„Nagyszerű ötlet volt a szüleimtől, hogy fontosnak tartották pici kortól a sportolást, de ez sosem volt elvárás vagy nyomás rajtam. Számtalan minta volt a családban, amit követni lehetett, az alkotás, a művészetek, a zene is meghatározó részei lettek az életemnek. Háromévesen balettoztam, majd szertornáztam és nyolcévesen atletizálni kezdtem. Ezt tizenkét éves koromtól a tájfutás követte, sok évet töltöttem el válogatottként, számos hazai és külföldi versenyen szerepelve. A terepfutást csak jóval később kezdtem, mert a kezdetektől belülről hajtó erő, tűz, motiváció a lányom születése után sem aludt ki, evidencia volt a belső hang ereje: tovább kell futnom. A növekvő futótáv lépésenként haladt, mindig akkor léptem hosszabb távra, amikor úgy éreztem, felkészültem.”
A fordulópont 2015-ben következett, amikor pályacsúcsot futott 6.08-as idővel Mátrabércen.
„A Mátrabérc és az Annencyben futott nyolcvanöt kilométeres trailvilágbajnokság után az összeszedett, felkészült versenyzésem adott bátorságot a hosszabb távokra készüléshez. A terep gyerekkorom könyvlapjainak folytatása. A hűs, illatos erdők varázsa kicsi koromtól a lelkembe égett, ahogy követtem drága szüleim lábnyomát a puha avarban minden gyerekkori kirándulós hétvégén. Már korán kitöltött a felemelő érzés az erdőben: otthon vagyok. Kegyelmi állapot, hogy ezt az érzést minden nap átélhetem, és sejtésem szerint ez akkor is így lesz, ha már futni nem tudok: majd fekszem, becsukom a szemem és újra az erdőben leszek és futok… Ezért néhány atlétikai körpályás évet leszámítva mindig is a terep volt az edzőpályám.”
Könnyű verseny számára nem létezik, és csak akkor elégedett önmagával, ha mindig kihozza magából a maximumot.
„Alaptermészetem miatt futópályafutásom során könnyű futást nemigen éltem át. Erős lelkiismeretesség hajt, és csak akkor tudok megnyugodni, ha úgy érzem, megtettem minden tőlem telhetőt. Ez már régóta nem helyezésben, számokban mérhető nálam, hanem az érzésben: amit tudtam, megtettem. Emiatt soha nem vettem versenyt félvállról, mindig igyekeztem a legjobbat kihozni magamból, emiatt voltak, vannak nehéz versenyeim. Ennek a hozzáállásomnak nagyon örvendek, mert az életem minden területén segít és visz előre.”
Számtalan sikerrel a háta mögött pedig szerénysége és alázatossága is példaként szolgálhat a futók előtt.
„Érdekes, de a büszkeség érzését sem éltem még át. Már fiatalkoromtól tisztán láttam, futni nagyjából mindenki tud. A sportolóként beletett erőfeszítés saját döntés, elhatározás, elköteleződés kérdése. Számos eszköz birtokában lehet az ember, amelyen keresztül átélheti a teljesség áldott pillanatait.
Ha nem futnék, jóval többet festenék, írnék, zenélnék. Ennek is eljön az ideje, de a futás még jelenleg is a legerősebb „énazonos” állapot.
Emlékszem a kezdetekre, kicsiként izgulva mentem ki a dobogóra. Azóta is mindig bennem van az alázat és tökéletesen tudom, az eredmény csak egy pillanatnyi állapot, tegnap és holnap talán már nem így lenne. Visszatekintve tisztán látom, a helyezés nem továbbvihető objektum. Az érzés vihető tovább, amely beépülhet: megtettem, és talán az elégedettség érzése, ha félelem nélkül, koncentráltan, bátran, „flow”-ban haladok.”
A versenyekre is maximalista hozzáállással készül, és a folyamatos fejlődés hajtja nap mint nap az edzésein.
„A felkészülésem során legtöbbször azt gyakorlom, ami gyengébben megy. Így az állapotomtól és az előttem álló versenytől is függ, hangsúlyosan mire készülök. A terepfutás összetett és változatos, az edzésmunkának is annak kell lenni: felfelék, lefelék, tempós, jól futható részek, technikás haladások, hosszú, egyenletes szakaszok… Igyekszem kreatív lenni és változatos feladatokat kitalálni magamnak az edzések során, ami nem mellesleg a kiégés hatékony ellenszere is. Nagyszerű edzőim, segítőim voltak korábban, akiktől sokat tanultam. A tőlük kapott és az évek során összegyűjtött tapasztalataimat próbálom hasznosítani az edzésmunkában, amiben az erősödő önismeretem sokat segít.”
Versenynaptárának és az edzésterhelések összeállításában pedig igyekszik a tudatosságot követni.
„Ebben az évben hosszabb versenyeket futottam, amelyek után egész könnyű, regeneráló heteket iktattam be. A felkészülés során 100-160 kilométer közötti heteket futottam, igyekszem a mennyiség-minőség egymást erősítő arányát megtalálni. A fizikai erő, gyorsaság az idővel csökken, de hálával tapasztalom, hogy mentális erőm az utóbbi években sokat erősödött. Jelenleg egy jól használható egyensúlyi állapotában vagyok, amit örömteli lenne kicsit megtartani.
Szeretnék néhány nyolcvan–száz kilométer körüli nemzetközi versenyen futni az elkövetkező évben ebben a jól működő egyensúlyi állapotban, koncentráltan, a megszerzett tapasztalatok, ismeretek birtokában.
Van egy jól ismert versenytempó, haladási sebesség számomra, ami egy jó érzésű „énállapot”, emiatt az előzőeknél jóval hosszabb verseny, ahol jelentős mértékben lassulok, valószínűleg nem lenne az álmaim versenyei között.”
A sokat tapasztalt terepfutó múltjában minden eredmény mögött áll egy tanulság is, még a feladásból is erőt merít a jövőre vonatkozóan.
„Két feladott versenyem volt az eltelt évek alatt, amelyeken a bujkáló betegség miatt nem kellet volna elindulnom. A feladás, a kudarc, a »nem úgy sikerült« nagyszerű tapasztalat és tanulás lehetősége. Mindig ezekből tanultam a legtöbbet. Nagyon hálás vagyok a Gondviselőtől kapott tulajdonságomért, hogy a legmélyebbről is sikerül felállnom, továbbmennem és törekednem a javításra, változtatásra. Szerencsés és rendkívül hálás vagyok, hogy nagyszerű családdal és olyan tulajdonságokkal, képességekkel ajándékozott meg, melyek segítenek az utamon. Szakmai utam orvosként, pszichiáterként, terapeutaként halad. Ezt időben jóval megelőzte a futás iránti töretlen elköteleződésem.”
