Jótékony futás a kéken

Zömbik Zsolt a Kéktúra útvonalának végigfutására készül, huszonegy hétvége alatt teljesítené a távot, vállalása ráadásul jótékony célt szolgál, a Suhanj! Alapítványnak gyűjt pénzt vele.

„Az Országos Kéktúra, vagy egyszerűen csak Kéktúra Magyarország északi tájain végighaladó, jelenleg az Írott-kőtől Hollóházáig tartó folyamatos, jelzett turistaút. Hossza 2018-ban 1164 km” – írja a Wikipédia, ahol azt is meg lehet tudni, hogy a kék sávval jelzett út 1938-ban, Szent István király halálának 900. évfordulójára készült el, és bejárását kezdetben Szent István turistavándorlásnak nevezték. Az eredetileg 910 kilométer hosszú táv a folyamatos módosítások hatására idővel több mint kétszázötven kilométerrel bővült, teljesítése hobbitúrázók számára több évbe is telhet. Minden évben akadnak azonban próbálkozók, akik egyben vagy gyors egymás utáni szakaszokra felosztva próbálnak végigmenni rajta, ami már önmagában is becsülendő. Különösen, ha mindez jótékony célt szolgál.

„Egy barátom révén kerültem kapcsolatba a Suhanj! Alapítvánnyal, amely látás- és mozgássérült gyerekeknek és fiataloknak segít sportolási lehetőségek megteremtésében – mondta Zömbik Zsolt, aki úgynevezett „suhangyalként” gyűjt adományokat. Célja a Kéktúra útvonalának végigfutása 21 hét alatt, a vállalást pénzzel lehet támogatni, ami teljes egészében az alapítványhoz kerül. – Nem vagyok profi sportoló, a távot ezért szakaszokra osztottam fel, amelyeket hétvégente teljesítek. Március tizenötödikén indulok, az első etap az Írott-kőtől Sárvárig tart. Az utazást saját költségből fedezem. Március tizennegyedikén leutazom Kőszegre, ahonnét másnap reggel egy barátom elvisz a rajthoz. Innen két nap alatt futok vissza Sárvárra. A táv felénél, Tömördön alszom egyet.”

 

A Kéktúra útvonala az Írott-kő csúcsán, a kilátó alatti tisztáson kezdődik. Zömbik Zsolt innen szeretne két nap alatt elérni Sárvárra, ehhez 71 km-t kell futnia. – Fotók: Nagy Kékség Facebook-oldala

 

Mivel Zömbik Zsolttól kifejezetten távol áll az ultrafutás, a közel ezerkétszáz kilométeres távot úgy próbálta szakaszokra osztani, hogy a napi mennyiségek átlagosan ne haladják meg a negyven kilométert. A hétvégi adagok teljesítésekor nem a minél jobb időre hajt, sokkal inkább arra, hogy élvezze a futást. Küldetését kisebb szponzorok segítik, valamint több szállásadó adott már kisebb-nagyobb engedményeket neki.

„Egy apartman tulajdonosa felajánlotta, hogy a takarítási díjért ott alhatok, a többit elengedi. Máshol az egyik sportközösség vezetője sietett a segítségemre, egy sportpanzióban biztosít szállást. Előfordult olyan is, hogy egy kistelepülésen telefonon érdeklődtem a lehetőségekről, és amikor megtudták, milyen későn érkezem, felajánlották, hogy bevásárolnak nekem, vagy ha jó kis falusi kosztot szeretnék, átmehetek hozzájuk vacsorázni. Rengeteg kedves gesztust kapok, ami nagyon jólesik.”

Aki rákattint a „Nagy kékség” fantázianévre hallgató futóeseményre a Suhanj! Alapítvány oldalán, láthatja, az adománygyűjtő futás 365 000 forintos vállalásának több mint harmada már összejött.

„Ismerősök, de teljesen ismeretlen magánszemélyek is utaltak már pénzt. Nagyot lendített a gyűjtésen, amikor Perl Gergely, a Szénás Kör ötletgazdája megosztotta a kezdeményezést. A támogatóknak sikerült szponzorajándékokat is intézni, az Ensport állapotfelmérő cég tíz százalék kedvezményt ad a vizsgálataiból, a NutriDepó táplálékkiegészítőket forgalmazó cég pedig a náluk kapható termékekből. Ami engem illet, felszerelést, zseléket, izotóniás italokat is kapok egy-egy támogatótól.”

A március 14-én rajtoló futást részleteit a Nagy Kékség Facebook-oldalán lehet nyomon követni, illetve hamarosan elkészül egy weboldal, ahol Zömbik Zsolt rendszeresen saját fényképekkel és élménybeszámolókkal jelentkezik.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin
Megszerette a futást, immár száz kilométeren vannak jelentős céljai
Vadkempingezés télen – tippek a hóban, erdőben alváshoz
11 vármegyét érint, az Őrségtől a Zemplénig kanyarog 2025-ben a Ring-sorozat

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.