Egy sportpályafutás megkoronázása vagy vége lehet egy menet a kitzbüheli lesiklóversenyen, amelyet a hegy után Hahnenkamm-viadalnak, a pálya után Streifnek neveznek, vagy egyszerűen csak a világ legnagyobb presztízsű, legőrültebb sífutamának.
Koronavírustól mentes időben az osztrák alpesisí-szentély a társasági elit találkozóhelye (Arnold Schwarzenegger is rendszeresen tiszteletét teszi), az őrjöngő szurkolók népünnepélyének színhelye, ahol a kettő együtt különleges atmoszférát teremt a „show-műsorban” szó szerint az életüket kockáztató sízőknek. Hogy milyen egyedi a miliő, azt leginkább a körítés hiányában érezhették, hiszen a 2021-es alpesisí-világkupafutamot szurkolók nélkül rendezték meg.
Bár az valószínűtlen, hogy – a 2020-as, 80. kitzbüheli „őrülethez” hasonlóan – több mint 50 ezer szurkoló adjon szárnyakat a lesiklásban induló sportolóknak, ám a tervek szerint az edzésekkel már 2022. január 18-án elkezdődő, 23-ig tartó eseményen ismét lehetnek nézők.
A verseny története a két világháború közötti időszakig nyúlik vissza, 1931 óta csaknem minden évben megrendezik, ám politikai okok miatt például 1933-ban, 1934-ben, majd 1938-ban és a második világháború éveiben is elmaradt, míg azt követően ilyen-olyan problémák miatt nyolcszor nem rendezték meg.
A Streif pályáját 1937-ben, éppen a világégés előtti utolsó viadalon vehették először birtokba a lesiklók, ugyanakkor annyira veszélyes a terep, hogy az első, 1932-es eseménytől kezdve csupán 1961-ig engedték indulni a nőket, azóta versenykörülmények között kizárólag a férfiak köthetik fel a sílécet.
Megjelent a Síelés magazin!
Már kapható az újságárusoknál a hatodik Síelés magazinunk, amelyben 84 oldalon írunk a közelgő síszezonról. A pekingi olimpiai előkészületek mellett olvashatnak a rekorder Wetzl Péterről, a magyar reménység Tóth Zitáról, a hazai snowboardosokról, a régi Mátráról, a balkáni lehetőségekről, a spórolási trükkökről és sok minden másról.
A rettegett, 85 százalékos meredekségű Mausefalle, azaz az Egérfogó szakaszán csak a profik száguldhatnak le – pontosabban ugratniuk kell, nem ritkán 60 métert szállnak a levegőben. A Streif ura a svájci Didier Cuche, aki 2008-tól 2012-ig négyszer, összességében ötször nyerte meg a rettegett lesiklóversenyt, amivel rekorder.
A vakmerőséget igénylő, kockázatokat rejtő pálya nemcsak az alpesi sportágak képviselőit ihlette meg. A Mad Maxként ismert Max Stöckl kerékpáros 2018-ban kedvenc kétkerekű járgányán hódította meg a hegyet. Természetesen egy kicsit át kellett alakítani a bringát, ugyanis 1.5 centis szögeket szereltek fel a kerekekre. Nézni is elképesztő volt, mekkora sebességgel repeszt, olykor a pályát határoló hálóra is felfutott, és a már említett 85 százalékos meredekségű szakaszon száz kilométer per óra feletti sebességgel száguldott le.
„Remélem, nem szentségtelenítettem meg ezt a csodálatos síparadicsomot. Nagyon kemény volt, minden méterrel meg kellett küzdenem” – fogalmazott akkor a hegyikerékpáros.
Egy évvel korábban Marc Márquez mutatta meg, megy ez motorkerékpáron is; a MotoGP-ben hatszoros, minden kategóriát figyelembe véve nyolcszoros világbajnok spanyol Hondáját ugyancsak nem mindennapi szöges kerekekkel szerelték fel.
A leglátványosabban talán a Formula–1-es pilóta, az akkor 18 éves Max Verstappen száguldott 2016 januárjában a Streif korántsem F1-es autóhoz passzoló pályáján. Már a Red Bull felszállítása is látványos volt, hiszen helikopter vitte fel a hegyre.
„Sokat mozgott alattam az autó, de legalább játszhattam vele” – összegezte az élményeit az F1-ben az év áprilisáig Toro Rossót vezető holland.
