Fizetős lesz a Strava

A jövőben minden bizonnyal fizetnünk kell az egyik legnépszerűbb sportalkalmazásért, de ahogyan azt a cég előre jelezte, ingyenesen elérhető funkciók így is maradnak a repertoárban.

A Strava nemrég jelentette be hivatalos honlapján, hogy a jövőben a felhasználóknak fizetniük kell a legtöbb funkcióért. A világ egyik legnépszerűbb szabadidős sportolást támogató alkalmazását kerékpárosok, futók és túrázók egyaránt nagy előszeretettel használják – kérdés, a jövőben is így lesz-e?

Úgy tűnik, a magát a kerékpározás és futás első számú applikációjaként hirdető céget elérte a változás szele. A járvány miatt megváltozott gazdasági helyzetben több pénzt kell keresnie, legalábbis erre következtethetünk a kommentelők bejegyzéseiből, illetve a terméket övező spekulációból. A fejlesztők azonban kommünikéjükben határozottan állítják, a lépést már régóta tervezik, elvégre a cégnek is meg kell élnie valamiből. Mint ismert, a Strava legtöbb funkciója eddig fizetés nélkül is elérhető volt, aminek – és persze a remek háttérmunkának – köszönhetően nem véletlenül lett rendkívül népszerű a szabadidős sportolók körében.

 

Az alkalmazás bizonyos funkciós csak pénzért lesznek elérhetőek.

 

Meg kell hagyni, a Strava mindent megtesz, hogy a felhasználók kedvében járjon, ezért talán könnyebb lesz lenyomnia a felhasználók torkán az éves tagság megvásárlása mellett még a havi öt dolláros (1600 forint) előfizetési díjat is. Az összesen 180 fős Strava-csapat 2020-ban több mint 51 kisebb-nagyobb korszerűsítést végzett az eszközön, amelynek jóvoltából szinkronizálta az Apple Watchcsal, továbbá új térképeket és a hódeszkázók teljesítményének mérésére alkalmas mutatókat fejlesztett ki.

„Nem profitorientált cég vagyunk, ám ahhoz, hogy a jövőben is minden igényt kielégítően szolgáljuk a Strava-közösséget, bevételekre van szükségünk – érvel honlapján a cég. Ehhez pedig őszintének, átláthatónak és tisztelettudónak kell lennünk. Mindez azt is jelenti, hogy jó néhány eddig ingyenesen elérhető funkciónkat fizetőssé kell tennünk, mert fejlesztésük komplex tudást és sok pénzt igényel. Továbbá extra szolgáltatásokat is bevezetünk, hogy az önfeledt sportolás még élvezetesebbé váljon.”

Az egyik legfontosabb változás, hogy akik a díjtalan verziót választják, a jövőben csak az abszolút eredménylisták első tíz helyezettjét láthatják, és ha az illető nincs a legjobbak között, nem tudhatja meg, hányadik az összetett rangsorban. Ettől kezdve tehát fizetnünk kell a teljes eredménylistás megjelenítésért, ha találkozni szeretnénk a nevünkkel.

A másik érvágás, hogy mától fizetnünk kell, hogy a különböző szegmenseken összehasonlíthassuk mostani teljesítményünket a korábbival.

A funkció lényege, hogy lássuk a fejlődést, hol tartottunk a korábbihoz képest. Amiatt is sokan felszisszentek, hogy a matchedride-szolgáltatás – amely a mostani edzésünket hasonlítja össze korábbi tréningtörténetünkkel – is átkerült a fizetős kategóriába.

Vigaszt jelenthet, hogy extra szolgáltatások is elérhetőek lesznek a prémiumcsomagban, továbbá fejlesztik az útvonaltervezőt, és kicsit felturbózzák az edzéskiértékelő funkciót is.

Az alapszolgáltatások – lebutítva – ingyenesek maradnak, és a nem fizető felhasználók hatvan napon keresztül díjtalanul tesztelhetik a prémiumcsomagot, hátha kedvet kapnak, hogy kinyissák a pénztárcájukat.

„Meg kell hagyni, jópofa a Strava – írja egy magyar hobbikerékpáros. – Ha a saját adataimról van szó, azt persze ingyen kínálja. Elfelejti, hogy a legtöbb GPS-gyártónak van valamilyen saját alkalmazása, amit az emberek már jóval régebb óta használnak, mint hogy a Strava megjelent a piacon. Nélküle is megleszek a jövőben. Úgy látom, saját koporsójukba verik a szöget.”

„A Strava senkit sem kényszerít, hogy olyanért fizessen, amit nem tart értékesnek – írja egy angol bringás. – Ha valakinek nem jön be annyira az eredménylistás funkció, ne fizessen érte, hanem használja az eddig is ingyenes nyomkövetőt! A cég mindig is jelezte, lesz díjtalan verziója. Tíz éve használom a Stravát, vezetői ésszerű döntést hoztak.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.