Magyarországon rendezik a szumó Európa-bajnokságot

A Nemzeti Versenysport Szövetség szerdai beszámolója szerint Magyarország ad otthont idén a szumó Európa-bajnokságnak.

Újabb világversenynek lesz a házigazdája Magyarország, egy látványos ősi japán eredetű sportágban láthatjuk Európa legjobbjait, jön a szumó Eb – írja a nevsz.hu.

Szigetszentmiklóson kerül sor a 2025-ös szumó Európa-bajnokságra, május 23. és 25. között, melyen a felnőttekén kívül az U21-es és az U23-as korosztály versenyét is megrendezik.

A magyar válogatott névsora március végére válik véglegessé.

A nemzeti csapatba három válogatóversenyen lehet bekerülni. Reményeink szerint sikeréhes válogatottal indulunk Szigetszentmiklóson. Az utóbbi években szép számú dobogós helyezéssel végeztünk az Európa-bajnokságokon, versenyzőink nagy vágya, hogy megmutassák magukat itthon is – nyilatkozta Ancsin László, a Magyar Sumo Szakszövetség elnöke. – Ez már a negyedik hazai rendezésű felnőtt Eb lesz, a korábbi világversenyeken sikerült a sportágra egy kicsit jobban ráirányítani a figyelmet. Ezt várjuk idén is, hogy többen kipróbálják majd a jövőben a szumót.”

A szumó Európa-bajnokságon a felnőttek között és az utánpótlás kategóriákban is több súlycsoportban avatnak bajnokokat mindkét nemnél. Ezenkívül csapatversenyeket is rendeznek, és úgynevezett „open-kategóriában” is küzdőtérre lépnek majd a szumósok.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Magyarországon rendezik a szumó Európa-bajnokságot
Vasárnap eljön a nagy nap: a Szerelmes Füreddel megkezdődik a hazai futóidény
Idén kihagyja az országos bajnokságokat, ám Németországban is folytatja a futást
Otthoni körülmények között, könnyen elvégezhető edzésfeladatok túrázáshoz
Jelmezes futás és téli Balaton-átúszás is szerepel a februári programkínálatban

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig
Amiért Clint Eastwood legenda lett: nem félt a „halálfaltól” sem
Lángos az alaptáborban, szivar a csúcson: a Cso-Oju első magyar megmászói

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.