„Még mindig nem tudom hova tenni az egészet” – jegyezte meg mosolyogva Tiricz Irén, amikor a Piros 85-ről kérdeztük, amelyet 8:17:01 perces rekordidővel nyert meg, megdöntve a tavalyi 8:36:14 perces csúcsát.
A futónő elmondta, vasárnap visszanézte a részidőket, összehasonlította a tavalyiakkal, aminek hatására (is) már kezdi átértékelni a versenyt, amelyet egészen másként élt meg, mint ahogy a számok mutatják.
„Úgy indultam neki a versenynek, hogy biztos tudok jobbat futni, mint tavaly, mert azóta fejlődtem, gyorsultam, erősödtem, és sokkal több öt-hat órás versenyen indultam – folytatta Tiricz Irén. – A verseny előtt azonban lebetegedtem, illetve elfáradtam az egész éves hajtásban, még abban sem voltam biztos, hogy indulhatok-e, és gyengének is éreztem magam. Ezért úgy döntöttem, csak azzal foglalkozom, hogy elöl legyek, s amíg megvan az első hely, nem számít az idő. Egészen a Hárshegyig, azaz úgy hetven kilométerig nem is néztem rá az órámra, érzésre gyengébb volt a futásom, mint tavaly. Haladtam, nem volt probléma, de úgy éreztem, nem megy jól.”
Tiricz Irén hozzátette, az sem segítette, hogy közel s távol nem volt versenyzőtárs az útvonalon, így végig egyedül kellett futnia, nem tudta senkihez sem viszonyítani magát. A frissítőpontokon csak azt kérdezte a párjától, hogy „ugye, a második lány nincs közel?”, s rendre megnyugtató választ kapott. Nagykovácsinál csatlakozott hozzá Kohán Balázs, és bár mögötte futott, ez is nagy segítség volt; új erőre kapott, és az utolsó húsz kilométeren erősnek is érezte magát.
„A Hárshegy körül muszáj volt megnéznem az időt, hiszen telefon és fejlámpa sem volt nálam, és nem tudtam, kell-e kérnem a páromtól. Aztán ránéztem az órára, és kiderült, még több mint másfél óra van hátra a tavalyi időmig, miközben csak tíz kilométer volt hátra a versenyből – szóval a fejlámpa sem kellett” – mondta Tiricz Irén, aki egész héten köhögött, és hozzátette, a 20 fok is meg tudja viccelni az embert ősszel, amikor már hozzászokik a hűvösebb időjáráshoz.
„Hiába ittam sok vizet, szomjas voltam, amikor napsütéses helyeken haladtunk, nem volt könnyű futni. Érdekes, tavaly azt gondoltam, hogy a 8:36-os időn már nem lehet sokat javítani, ehhez képest most az említett körülmények között sikerült majdnem húsz percet. Eszembe jutott, hogy ha egészséges vagyok, vajon mire lehetek képes, és úgy érzem, lehet még javítani az időn – tartok tőle, jövőre is ott leszek a rajtnál. Ha erős női mezőny jönne össze, megpróbálnék javítani, egyedül futva azért nehéz.”
A kiváló futó elmondta, a Piros 85 volt az utolsó fontos versenye az évben, de szilveszterkor ezúttal is indul a zalaegerszegi hegyi maratonin, és mivel korosztályában megnyerte a Spar Maratont, meghívták a K&H Maratonra – ott lesz a díjkiosztó, s elképzelhető, hogy még egy félmaratoni akkor belefér.
„Izomzatilag jól vagyok, akár már másnap is tudnék futni, bár a skóciai Skyrunning-világbajnokságon ráestem a térdemre. Néha fáj, néha úgy érzem, elmúlt – most éppen újra fáj, szóval a térdfájdalomtól és a betegségtől függ, hogy mikor futok újra” – tette hozzá Tiricz Irén.
Az év legjei
Mivel Tiricz Irén arról beszélt, hogy az idén már nem szerepel igazán fontos verseny a tervei között, arra kértük, gyűjtse össze legjobb 2018-as emlékeit.
„Az első a Cortina Trail, ahol a világ egyik elit terepfutója mögött lettem második; aztán pályacsúcsot futottam ötven kilométeren az ausztriai Grossglockner-viadalon, majd rá egy hétre megnyertem a kainachi Bergmarathont, amely Stájerország bajnoki futama. Az Alpok nehéz terep, a Dolomitoknál is technikásabb, ezért is értékesek ezek az eredmények. Illetve volt még egy három órán belüli maratonom, amire nem is készültem, bár ugye az nem terepfutás” – vette számba a 2018-as legeket Tiricz Irén.
