Eddzünk együtt a Normafán!

Találkozzunk a Normafánál, a Rétesezőnél! De elsősorban nem a finom falatok, sokkal inkább a mozgás miatt. Ismerkedj havi egy alkalommal a terepfutással az Európa 2024 IKSE szervezésében!

A Rétesezőtől indul a minden hónapban sorra kerülő terepfutóedzés, amelyre kezdőket is várnak, de a szervezők tarsolyában olyan útvonal is akad, amelyen a haladók is elfáradhatnak.

Az Európa 2024 Ifjúsági és Kulturális Sportegyesület szervezésében kerül sor ezekre az eseményekre – kezdte az Európai 2014 IKSE elnöke, Csordás Mihály. – Tímár Péterrel, a Polar futónagykövetével közös projektünk ez.

Célunk, hogy olyan szabadidős sporttevékenységet szervezzünk, ahol az emberek jól érzik magukat, ismerkednek a terepfutással, a sportolással, s közben jó társaságban töltik az időt.”

Csordás Mihály elmondta, a létszám nagyban függ az időjárástól, de télen is legalább húsz érdeklődő van minden alkalommal, nyáron pedig akár nyolcvanan is lehetnek azok, akik így ismerkednek a terepfutással. A Budapesti Súlyemelő-szövetség főtitkáraként dolgozó erőnléti edző elmondta, az egyesületük nemcsak terepfutást szervez, hanem több budapesti kerülettel együttműködve tavasztól őszig edzőket delegálnak a szabadtéri kondiparkokba.

Ennek a küldetésnek az egyik állomása a Normafa, ahol Tímár Pétertől szakszerű segítséget kapnak a futók, hogyan lépjenek, egyensúlyozzanak, mire figyeljenek a terepen – tette hozzá Csordás Mihály. – Az a fontos, hogy mindenki élvezze a programot, ezért is van két útvonal, a haladók és a kezdők számára külön-külön. Azoknak is jó lehet, akik alapvetően aszfalton futnak, mert nekik sem árt, ha terepen is próbára teszik magukat.”

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin
Megszerette a futást, immár száz kilométeren vannak jelentős céljai
Vadkempingezés télen – tippek a hóban, erdőben alváshoz
11 vármegyét érint, az Őrségtől a Zemplénig kanyarog 2025-ben a Ring-sorozat

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.