Képzeljük el, hogy egy rendkívül keskeny, kacskaringós, ugratókkal tarkított meredek jégpályán száguldunk lefelé korcsolyával csaknem 60–65 kilométer/órás sebességgel, miközben minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megelőzzük ellenfelünket. Ez a sportág az ice cross downhill – korábbi nevén crashed ice –, magyarul a síkrosszkorcsolya, amely nálunk jóformán még ismeretlen.
„Rajtam kívül csupán egy-két közeli ismerősöm és néhány jégkorongozó tudja, mi is az – mondta a 19 esztendős Czirják Áron, aki négyéves korától egészen mostanáig jégkorongozott. – Kétezertizenötben kissé átalakították a sportágat, azóta én vagyok az egyetlen magyar ice cross downhilles versenyző. Adrenalinfüggő vagyok, imádom a sebességet, és jól korizom, így adta magát, hogy kipróbáljam. Rengeteg külföldi barátot szereztem, amióta nemzetközi versenyekre járok.”
Fotó: Joerg Mitter
Czirják Árontól, a tavalyi junior-világranglista 12. helyezettjétől azt is megtudtuk, az ice cross downhill annyira veszélyes sportág, hogy 16 éves kor alatt nem is űzhető. Sok a testi kontaktus, ami velejárója a versenyzésnek, s bár valamennyit enged a szabályzat, a sportolóknak nem szabad veszélyeztetniük a másik testi épségét.
„Verseny közben rengeteg a bukás, szinte minden futamban előfordul legalább egy – tudtuk meg Árontól, aki sportpályafutása legjobb eredményét (6. hely) az idei judenburgi ATSX 250-es viadalon érte el a juniorok mezőnyében. – A legtöbb sérülés akkor történik, amikor két rivális valamelyik testrésze összeér a levegőben, és az egyikük olyan szerencsétlenül esik, hogy, mondjuk, eltörik a bokája. A leggyakoribb, hogy orra bukunk, és eltörik a váll- vagy a kulcscsontunk, illetve a karunk, de néha a pályát övező palánktól is nagy »pofonokat« kapunk.”
Hogy megelőzzék a súlyos sérüléseket, a riderek jégkorongkorcsolyát, hokisnadrágot, -kesztyűt, sípcsontvédőt, könyök- és vállvédőt, továbbá sisakot viselnek, de van, aki inkább motokrossz-sisakot és felszerelést használ, amelyben a mozgás is könnyebb.
Bármilyen meglepő, a sikerhez a helyezkedőképesség, az agresszivitás és a görkorcsolyatudás fontosabb, mint a jeges korcsolyatudás, és az sem árt, ha nem félünk a magasságtól. A legfontosabb azonban, hogy megfelelő állóképesség nélkül neki se vágjunk az ice cross downhillnek.
A legrövidebb pálya, amelyen Áron versenyzett, 280 méter, a leghosszabb pedig 500 méter. Egy átlagos pálya hossza 320-340 méter, a szintkülönbség pedig elérheti akár 25 métert is. Annak, aki kedvet kap hozzá, az ausztriai Judenburgig kell utaznia, míg a legközelebbi színvonalas pálya Finnországban, nem messze Helsinkitől található.
Verseny a halpiacon
Az európai eredetű sportág rövid története 2001-ig nyúlik vissza, ekkor rendezte ugyanis a Red Bull az első versenyt Stockholmban. A kacskaringós, éles kanyarokkal és akadályokkal tarkított 300 méter hosszú pályát akkor a halpiacon állították fel, mert így kéznél volt a halak hűtéséhez szükséges jég. Aztán 2003-ban az Egyesült Államokban is bemutatkozott a sportág, amelyet azóta is töretlen népszerűség övez az amerikaiak és a kanadaiak körében. Világbajnokságot 2010 óta rendeznek – bár a versenyrendszer átalakulóban van –, 2011 óta pedig már számítógépes játékon is élvezhetjük a sportágat. Fontos lépés volt az ice cross downhill történetében, hogy 2015-ben megalakult a nemzetközi szövetség, az All Terrain Skate Cross Federation (ATSX), amely a sportág szabály- és versenyrendszerének kialakításáért és gondozásáért felel. A szövetség minden követ megmozgat, hogy a sportág bekerüljön a téli olimpiai játékok programjába.
Címlapfotó: Samo Vidic
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
