Eredetileg az Ultra Trail Hungary leghosszabb, száztizenkét kilométeres távján indult volna, miért döntött úgy, hogy a Szentlászló Trailen fut inkább?
Az UTH 112 lett volna az eddigi leghosszabb futásom, de ebben az évben szinte minden hónapra jutott valami betegség, az influenzától a bordaporcgyulladásig, volt, hogy hetek maradtak ki az edzéseimből. Áprilisban már láttam, kevés lesz a száztizenkét kilométerhez az a futásmennyiség, amennyit beletettem eddig a lábaimba, okosabbnak láttam átnevezni a rövidebb távra.
Volt valamilyen célja a versenyre?
Két titkos vágyam volt, szerettem volna tizenkét órán belül befejezni a versenyt, másrészt pedig benne lenni az első tízben. Nos, a második teljesült.
Kevesebb, mint a táv egyharmadánál tört el két bordája, és szerzett egyéb sérüléseket. Hogy történt ez?
Gyomorgörccsel küszködtem körülbelül tizenkét kilométer megtételét követően. Nem tudtam semmit magamba tuszkolni. Kezdtem eléhezni és kiszáradni, így figyelmetlenebb is lettem és éreztem, hogy a lábaim is folyamatosan gyengülnek. A Dömös előtti vízszintesebb részen elbotlottam egy kisebb kőben és elestem. A bal térdemre, majd a jobb könyökömre érkeztem. A jobb vádlim azonnal begörcsölt, úgyhogy igazából észre sem vettem, hogy a jobb oldalamat is beütöttem.
Egy ilyen esés után a legtöbben feladták volna – miért döntött úgy, hogy nem száll ki?
Mivel nyílt sebem nem volt, és főleg a vádlimban éreztem fájdalmat, így összeszedtem magam, és óvatosan tovább mentem. Akartam még némi időt adni magamnak, hogy megtapasztaljam, milyen állapotban vagyok. Az egyik felem azt mondta, szálljak ki, mert rossz a gyomrom, elestem, nem úgy haladok, ahogyan elterveztem, nincs értelme így folytatni.
A másik felem viszont kezdett meggyőzni arról, ezt még meg lehet fordítani, tudok futni valamennyire, a gyomrom helyre jöhet, ne szálljak ki Lepencén, menjek tovább.
A legtöbb ember el sem tudja képzelni, milyen lehet így futni, patakokon átkelni, köves emelkedőkön felmászni. Mi járt a fejében? Mi hajtotta, hogy minden fájdalom és nehézség ellenére folytatta?
A lepencei frissítőponton – harminchat kilométernél – kaptam egy nagy löketet a segítőktől. Onnantól már nem gondolkodtam a kiszálláson, csak a versenyre koncentráltam. A sikeres teljesítés járt csak a fejemben, emellett figyeltem a testem jelzéseit, hogy épp mire van szüksége. Minden más negatív gondolatot kiszorítottam a fejemből, így a fájdalom az oldalamban is olyan probléma lett, amin felül kell emelkednem.
Mégis, mi volt a legnehezebb a verseny során?
Azt elfogadnom és elengednem, hogy nem úgy alakul a verseny, ahogyan eredetileg elterveztem.
Senki nem próbálta rábeszélni, hogy adja fel?
Szerencsére nem. A frissítőasztal mögött többnyire olyanok segítenek bennünket, akik tisztában vannak azzal, hogy ilyen távval a fájdalom is együtt jár.
Inkább támogatnak bennünket, ha elgyengülnénk fejben, és biztatnak, hogy ne szálljunk ki. A futó maga dönt arról, hogy befejezi a futóversenyt vagy folytatja.
Hogyan küzdötte le a Visegrád utáni hullámzó, szintes harminc kilométert?
Nehezen. Nem a meleg, a megtett táv vagy az emelkedők tettek be, hanem a fájdalom az oldalamban. Az emelkedőket jól bírtam, viszonylag gyorsan haladtam felfelé, lefelé viszont az addigra bedagadt bal térdem miatt nem tudtam futni. Próbáltam félretenni a fájdalmat, és csak a célra koncentráltam.
Váradi Csillának a mosoly volt a kísérője az UTH-n. Fotó: Ultra-Trail® Hungary
A befutóképeken és a verseny közben készült fotókon is mosolyog, sőt sugárzó boldogság látszik az arcán. Az ilyen emberfeletti küzdelem után, hogyan volt ereje mosolyogni?
A természet szépsége összeadva a futás szeretetével és a barátokkal, ismerősökkel mindig mosolyt csalnak az arcomra.
Tudom, hogy nyughatatlan lélek, most mégis pihenésre kényszerült. Hogy viseli? Teljesen szünetelteti a mozgást vagy sportol így is?
Valóban képtelen vagyok teljes nyugalomban lenni. Minimális mozgás belefér, lábizom-erősítés, séta, görgőzés egyenes háttal. Ahogy múlik a fájdalom, úgy vezetem vissza a mozgást a hétköznapjaimba.
Mik a további tervei, idén indul még ultratávon?
A Piros 85-el kacérkodom, de most stratégiát váltok, és inkább ad hoc módon nevezek a versenyekre, hogy ne izguljam túl. Most első a teljes gyógyulás.
Mit jelent az ön számára a terepfutás?
Szabadságot, feltöltődést, testi, lelki és mentális megtisztulást.
Címlapfotó: Ultra-Trail® Hungary
