Heti aktuális: már a hetedik Évszámfutást rendezik meg az újév első napján

Hagyományos januári közösségi futás, ezúttal természetesen a táv nyomvonala a 2022-es számot jeleníti meg.

Kerékpározás

December 27–31., hétfő–péntek – Magyarország

Virtuális kerékpárostúra, amelyre 2500 forint a nevezési díj. Gyerekek 5 és 10, míg a felnőttek 15, 30, 50, 80, 100 és 150 kilométeres táv közül választhatnak.További információ a tiszato.bringa@gmail.com e-mail címen kapható.

 

Kajakozás

December 30–31., csütörtök–péntek – Hévíz

Találkozó 9 óra előtt a Hévízi-tónál, majd három-négy órás evezés következik a Hévíz-patakon tavirózsák, hattyúk és vadkacsák között, a táv hozzávetőlegesen 10 kilométer, a kiszállónál forralt bor és forró tea várja a kajakosokat. A túrára korlátozott létszámban fogadják el a jelentkezéseket, a túravezetés és felszerelés bérleti díja 10 900 forint, amely a Nemzeti Park engedélyének díját is tartalmazza.

 

Túrázás

December 31., péntek – Mátraháza

Szilveszteri túra a Kékesen, rajt és cél Mátraházán a parkolóban. Rajtolni 7:30-tól lehet 12 óráig, de legkésőbb 17 óráig célba kell érni. Választható távok: 3, 8, 14, 18 és 25 kilométer, amelyek közül csak a legrövidebb nem érinti Kékestetőt. Kódok lesznek kihelyezve az útvonalon, ezeket kell feljegyezni (íróeszköz szükséges). Jelentkezni a tiszato.bringa@gmail.com e-mail címen lehet. A célban meleg tea, zsíros kenyér várja a túrázókat.

 

Futás

Január 1–15., szombat–szombat – Magyarország

Szerencsehozó virtuális futás újév napjától. Részletek, versenyleírás és nevezési felület ezen a weboldalon lehetséges. Létszámlimit 150 fő, a távok (1, 3, 5, 7, 10, 15, 21, 42, 50 vagy 70 kilométer) teljesíthetők futva, túrázva, sétálva, kerékpározva görkorcsolyázva, rollerezve, de még úszva is. Nevezési díj 4500 forint, ha valaki szeretne érmet a teljesítéséhez, de ingyenes a részvétel, ha csak rajtszámot és oklevelet szeretne.

 

Futás

Január 1., szombat – Hármashatár-hegy

Happy New Trail, vagyis terepfutóverseny az új év első napján. Rajt 10 órakor, a táv 15 kilométer, nagyjából 500 méter szintemelkedéssel. Részletek, nevezési feltételek, útvonalleírás az alábbi weboldalon megtalálható.

 

Futás

Január 1., szombat – Budapest

Ez már a 7. Évszámfutás lesz. A szervező mindenkit vár szeretettel, a járványügyi előírások betartásával. A táv 4 kilométer, s az útvonal végül a 2022-es számot rajzolja majd ki. Aki egyéniben szeretné lefutni a távot, megteheti, nemcsak az esemény helyszínén, a Hajógyári-szigeten, hanem bárhol az országban.

 

Futás

Január 1., szombat – Veszprém

Ingyenes közösségi futás Veszprémben. Start 17.30-kor a Színházkert lépcsőjétől, a táv 8-10 kilométer, illetve amekkora táv egy órába belefér. Kezdő és haladó futókat is várnak a szervezők.

 

Kajakozás

Január 1–2., szombat–vasárnap – Hévíz

Találkozó 9 óra előtt a Hévízi-tónál, majd három-négy órás evezés következik a Hévíz-patakon tavirózsák, hattyúk és vadkacsák között, a táv hozzávetőlegesen 10 kilométer, a kiszállónál forralt bor és forró tea várja a kajakosokat. A túrára korlátozott létszámban fogadják el a jelentkezéseket, a túravezetés és felszerelés bérleti díja 10 900 forint, amely a Nemzeti Park engedélyének díját is tartalmazza.

 

Túrázás

Január 2., vasárnap – Budakeszi

Szent Pál-emléktúra 13.2 kilométeren. Rajtolni 8 és 10 óra között lehet a Szépjuhásznétól, az útvonal egyebek mellett érinti a budaszentlőrinci pálos kolostorromot, a nyéki kastélyromot, a Bátori-barlangot és a Nagy-Hárs-hegyet is. A táv nagyjából négy óra alatt teljesíthető. Jelentkezés és további információ a 70/942-4410-es telefonszámon.

 

Futás

Január 2., vasárnap – Porva-Szépalmapuszta

Ingyenes közösségi futás a Bakonyban. Rajt 10 órakor a Hotel Szépalma előtt, a táv 21 kilométer, és ezer forintért zuhanyozási lehetőség is biztosított. Sőt aki szeretne svédasztalos ebédre is befizethet.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Traktor és majom a pályán – ilyen volt az indiai száz kilométeres vb
Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.