3800 sportoló, 400 egyetem, 40 ország a magyarországi Egyetemi Európai Játékokon

Több mint 900 edző, bíró és sportszakember, 3800 sportoló, valamint mintegy 1000 önkéntes bevonásával zajlik majd az Egyetemi Európai Játékok (EUSA) július 12. és 24. között Miskolcon és Debrecenben – közölték a szervezők hétfőn a Miskolci Egyetemen tartott sajtótájékoztatón.

A hétfői sajtótájékoztatón elhangzott, az idei EUSA Magyarország legnagyobb létszámú sporteseménye az 1965-ös nyári universiade óta. A kéthetes megméretésen tizenhét sportág szerepel, a két megyeszékhelyen negyven ország négyszáz egyetemének hallgatói vesznek részt.

Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta, a kormány 20 milliárd forinttal támogatta a Miskolci Egyetem infrastrukturális fejlesztéseit és további két és fél milliárdot fordíthat az intézmény a szervezési költségekre.

Legyenek a magyar fiatalok a legsikeresebbek – emelte ki az államtitkár. Hozzátette, ehhez a tudás és kreativitás mellett az egészségre is szükség van, aminek alapja a sport. Hankó Balázs leszögezte, fontos hogy a hallgatókban kialakuljon a kötődés is az intézményekhez.

Az államtitkár közölte, a felsőoktatásban minden egyes képzési terület részévé vált a sport. Úgy fogalmazott, a sportolással kapcsolatos infrastruktúra folyamatosan megújul az egyetemeken, továbbá évente két és fél milliárd forintot fordítanak az egyetemi sportaktivitásra. Kijelentette, külön forrást biztosítanak arra, hogy az egyetemi sportolóknak olyan egyéni tanrendet biztosítsanak, ami a sportpályafutásukat és a diplomaszerzést egyszerre támogatja.

Mocsai Lajos, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, a magyar egyetemi sport bebizonyítja, hogy Európa élmezőnyéhez tartozik. Hozzátette, a fizikai teljesítmény pozitív hatással van a kognitív teljesítményre is. Az EUSA kapcsán azt mondta, három éve folyamatosan készülnek az eseményre.

Baji Balázs, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy az egyetemi sporteseményeknek közösségépítő szerepük is van. Fontosnak nevezte, hogy minél többen megmaradjanak a sport mellett akkor is, amikor már befejezik felsőoktatási tanulmányaikat.

Az Európai Egyetemi Játékok részeként Miskolcon a röplabda, a sakk, a cselgáncs, a kick-box, a karate, a kosárlabda, a tenisz, a vízilabda, a strandröplabda és a tekvandó küzdelmeit rendezik. Debrecenben a futsal, a labdarúgás, a 3×3 kosárlabda, a kézilabda, a tollaslabda, az asztalitenisz és a para-asztalitenisz, valamint a strandkézilabda mérkőzései láthatók. Az EUSA-n 22 hazai felsőoktatási intézmény 700 versenyzője indul, ami a játékok történetének legnagyobb létszámú magyar küldöttsége. Az esemény kabalafigurája a Demi nevű hiúz, elnevezését a két város nevének első két-két betűje adja.

Fotó: mefs.hu/MTI

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Minden rekordot megdöntött a 40. Telekom Vivicittá
Nehéz volt esőben és szélben futni, de aranyat nyert Tapolcán
A maratoni futás bajnoka még mindig gyűjti a tapasztalatokat, hogyan is lehet jól csinálni ezt a műfajt
Nem tudta merre kell menni, megkergették a kutyák – mégis nyert
Nagy fájdalmai voltak, de az ölébe hullott első magyar bajnoki címe

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő
A „Svájci Gépezet” halálakor még a futballmeccsek is elcsendesültek
Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.