A háború ellenére a bukoveli síterep várja a vendégeket

A magyarok által is kedvelt nyugat-ukrajnai sícentrum egy részén már lehet síelni, az áramszünetre generátorokkal készülnek.

Talán vannak, akik furcsállják, hogy egy háborúban álló országban, a rakéták korában miért nyit ki egy síterep, de a bukoveli pályarendszer üzemeltetői azt mondják, így kínálnak kikapcsolódási lehetőséget a hadköteles korúaknak vagy azoknak, akik kényszerűségből Kelet-Ukrajnából a nyugati országrészbe költöztek.

A Budapesttől mintegy 530 kilométerre fekvő Bukovel az egyik legnépszerűbb ukrajnai síközpont, békésebb időben magyar vendégek is nagy számban szoktak ott síelni.

A 68 kilométernyi pályarendszer nagyobb része kék és piros, de mintegy tizenegy kilométeren át a legprofibbak is síelhetnek. A pályák és a síliftek egy része azonban egyelőre nem használható.

A travelbukovel.hu közleménye szerint kisebb csoda, hogy ilyen helyzetben egyáltalán kinyithatott a sícentrum, de még maguk az üzemeltetők sem tudják, hogy az esetleges áramszünetre miként tudnak reagálni – generátorokkal mindenesetre készülnek. Az biztos, hogy karácsonyra óriási havazást várnak. A napijegy a skiresort.com szerint mintegy 14 ezer forintnak felel meg, és a szállások sem olcsók éppen, hiszen a pálya melletti 3-4 csillagos hotelek egy éjszakára, két személyre legalább 35-40 ezer forintnyi hrivnyát kóstálnak.

A bukoveli síközpont 2001-ben nyitott, majd folyamatosan fejlesztették. Míg eleinte csak 50-80 ezer vendéget fogadott szezononként, tíz évvel a nyitás után már 1.2 millióan keresték fel. Nemcsak a télre, hanem általában a nyárra is nagyon készülnek, hiszen négy évszakos parknak tervezték, így a túrázók, bringások is örömmel keresik fel, sőt a mesterséges tavon számtalan vízi sport kipróbálható.

Képek: AFP (2022 január)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.