Futóversenyek 2020: 100 oldalas magazin!

Megjelent Futóversenyek 2020 kiadványunk: a magazinban számos verseny bemutatása mellett írunk a rajtcsomagokról, versenymániáról és a népszerű félmaratoniról is.

Akik látták, azokban nagyon megmaradt Szkridon Gellért öröme. A tavalyi Korinthosz-verseny közben, a fordító után minden szembejövő ismerős futót szeretettel megölelt, amikor pedig őt előzte meg a későbbi győztes Enrico Maggiola, egy vidám közös fényképre is jutott idő. Pedig azon a hétvégén 160 kilométer várt Szkridonra, Maggiolára és az összes többi sportolóra – minden kín ellenére mégis tudtak mosolyogni.

Nem állíthatjuk, hogy ugyanez a jelenet valaha is megismétlődik a 400 méter olimpiai döntője közben, sőt a két órán belüli maratoni álomhatárt éppen megdöntő Eliud Kipchogétól sem várjuk, hogy öt kilométerrel a cél előtt békésen szelfizni kezd az egyik mellette futó nyúllal. Maráz Zsuzsannának aligha a futás szépsége jutott az eszébe, amikor a legendás japán versenyen nem sokkal a cél előtt egy pirosra váltó lámpa miatt kellett megállnia. Az olasz Mauro Prosperi is átértékelhette kedvenc sportjához való viszonyát, amikor éppen kilencedik napja bolyongott egyedül a Szaharában, miután egy homokviharban eltévedt. De hogy ne menjünk ilyen messzire, minden egyes versenyen ezer és tízezer futó átkozza a pályát, a szomszéd futót, a saját segítőjét, a cipőjét, az időjárást, az egyre húzósabbnak érzett reggelit, meg úgy általában a világegyetemet.

Hiszen a futás, tudjuk jól, szenvedéssel is jár, ám ezek a pillanatok szenvedései, amelyek éppoly gyorsan elmúlnak, ahogy jöttek. Az élmény mindig sokkal erősebb lesz, mint a fájdalom, és ez különösen igaz a versenyekre, amelyek a futás ünnepnapjait jelentik.

Ebben a magazinban pedig számtalan ünnepet ajánlunk olvasóink figyelmébe. Van köztük sok piros betűs, amely minden eltökélt futó bakancslistáján ott szerepel, és van sok egyszerű, „fekete betűs” is, amely egy-egy kisebb-nagyobb közösségnek jelenti az év talán legcsodálatosabb napját.

A versenyek bemutatása mellett többek között írunk a rajtcsomagokról, a hosszútávfutás orvosi veszélyeiről, a netes élményekről, a versenymánia veszélyességéről és az imádott félmaratoni távról is.

A 100 oldalas magazin ára 790 forint. Megvásárolható az újságárusoknál, egyes benzinkutakon, szupermarketekben.

Itt alul bele is lapozhatunk a kiadványba, nagyítani a kép közepére kattintva lehet.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Traktor és majom a pályán – ilyen volt az indiai száz kilométeres vb
Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.