Megjelent a Síelés 2019-2020 magazin!

Ha november, akkor símagazin: immár negyedik alkalommal készítettük el az ezúttal 84 oldalas kiadványt, amely sok egyéb fontos téma mellett most elsősorban a rövidebb idejű kiruccanásokra fókuszál.

Csak csodálni lehet azokat, akik képesek reggel felkelni úgy, hogy nagyot kiáltanak a családnak: hagyjuk a mára tervezett mozit vagy vasárnapi ebédet, pakoljuk be az autóba a sícuccot, aztán irány egy remek sípálya – oda-vissza alig hatszáz kilométer, belefér még jó öt óra síelés, estére itthon vagyunk! Tuti kaland, nem?

Minden elismerés azoké a síelőké is, akik az ezredforduló táján megküzdöttek a hagyományos lécekkel, majd képesek voltak megtanulni a carving finomságait, most pedig alig várják, hogy legyen megint egy újabb sílécforradalom – akár azon az áron is, hogy teljesen új stílust kell elsajátítaniuk.

Irigyelni lehet Lindsey Vonn szüleit is. Bele mertek vágni a költözésbe, képesek voltak teljesen átalakítani a család és a gyerekek életét – azért, mert tizenegy éves kislányukat tehetséges sízőnek tartották a szakemberek.

Hány tizenegy éves kislány édesapja mondta volna erre, hogy szép, szép, de jó ezt hallani, biztos nagyon ügyes, de inkább menjen csak holnap suliba. Lindsey is ment – csak éppen ezer kilométerrel odébb.

Héjja Bálinté a tisztelet. Mert ép ésszel az is nehezen felfogható, hogy valaki felcaplat hét- vagy nyolcezer méter magasra, és közben fél kézzel kapaszkodva lő lefelé néhány olyan szelfit, amely egy nem különösebben tériszonyos ember gyomrát is alaposan megmozgatja. Majd a csúcsra érve lecsatolja hátáról a síléceket, és üdvözült mosollyal nekivág a hegynek, vígan kerülgetve a százméteres szakadékokat.

A magyar pályáknak pedig szurkolni kell. Szurkolni nagyon, hogy ne csak két-három olyan hazai sícentrum legyen, ahol csakugyan érdemes kifizetni a nem ritkán osztrák színvonalú jegyárakat. Mert most még sajnos az a helyzet, hogy a tizenkét magyarországi pálya felénél az sem biztos, hogy lesz az idén síszezon.

Ajánlhatunk még sok-sok egyéb témát is kiadványunkból a füstös szarajevói siklásoktól kezdve a snowboardos kalandokon át akár a jövő több síkütyüjéig.

A figyelem középpontjába ezúttal a rövidebb síutakat állítottuk: több cikkünk is erről a témáról szól, hiszen népszerű lett a rövidebb idejű, „ad hoc” síelés, amelyeknél a tervezgetést megelőzi a hirtelen jött ötlet, és a felkelés után elegendő egy nagyot kiáltani a moziba készülő családnak…

A Síelés 2019-2020 magazin kapható az újságárusoknál, a 84 oldalas kiadvány ára 690 forint.

Itt bele is lehet lapozni a kiadványba, nagyítani az oldal közepére kattintva kell.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.