Családanya, feleség, egyetemi docens, aki a szakmájában is elhivatott, gyógyszerészhallgatóknak oktat többek közt angolul is szerves kémiát. Sem a hivatásában, sem a futásban nem ismer lehetetlent, életútja és sportpályafutása tökéletes példa arra, hogy negyven felett sem késő elkezdeni. A kitartó és szorgalmas munka pedig meghozza a gyümölcsét, erre ékes bizonyíték Cili számos eredménye. Nem sok magyar futó mondhatja el magáról, hogy a legjobb tíz között végzett a terepfutók nem hivatalos világbajnokságának nevezett UTMB-verseny egyik számában. Pápayné dr. Sár Cecília igen.
Szinte az alapítást követően azonnal tagja lettél a Mecsek Maraton Teamnek. Mindig is a sportos életmód volt rád jellemző?
A mozgás mindig is az életem része volt, de rendszeresen csak középiskolában sportoltam, néhány évig versenyszerűen pingpongoztam, aztán sok-sok év kihagyás után, már igencsak felnőtt fejjel, negyvenhárom évesen vágtam bele a futásba – majd pár évvel később az erősítő edzésekbe.
Mi volt a legelső sportág, amit kipróbáltál?
Hivatalosan az asztalitenisz. Falusi gyerekként meg minden természetes mozgásforma: szaladgáltunk, bicikliztünk, ugrálóköteleztünk, fára másztunk. Meg az erősítés sem maradt el: vizet hordtunk, fát vágtunk.
A természetet akkor már gyermekkorod óta kedveled, túrázni, kirándulni is nagyon szeretsz. Így lettél terepfutó.
A legelső szerelem az erdő volt, gyerekkoromban rengeteget csavarogtam a Zselicben. Felnőttként a futás és a túrázás nagyjából egyszerre indult, úgyhogy az aszfaltos futókarrierem hamar hamvába holt. Amikor csak tehetem, az erdőt választom.
Az egyesületben mindig számíthatnak rád az új belépők, nagyon sok új tagnak segítesz a kezdeti nehézségekben, sokan fordulnak hozzád tanácsért kezdő terepfutók. Azt is sokan tudják rólad, hogy egyedül, edző irányítása nélkül készülsz a versenyekre. Mennyire vagy önmagaddal szemben szigorú, következetes?
Szigorú nem vagyok, de következetes igen. A kitűzött edzést akkor is végigviszem, ha nem megy az a tempó, amit szerettem volna. Őszintén szólva nem akarok mindenáron megszakadni. Az öröm és a természetre való rácsodálkozás sokkal fontosabb számomra.
Melyik volt futópályafutásod legemlékezetesebb versenye?
A legnehezebb és talán a legemlékezetesebb a 2017 évi Transylvania 100K volt. Ez Romániában, a Bucsecs-hegységben megrendezett terepfutóverseny, ahol száz kilométer során hatezerötszáz méter pozitív szintemelkedést is le kell küzdeni. Nagyon nehéz terepen zajlott a verseny és olyan 85 kilométer körül már mentálisan nagyon elfáradtam. Soha nem adtam fel versenyt, de itt a határán voltam.
Aztán mégiscsak összeszedtem magam, továbbmentem és megnyertem a 40 feletti korcsoportot. Nagyon izgalmas volt megtapasztalni, hogy az ember egészen mélyről is fel tud állni.
Van olyan verseny, amelyre szívesen elmennél, mert még nem jártál rajta?
Inkább azt mondanám, vannak kedvenc versenyeim, de igyekszem minden évben egy-két új helyre is eljutni.
Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?
Természetesen nagyon jó motiváció, ha nemzetközi versenyen a korcsoportomban jó helyezést tudok elérni. Így például 2014-ben a CCC negyedik helye. Ez a legendás Ultra Trail du Mont Blanc egyik betétszáma, száz kilométeres pályán. Vagy 2016-ban az Eiger Ultra Trail a Svájci-Alpokban második hellyel, egy évvel később a Transylvania-győzelem, 2018-ban pedig Transylvania 50K második helye. Tavaly pedig egy nagy álmom is teljesült a korzikai GR20 teljesítésével. Ez száznyolcvan kilométer hosszú, Korzikát átszelő magashegyi túraútvonal, csaknem tízezer méter szintkülönbséggel.
Mik az idei fő céljaid? Hol és mikor szurkolhatunk érted?
A versenyszezonom májusban kezdődik. Először Szlovéniában a Vipava Ultra Trailen, majd Szerbiában az Ultra Trail Stara Planinán, és a nyár folyamán Olaszországban indulok majd ötven-száz kilométer közötti távokon.
nyitó kép: terepfutas.hu
