Heti aktuális: futás a busók elől

A busójárásról, mint népszokásról először több mint 230 évvel ezelőtt készült feljegyzés, s amelynek tiszteletére futóversenyt is rendeznek, igaz idén a hagyományos helyett csak virtuálisan.

Futás

Az idén elmarad az a jeles népszokás, amelyről először 1783-ban készült feljegyzés. Ekkortól számítják a busójárás kezdetét. Hogy mégis meg lehessen emlékezni az eseményről, február 1. és 14. között virtuális busófutást rendeznek. Sőt az 5, 10, 21 vagy 42 kilométer mellett lehet nevezni 12 kilométeres teljesítménytúrára is. Részvételi szándékot a lupabeachrun@gmail.com e-mail címen lehet jelezni, de a tárgyba feltétlen be kell írni, hogy VR BUSÓ RUN. Nevezési díj 3500 forint a 10700392-71462554-51100005-ös (Pro Gear Kft.) számlaszámra.

 

Túrázás

Markazi Trapp néven élő, de egyéni túrán lehet részt venni február 6-án, szombaton, de teljesíthető másnap is. Két táv közül lehet választani, a 11 kilométeren 469 méter, míg a 27 kilométeren 760 méter a szintkülönbség. Regisztráció február 5-ig lehetséges a tiszato.bringa@gmail.com e-mail címen, s a válaszlevélben a pontos indulási helyszín is megtudható. Részletesebb információ itt is megtalálható.

 

Fotó: shutterstock

 

Futás

Ámor nyila virtuális futás 1, 5, 10 vagy 21 kilométeren. Nevezés ezen a felületen lehetséges, a teljesítés február 8. és 14. között bármikor, bárhol megtehető, csak az eredményt itt kell feltölteni, e-mailben vagy a Facebook-on jelezni nem érdemes. Nevezési díj pároknak 7400, egyénileg 3800 forint, amely a befutóérmet és a postázási költséget tartalmazza. Szintidő nincs meghatározva, korhatár sincs. További információkérés a fussneki@fussneki.info e-mail címen.

 

Futás

Három hónapos teljesítés futva, túrázva vagy gyalogolva, 2, 5, 10 vagy 21 kilométeren. Nevezés a happyway.hu/winter-challenge/ weboldalon. Eredményfeltöltés ugyancsak ezen a felületen egészen február 28-ig.

Címlapfotó: MTI/Sóki Tamás

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Legjobb futóévén van túl, számos pályacsúcsot döntött
Fogyasszon -e energiazselét a túrázó?
Az eddigi legjobb évén van túl, szintet akar lépni
Tippek téli túracipő vásárlásához
Három ok, amiért a sprintedzések sokat segíthetnek a maratoni távon is

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.