Nincsenek könnyű helyzetben Magyarországon a szabadban űzött téli sportágak kedvelői, mivel sem az időjárás, sem a domborzat nem teremt lehetőséget a magas szintű síelésre. Azért idehaza is létezik néhány remek terep, és a műanyag pályákon is meg lehet tanulni az alapokat. De mi a helyzet a világszerte népszerű sífutással?
„Létezik, de nagyon kevesen űzik itthon – Miskolcon, Salgótarjánban, Gyöngyösön és Budapesten működik kicsi bázis, ennyi a versenysport – válaszolta kérdésünkre Bozsik Anna olimpikon, aki majdnem húsz éve működteti a nevével fémjelzett sífutóiskolát. – Az amatőrök szempontjából is nehéz a helyzet, mert nincs infrastruktúra. Galyatetőn van egy pálya, de az annyira nehéz, hogy nem való nekik. Egy másik, nagyjából ötszáz méteres körön tudnak mozogni, ám a sportolók sokszor morognak, miért vannak a kezdők láb alatt.”
A másik helyszín a Normafa, s ahogy Bozsik Anna mondja, a sok hónak köszönhetően tavaly mázlijuk volt, de ott meg hiába van kijelölve sétaút, sokan a sífutóterepre tévednek. „Nincs ennek kultúrája itthon”. A szakember szerint a hazai sípályákon a hóágyúknak köszönhetően talán volna lehetőség pályát kialakítani, viszont például Eplényben nincs rá hely, és ha volna is, már nem elég lábbal kitaposni a pályát, mint évtizedekkel ezelőtt – gépre lenne szükség.
„Idehaza összességében az képes sífutással foglalkozni, akinek nincs pályaigénye, és lécet csatol, amikor leesik öt centi hó. Ez inkább síkirándulás” – mondja a Bozsik Sífutóiskola vezetője.
Pedig érdeklődés lenne. A televíziós közvetítésekben sokan követik a sífutást, a biatlont, és bár lőni nem lehet bárhol, a sífutóléccel meg lehet ismerkedni. Az érdeklődők másik része fél az alpesi sí jelentette kihívástól, egyszerűbbnek érzi a sífutást, vagy éppen valamilyen sérülés miatt már nem síelhet a lejtőkön, de szeretne a havon maradni. Bozsikék külföldre szerveznek oktatást, az ötnapos táborok alatt nyolcszor két órában megtanítják a klasszikus és a szabad stílus, a skating alapjait is.
„Kérdezik, miért csak nyolcszor két óra, a maradék időben mit csinálunk. Hát pihenünk” – jegyezte meg Bozsik Anna arra utalva, mennyire kimerítő a mozgás, amely a teljes testet átmozgatja. Nem véletlen, hogy az élmenő kajakosok és kenusok telente sífutó-edzőtáborba vonulnak.
A sífutóiskolában alapszabály, hogy tízéves kor alatt nem tanítják a gyerekeknek a szabad stílust, mert „idegrendszerileg nem állnak készen rá”.
A kicsik leghamarabb 9 éves korban ismerkedhetnek meg a skating alapjaival, de csak akkor, ha már évek óta járnak sífutni. Fontos rögtön az elején megtanulni a felkelést, ami nem olyan egyszerű sílécekkel a lábon, bottal a kézben. „Fekszik az ember, mint a cserebogár” – jegyzi meg mosolyogva Bozsik.
Felső korhatár egyébként nincs, aki kedvet kap, nyugodtan kipróbálhatja a műfajt. A sífutóiskolában 72 éves a korrekorder, igaz, nagyon sportos hölgy volt, akit Bozsik Anna ennyi idősen tanított meg sífutni – a nulláról!
Profik helyett amatőrök
Bozsik Anna sífutó-sílövő háromszor (1992, 1994, 1998) vett részt téli olimpián, az utolsó, a naganói játékok után vonult vissza. Testnevelő tanárként végzett, és rájött, nem akar élsportolókkal foglalkozni, mint fogalmazott, nem bírja elviselni a tehetetlenséget, hogy a pálya széléről nem segíthet. Annál többet tehet az amatőrökért, a tömegsportolókért, akiket kifejezetten pozitív mentalitással tanít: mindig dicsér és ösztönöz, így sarkallva őket, hogy kihozzák magukból a legjobbat.