A pálya profilja
Start: 1665 méter
Cél: 805 méter
Szintkülönbség: 860 méter
A pálya hossza: 3312 méter
Átlagos meredekség: 27%
Minimum meredekség: 2%
Maximum meredekség: 85%
Visszakanyarodva a sízőkhöz: az elképesztően nehéz pályán nemcsak a tudás és a kemény munka, hanem óriási szerencse is szükséges a sikerhez, hiszen nagyon keskeny a mezsgye a győzelmet érő futam és a hatalmas bukás között.
A streifi lesiklóversenyen az átlagosnál is több munkája akad a mentőszemélyzetnek, se szeri, se száma a csúnya, akár életveszélyes, minimum törésekkel végződő bukásoknak. A 2016-os év különösen vadul alakult, a norvég Aksel Lund Svindal és az osztrák Georg Streitberger is szalagszakadást szenvedett, és nemcsak a versenyüknek, hanem az idényüknek is lőttek. A szintén osztrák Max Franz is megsérült, harminc induló után be is rekesztették a versenyt.
Fotó: Harald Schneider/AFP
A jubileumi 80., 2020-as eseményen el sem kezdődött a futam, már az edzésen elszakadt az előző évben első Dominik Paris térdszalagja. A 2021-es viadal sem múlt el nagy bukások nélkül, az amerikai Ryan Cochran-Siegle-t és a svájci Urs Kryenbühlt is helikopter vitte kórházba: utóbbi csaknem 150 km-es tempónál, ugratás közben esett el, és percekig mozdulatlanul feküdt a havon.
Film is készült róla
A legendás verseny főtámogatója évek óta a Red Bull, amely Streif: One Hell of a Ride címmel filmet is készített a kitzbüheli eseményről. A pokoli lejtmenetekről olyan klasszisok mesélnek, mint Aksel Lund Svindal, Didier Cuche vagy Max Franz.
„A Streif a legveszélyesebb pálya a világon, amivel pontosan tisztában vagyunk. Nincs más választásod, mint a legjobbadat adni a jó eredményért. Tisztelned kell a hegyet, ugyanakkor támadni is minden egyes alkalommal.”
Didier Cuche, Kitzbühelben lesiklásban ötszörös győztes svájci alpesisíző
„A Streif más, mint a többi világkupaverseny. Ha egy darabban, sérülés nélkül megúszod, érzed Kitzbühel intenzitását.”
Aksel Lund Svindal, olimpiai és világbajnok norvég alpesisíző
A teljesség igénye nélkül szemezgetve, visszamenve az időben is hatalmas balesetekre bukkanunk. Az 1983-as győztes kanadai Todd Brooker 1987-ben bukott óriásit, agyrázkódást, orrtörést, arc- és térdsérülést szenvedett, 27 évesen véget is ért a karrierje. Brutális esésére sokan emlékeznek – őt leszámítva… Honfitársa, Brian Stemmle csaknem életét veszítette 1989-ben, eltört a medencecsontja és napokig az intenzíven küzdöttek érte. Végül nemcsak felépült, hanem vissza is tért a Streifre, ám egy újabb 1999-es kitzbüheli bukás az ő pályafutása végére is pontot tett. Az amerikai Bill Hudson 1991-ben, az olasz Pietro Vitalini 1995-ben bukott ijesztően nagyot, és bár utóbbi durva bukfencek sora után a biztonsági hálón túl landolt, csodák csodájára sértetlenül megúszta, és a második lesiklófutamban ötödik lett.
Fotó: Johann Gröder/AFP
Az amerikai Chad Fleischer is csodával határos módon élte túl a hatalmas bukást 1995-ben, míg egy évvel később a hazai pályán száguldó Andreas Schifferer olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy három napig kómában feküdt. Ő még hosszú évekig versenyzett, nem úgy a honfitárs Patrick Ortlieb, akit az 1999-es esése során szenvedett súlyos térd- és csípősérülése 31 esztendősen visszavonultatott.
Sokan emlékezhetnek Daniel Albrecht drámai esésére is: a svájci 2009-ben 138 km/órás sebességnél veszítette el a kontrollt, súlyos agy- és tüdősérülése nyomán három és fél hétig feküdt kómában, csaknem 22 hónapra volt szüksége a visszatéréshez.
A holland Max Verstappen 2016 januárjában a kitzbüheli sípályán
Magazinnyi terjedelemben lehetne sorolni a súlyos baleseteket, de bármennyire veszélyes is az immár évtizedek óta világkupafutamként szereplő helyszín, bármennyire kritizálják is a pályát (olykor versenyzők, mint például az amerikai klasszis, Bode Miller), évről évre a legjobbak lőnek ki a rajtkapuból – mert a Streifen győzni már-már történelmi siker.
Címlapfotó: Jure Makovec/AFP
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
