Keserves hét kilométer

Brutálfutást rendeznek szombaton Nyáregyházán – a pálya képekben és leírva is kegyetlen, mégis népszerű, ezért a selejtezőre csak valamivel több mint 2500-an nevezhetnek.

Gondolhatnánk elsőre, hogy hét kilométer megtétele futva semmiség. A távot könnyedén le lehet kocogni, egy-egy edzés alkalmával a csupasport.hu csapatának a futással csak mostanában ismerkedő tagjai is lenyomnak ennyit.

A pályán olykor nem csak szaladni kell

Akkor mégis miért oly rettegett a nyáregyházi hét kilométer? Azért, mert a Pest megyei településen nem szimpla futó-, de még csak nem is klasszikus terepfutóversenyt rendeznek.

Az útvonalat ugyanis a helyi motokrosszpályán alakították ki, amely jobban hasonlít egy katonai kiképzőpályára, mint egy dimbes-dombos erdeifutó-terepre.

Sőt, nemcsak hasonlít, hanem éppen úgy képzeljük el, ahogyan a filmekben is látjuk: gyakorlatilag tűzön-vízen át küzdik keresztül magukat a versenyzők, akik futnak, kúsznak, ugrálnak, hogy tetőtől talpig sárosan, de boldogan érkezzenek a célba.

A június 16-án sorra kerülő versenyre még lehet nevezni, érdemes azonban sietni, mert a felső limit 2520 induló. A nevezők hét előfutamban dagonyáznak, hogy a legjobbak a döntőben újra nekivágjanak a brutálfutásnak.

Egy kis vízben kúszás a nagy melegben még jól is jöhet – Fotók: BSI

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.