Heti kiemelt események

Májusi összesített naptárukból összegyűjtöttük az erre a hétre vonatkozó versenyeket is, de érdemes naponta visszanézni, mert rendre újabb és újabb programokkal találkozhatnak a szabadidős sportok szerelmesei.

 

Kerékpározás

Május 19., szombat – Bakonybél

Már a 8. versenyt rendezik idén Bakonybélen. A közép- és hosszútávon indulók új irányból érhetnek fel Kőris-hegyre, sőt hosszú távon az első célba érkező versenyzőhöz képest, aki 1 óra 30 perc után érkezik, a pálya fennmaradó részét már nem teljesítheti. Minden táv felvezetéssel és lassú rajttal kezdődik, melynek hossza három km.

 

Kerékpározás

Május 19., szombat – Siófok

A Tour de Balatonon lehet indulni csapatban, de a szervezők lehetőséget biztosítanak az önállóan indulóknak is, akik szabadon választott 15–30 km/h-s tempóban tekerhetnek. A szervezők azonban a profibbakhoz igazodva határozták meg a biztosítási és frissítőpontokat, ezért azok nyitva tartási nyitvatartási idejéhez a szabadon választott tempóban haladóknak figyelniük kell.

 

Túrázás

Május 19., szombat – Bátonyterenye

Vidróczki teljesítménytúra a Mátrában. Az útvonal a 2009-ben bevezetettel egyezik, kivéve a 63 km-es távon, mivel természetvédelmi okok miatt már 2017-ben is áttervezték. A nevezési díj egységesen ezer forint a 18, a 31, a 46 és 63 kilométerre.

 

Futás

Május 19–20., szombat–vasárnap – Szentendre

Kétnapos terepfutó verseny kicsiktől a kezdőkön át a profikig. A verseny leírása és a részvételi feltételek olyannyira részletesek, hogy az ultratrail.hu weboldalon minden hasznos információ megtalálható.

 

Futás

Május 19–20., szombat–vasárnap – Őriszentpéter

Először rendezik, meg az Őrségben a kerékpáros és terepfutó fesztivált, amelyről részletek az esemény facebook oldalán megtekinthető. Szombaton a kerékpárosoké a terep, 28, 50 vagy 96 km-es távok teljesítése lehetséges, de ezer méteres a szintkülönbség. Vasárnap a futók nyolc, 14 vagy 23 km közül választhat erdővel, mezővel és az Őrséggel együtt.

 

Triatlon

Május 21., hétfő – Székesfehérvár

Kezdődik a triatlon szezon is, a pünkösdkor rendezendő székesfehérvári versenyre január óta lehet nevezni. A nevezőkre 1500 méter úszás, 40 km kerékpározás és 10 km futás vár!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.