hogy olyan helyen élek, ahol biztonságosan futhatok, szerető család vesz körül, és olyan futókkal dolgozhatok, akik megbíznak bennem.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
